2012. január 5. csütörtök

ISK Team 2011-ben

Az Ifjúság-Sport-Kultúra Egyesülete által 2011-es évben létrehozott ISK Team minden negatívummal ellentétben megállta a helyét az idei kerékpáros szezonban. A csapat 2011-re Szerb fiatalokkal és Elit versenyzőkkel állt a rajtokhoz. A csapat kemény magját eredetileg Albrecht Barbara, Vidakovity Dejan, Nemanja Suznjevic, Dario Marton, Gálosi Gergely alkották a márciusi edzőtártól.

A csapatkapitányi pozíciót Vidakovity Dejan kapta meg, előző évekbeli tapasztalata és helyezései végett. A Team vezetője pedig jómagam, Gálosi Gergely lett. Sajnálatos módon már az első versenyen apróbb baleset következtében a csapatkapitány sérült, de a verseny így is eredményes volt (Tolna Megyei Hegyi Bajnokság, Szakály-Tamási szakasz), mivel Albrecht Barbara 1., Nemanja Suznjevic 2., míg Gálosi Gergely 4. lett kategóriájában. Ezt követően a Pécsi Kupasorozatban kellett helytállniuk. Hosszas betegség miatt az ide évben először kényszerültem kihagyni szinte a teljes sorozatot, így a csapatkapitány a hegyi szakaszokon segítő nélkül marad. Ettől függetlenül a teljes sorozatban elér eredmények bizonyítják, hogy a legjobb választás volt Vidakovity Dejant választani erre a pozícióra.

reklám

A fiatalokkal együtt az alábbi eredményeket érte el a csapat a Pécsi Kupasorozat alábbi állomásain: Radler Nagydíj: Nemanja Suznjevic 3., Vidakovity Dejan 11., Komló Nagydíj: Vidakovity Dejan 6., Belisce: Nemanja Suznjevic 1., Dario Marton 3., Beremendi Nagydíj: Dario Marton 1., Nemanja Suznjevic 8., Fekedi időfutam: Nemanja Suznjevic 3., Dario Marton 5., Pellérdi Nagydíj: Vidakovity Dejan 5., Nemanja Suznjevic 5., Dario Marton 6., Villányi Nagydíj: Vidakovity Dejan 7., Dario Marton 4., Nemanja Suznjevic 7., Szigetvár Nagydíj: Vidakovity Dejan 6., Dario Marton 3., Grawe Nagydíj: Dario Marton , Csofém Nagydíj: Dario Marton 2., Vidakovity Dejan 12., Kilátó Étterem Nagydíj: Dario Marton 2., Vidakovity Dejan 4.
Az Pécsi Kupasorozat összetett helyeiért egész évben küzdő csapat végül dobogóra került. Dario Marton révén összetett a 3., Nemanja Suznjevic 4. míg Vidakovity Dejan 14. helyet érte el az év végi összesítésben.
Nagyon büszke vagyok a csapatra, mivel ebben az évben szinte semmilyen tervünk sem jött össze. A versenyeken rengeteg bukás volt, ami párszor sikerült belekeveredniük a srácoknak. Ezekből egyik alkalommal egy váz is sérült. A Tour de Pecs záró versenyén rajt előtt ment tönkre fékváltókar. Az eredeti szponzor jelöltek az egész világra jellemző negatív anyagi helyzetekre való helyzettel nem tudtak érdemben támogatást nyújtani. A csapat szinte teljes költségvetését a vezetőség adta össze. Ettől függetlenül 2012-re igencsak bizakodóan tekintünk, mert az eredményeink minket igazoltak és végre én is visszatérhetek.

Comments

2 thoughts on “ISK Team 2011-ben
  1. Vargek Tamas

    Szia Gergo,

    Gratulalok a honlaphoz es a 2011-es teljesitmenyekhez. Nem is tudtam, hogy ilyen komolyan muveled az orszaguti bringazast. En tavaly kezdtem el es mondhatom ‘love at first sight’! Azota le se lehet robbantani a nyeregbol. Mivel en munka mellett (multikulti) csak limitaltan tudok ezzel foglalkozni, igy nem mertem egy nagyon komoly bringaba fektetni. A valasztasom egy Trek1.2 lett, de amirevnekem kell, arra tokeletes. Tavaly mar voltunk is (ket kolegammal) par amator versenyen amit mindannyian iszonyatosan elveztunk. Voltunk a pelson, tour de tiszato, godollo 30 es 50k, zalakaros maraton es termeszetesen vagy 3x megmasztuk a kekest. Nekem szemely szerint ez a kedvencem 🙂
    Ha van egy kis idod, irhatnal meg arrol, hogy merre erdemes orszagutizni itthon, vagy akar kulfoldon. Sajnos idohianyban szenvedunk, de ha 10 fok fole megy az ido, ujra nyeregbe pattanunk es aszinte minden hetvegen megyunk egy nagyobbat (100-120km).

    Szoval ha van par tipped, szivesen fogadom.

    Udv (a regi osztalytars)

    Vargek tomi

     
    Reply
  2. Gálosi Gergely

    Amint a neved felvillant a kijelzőn, hogy hozzászóltál, már jobb volt a napom, elvégre kb 7 éve nem láttalak. Őszintén köszönöm a gratulációt, Tőled különösen szívesen fogadom 🙂
    Igen, próbálom az országútizást vinni (vagy csak hagyom, hogy magával ragadjon??), némi betegség hátráltatott 2011-ben, de 2012-ben jövök vissza.
    Kérésedet már mások is írták, így lesz külön sorozat ami túra-felkészülési-verseny helyszínekkel foglalkozik majd a bringásoknak.
    Örülök, hogy pont a Kékes a kedvenc, így legalább a Pécsi TV-tornyos mókánál számíthatok Rád 😉
    Üdv:
    Gálosi Gergely

     
    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.