2012. április 2. hétfő

Győrfi Bálint szezonkezdése

A Bajnok tovább szárnyal

Győrfi Bálint az elmúlt 2 hétben igazi Magyar Bajnok (2011-ben az U13-as korosztály Mezőny és Időfutam Bajnoka) módjára versenyzett. Egy korcsoporttal feljebb került tavalyihoz képest, így a március 17-én, Kisdorogon megrendezett Országos Évadnyitó Kerékpárversenyen újra bemutatkozott az ellenfeleknek. Itt a magyar versenyzőkön kívül szerb, szlovák, román, horvát és osztrák csapatok is részt vettek. A pálya a szezon elejéhez képest egy erősebb, több kilométeres dombbal is rendelkezett, a végén a befutóval. Az egész futam alatt iszonyatos szél borzolta a mezőnyt, kicsiktől a profikig mindenkit megtépázva. Az eredeti kiírással ellentétben sajnos már csak utólag derült ki, hogy a táv 3 kilométerrel hosszabb volt, így Bálint a kilométerórájára hagyatkozva túl korán indította meg a domb tövétől a sprintet. A többiek őt követve, majd az utolsó pár száz méteren megelőzve őt ugyan a 4. helyre szorították, de így is kiemelkedett a teljesítménye az év első versenyén.
Ezt követően jött III. Bianchi Félsziget Kupa, március 25-én, ahol visszavághatott a mezőnynek. A hét első felében ugyan gyomor rontás foglalta el az edzés időszakot, de a végeredményt nem befolyásolta. Kellemes idő fogadta a versenyzőket a versenynapon, de a pálya korántsem volt egyszerű. Jelentősen hullámzott, illetve a vége újfent egy hegyre vitt fel és csak ezután volt befutó. Itt már újra a régi Bálintot láthattuk, mivel megfelelő időben a sorban átvette a vezető szerepet, majd ellent mondást nem tűrő módon bevezette a sort – köztük az összes ellenféllel.
Az idei felkészülés kissé későn kezdődött az igencsak hideg idő miatt, de Bálint formáját elsődlegesen a Diák olimpiára, illetve a Magyar Bajnokságra óhajtjuk időzíteni, tehát szinte még rá is érünk. Ezek mellett természetesen törekszünk a maximalizmusra az ISK Team-nél.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .