2012. június 15. péntek

Kuszti a Boucle de Mayenne Prológján

Kuszti a Boucle de Mayenne Prológjáról jelentkezett:
“A tegnapi napon egy négy és fél kilométeres prológgal vette a kezdetét a Boucle de Mayenne. 22 egység részvételével zajlik a négy napos viadal. A prológ útvonala eléggé technikásan ment. Több éles kanyar tarkította a pályát, három rövidebb emelkedőt is le kellett küzdeni, ebből az egyik, az utolsó 600 méter volt. Sajnos egy kis malőr történt a csapatom részéről, ugyanis nem hozták el az időfutam bringámat, így kénytelen voltam a sima országútival menni. Hát ez van, nem volt mit tenni, így kellett a legjobbat teljesítenem. Igen későn került sor a rajtra, én 19:42-kor vágtam neki a távnak. Az egész szakasz alatt jól éreztem magamat, szuperül tudtam venni a kanyarokat, az emelkedők és a sík rész is jól ment.
Úgy éreztem, hogy egy jó időt futottam, de pont ugyan így éreztem tavaly is. Mint később kiderült, pontosan ugyan azt az időt mentem, mint egy évvel korábban – igaz, akkor speciális bringával – 6:16-ot, ami ebben az évben 76. helyre volt elég. Nem sok a hátrányom, meglátjuk, hogy mit hoz az előttünk álló három nap. Ma kerül sor a leghosszabb, 187 kilométeres szakaszra.”

Forrás: http://www.kusztorpeter.com/boucle_de_mayenne

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .