2013. május 1. szerda

Egy újabb triatlonos hölgy: Sárszegi Noémi

BF: Kérlek pár szóban mutatkozz be!

Sárszegi Noémi: Sárszegi Noémi vagyok, 17 éves. Pécsett a Janus Pannonius Gimnázium 11. osztályába járok, matematika tagozatra. Az iskolán kívüli időmet triatlonozással töltöm, minden nap két edzésem van.

BF: Mióta sportolsz?

Sárszegi Noémi: 2008 óta triatlonozom, előtte is tetszett már ez a sport, de csak ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni vele.

BF: Mennyi munkád van ebben a bajnoki címben, vagy ebben az egy órás versenyben?

Sárszegi Noémi: Az alapozás során minden edzésen részt vettem. A tavalyi szezon szeptember elején ért véget számomra, egy Európa Kupával, ahol 10. helyezést értem el. Pár hét pihenő után elkezdődött az alapozás. Március végén voltunk Horvátországban edzőtáborban, ahol sikerült sokat fejlődnöm. Főleg a biciklizésen volt a hangsúly, amit itthon az időjárás miatt nem tudtunk volna megtenni. Szóval, ha mindent összevetünk, akkor közel hat hónap munkája.

BF: Mikor érezted úgy, hogy már kezedben van a verseny?

Sárszegi Noémi: A futamban a 16 éven felüli nők egyszerre rajtoltak. Az első futás két körös volt, összesen 5000 méter. A másodikban sikerült a korcsoportomon belül első helyre kerülnöm, szereztem egy kis előnyt, amit a 20 km-es biciklizés során is sikerült megőriznem. Ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy megnyerhetem a versenyt.

BF: Ilyen eredményre számítottál?

Sárszegi Noémi: Szerettem volna dobogós lenni, de arra nem számítottam, hogy meg tudom nyerni a versenyt.

BF: Ki volt az, akitől a legjobban tartottál verseny előtt?

Sárszegi Noémi: A 97-es korosztályon belül vannak jó futók, akiktől tartottam, mert velük tavaly nem versenyeztem együtt, ezért nem tudtam mire számítsak.

BF: Ha jól tudom, a csapatversenyt is megnyertétek. Mit lehet tudni a csapatról?

Sárszegi Noémi: A csapat tagjai voltak, Nagy Krisztina, akivel együtt edzünk Pécsett és Faldum Betti, bajai csapattársunk, aki egy évvel fiatalabb nálunk. Csapatot nem túl sok klub tud kiállítani, de nekünk ilyen szempontból szerencsénk van. Mind a hárman igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni magunkból a versenyen.

BF: Mik a további terveid erre a szezonra?

Sárszegi Noémi: Szeretnék triatlonban is hasonló sikereket elérni, országos versenyeken kiemelkedő helyezéseket elérni. Legfőbb célom kijutni nyáron a Holtenben rendezendő ifjúsági Európa Bajnokságra.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .