2012. október 22. hétfő

Hírek a Somogy Táncegyüttes háza tájáról

Amint a felső sávban is láthatjátok, a Somogy Táncegyüttes immáron 3 darabbal is rendelkezik, amihez ezentúl bérletet is lehet vásárolni.
Az “1 darab föld” már volt a sportkulton, mint beharangozó és pár szó is elhangzott róla, de ígérem, hogy nem sokára képes beszámolót is láthattok róla!
A másik 2 darabról is ejtünk majd pár szót a táncegyüttes vezetőjével, mivel december már nagyon közelít, mikor is a “Paradicsom Mezeiben” címmel láthattok egy újabb előadást. Majd ezt követi a “Rab ember fiai”, ami már a jövő évben lesz csak látható.

Kulturális rovatunk támogatója:

Comments

2 thoughts on “Hírek a Somogy Táncegyüttes háza tájáról
    1. Gálosi Gergely

      Kedves Boldogság!
      A Múzsa Kávéház, mint kiemelt partnerünk természetesen több dologban is segíti a kaposvári kultúrát. Első közös kezdeményezés a 2 hetente megrendezésre kerülő felolvasó est, ahol saját, vagy mások írásait olvashatják fel, majd beszélhetik meg az érdeklődők. Ez mellett pár héten belül amatőr fotósok tárlata is megnyitásra kerül. Első lépésekként erről tudnék beszámolni.
      További kérdéseit is szívesen várjuk!

      Üdv:
      Gálosi Gergely és a sportkult.net stábja

       
      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .