2012. február 2. csütörtök

EUC12 Winter Edition – Fábián Márk beszámolója

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a kölni AHK-ban az EUC (Extreme Unicycling Championship) téli fordulója. Az Európa-Bajnokság szintű rendezvényre ezúttal is közel 150 résztvevő érkezett, hogy összemérje tudását és jól érezze magát. A téli EUC-ok legnagyobb ismérve talán az, hogy a résztvevők tulajdonképpen teljesen össze vannak zárva a valamikori gyár épületében kialakított extrém létesítménybe, így folyton ismerős arcokba botlik az ember. Mondanom sem kell, hogy egy remek hangulatú rendezvényről van szó, ami felér egy ‘nyaralással’ (bár meg kell jegyezzem az egy fedél alá zártság hajnali 3-4 között olykor nehézségekbe ütközik, amikor a mulatozók illetve aludni vágyók hangos zene iránti eltérő igényeik találkoznak, de ehhez ez is hozzá tartozik :).
A magyar csapat már szerdán útnak indult, hogy 18 óra buszozás után a megérkezzen a helyszínre. Nagy sajnálatomra részemről a szerdai indulást egy pénteki vizsga keresztülhúzta…
Pénteken miközben kiértem a reptérre, kint már a flatland selejtezőre készülődtek a srácok. Már a skateparkban melegítettek a srácok amikor megérkeztünk, köszönés, aztán szinte kezdődött is. Idén elég erős mezőny jött össze a flatlandre (no meg a streetre is): Adrien visszatért miután kihagyott egy EUC-ot, ott volt Will Riley right from the USA, Elliot, Christian Resch, Lorenz és Raphael Pöham (sajnos Eliasnak fájt a háta, így nem láthattuk versenyezni), Stian Remme, és persze Kovács Krisz. Krisz flatlandben a 4., streetben pedig a 3. helyen jutott tovább, így vártuk a másnapi döntőket.
A szombati nap a triállal kezdődött, ami egy új teremben kapott helyet, amit még nem használtak korábban. A pályák viszonylag nagy területen helyezkedtek el, 60 szekció várt a versenyzőkre. Akadtak nehéz pályák, de nem volt beadhatatlan kategóriájú; viszont sajnos több szekció is tartalmazott vizes akadályokat, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. A Téli EUC-oknál megszokottól eltérően ezúttal csak egy kvalifikációs futamra került sor. A selejtező jó volt, nem volt túl nagy sorbanállás a pályákhoz, és (egy-két kivételtől eltekintve) a szekciók bírták is a kiképzést. Sajnos volt két pálya, amik folyamatosan megadták magukat, ezek közül az egyiket kivették a versenyből, a másik viszont maradt. A magyar csapat jól teljesített, ketten is bejutottunk a döntőbe; ami kis szerencsével lehetett volna akár több is. Aidan elég rosszul érezte magát reggel, és sajnos ez a teljesítményén is meglátszott. A kvalifikáció után kb. egy-másfél órával később kezdődött a döntő, így a pályaépítők szinte azonnal hozzáfogtak az új szekciók építéséhez. Mi igyekeztünk minden erőnket összeszedni a döntőre: gyors zuhany, felfrissülés aztán visszanéztünk a triál-terembe. Megnyugodva nyugtáztuk, hogy az építők letettek arról a vágyukról, hogy a 4m magasan levő acél-tartószerkezetet is beépítsék, ellenben a két jól ismert roncsautót hozták egymással közeli ismeretségbe, nagyon izgalmas alapot hozva ezzel létre. Mi is építettünk egy pályát, ami a magyar hagyományokhoz híven egyaránt tartalmazott nagy ugrásokat és technikás elemeket is. A döntőbe egyébként 8fő jutott be, és 6pályára kaptunk 45 percet. Ezek közül 3 az autós szekción volt kijelölve, volt még két egyensúlyozós és a mi pályánk. Végül Kristófnak és Maxime Cabot-nak is 2-2 pályájuk volt, így mivel Max több kvalifikációs ponttal rendelkezett ő került a harmadik helyre. Másodikként a selejtezőben első helyen végzett dán Jonas végzett 3 pályával, nekem pedig 5 pályával az első helyet sikerült megszereznem. A Triál után gyors pihi, vacsora és már kezdődhetett is a Flatland döntő. A Junior és Női döntők után következtek a Senior battle-k, amik a várthoz híven NAGYON kemények voltak. Mindenki hajtott és előhúzta legjobb trükkjeit, így a döntőbe végül Krisz és Adrien verekedték magukat, és talán nem túlzás ha azt mondom, életem egyik legkomolyabb battle-jét láttam. Krisz hozta a tőle megszokott lazasággal a brutál trükköket és kombókat, Adrien pedig -többek közt- battle közben beadta harmadik próbára a UNI-WHIPET!!! Utolsó trükknek 1080 side-t próbált és bár közelt volt hozzá sajnos mégsem tudta beadni, Krisz viszont bevarrta a 990 side-t, és ezzel az első helyet is bezsebelte. A második helyért a selejtezőből első és második helyeken továbbjutott Lorenz és Will csatáztak. Will sajnos nem volt teljesen ott fejben, de azért így is szórta a trükköket, Lorenz viszont nagyon odatette magát és meg is szerezte a bronzot. Hátra dőlni azonban még nem lehetett, hiszen ezután következett csak a Street döntő. Kristóffal összeraktuk a lépcsőt a harmadik szekcióhoz, így már kezdődhetett is a verseny. A három szekción 5-5 percet kaptak a riderek, hogy egymást követve adják be a legdurvább trükkjeiket. A padkás, vagy manny pad-es szekció volt az első, és talán itt láttuk a legkomolyabb beadott trükköket. Krisz és Adrien kitűntek a mezőnyből, ők csinálták a legnehezebb tech trükköket, Raphi pedig egyedi stílusával aratott. A slide-olós illetve lépcsős részeken egy kicsit érezni lehetett a srácokon, hogy túl vannak már egy Flatland-en, és több rontás is volt, de azért pirítottak rendesen: Cleden hatalmas trükköket küldött, Krisz over-bluntja a korlátos részen szintén nagyot aratott, csakúgy mint Raphi underflipje a lépcsőkön. Itt Krisz 5flip-et próbált utolsónak, és nagyon kevésen múlott, hogy beadja, de sajnos nem érkezett rá. Összességében egy nagyszerű rendezvényhez volt szerencsénk, ami azon túl, hogy egy kiváló verseny, egy remek találkozó is egyben! Köszönet a szervezőknek és mindenkinek, aki eljött és ezzel emelte a rendezvény hangulatát!
Eredmények: Flatland I. Kovács Krisztián; II. Adrien Delecriox; III. Lorenz Pöham
Street I. Kovács Krisztián; II. Raphael Pöham; III. Adrien Delecriox
Triál I. Fábián Márk; II. Jonas Jorgensen; III. Maxime Cabot; IV. Horváth Kristóf
További magyar eredmények: Orosz Márk 8. – Triál selejtező; Aidan Teleki 10. – Triál selejtező; Pataki Marcell 14. – Street selejtező
A fenti bejegyzést Fábián Márk bocsátotta rendelkezésünkre, külön köszönet érte! Ezúton is gratulálunk a Magyar indulók eredményeihez!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.