2013. június 4. kedd

Horváth és Czigány sikere a hétvégi Triatlon OB-n

Június első szombatján rendezték meg a Triatlon Rövid Távú Elit OB.-t Balatonfüreden, ahol a pécsi triatlonosok is részt vettek. Horváth Hanna és Czigány András szép eredményeket értek el.

BF: Milyen eredményre számítottatok a verseny előtt?

Horváth Hanna (HH): Egy elég sűrű perióduson vagyunk túl, így nem érkeztem teljesen frissen a versenyre. Valamint a héten volt a csapatunk edzőtábora is itt Zánkán, így ebben szerintem minden benne van. Hogy ezek tükrében mit vártam a versenytől? A célom egy jó helyezés volt abszolútban, korcsoportomban meg mindenképpen megverni azokat, akiket meg szoktam szorongatni a többi versenyen is. De konkrét tervem nem volt, elvárásom sem, talán csak annyi, hogy mindent kiadjak magamból.
Czigány András (CA): Az elmúlt két hétben sérüléssel bajlódtam, így különösebb elvárások nélkül álltam rajthoz. Titkon reménykedtem egy U23-as dobogóban, amit végül is sikerült elcsípnem a második hellyel. Ez az eredmény EB kvalifikációt is jelentette számomra.

BF: Milyen volt a verseny belülről?

HH: Sajnos a héten nem volt túl jó idő, így a verseny előtti napokban már jelezték, hogy az úszás távja lerövidül. Ennek nem örültem, mert ez az egyik legerősebb számom a három közül. De végül az eredeti, 1500m-es táv volt. Életemben először úsztam 1500-at, így pontosan nem tudtam, mit várjak magamtól. Mindezek ellenére sikerült elsőként kijönnöm a vízből, aminek nagyon örültem. Viszont a hidegtől kicsit elgémberedtem és közel fél percet veszítettem a depóban. Ennek köszönhetően egyedül kellett tekernem.  Ezután bringán sikerült egy elég erős tempót mennem, amivel bebiztosítottam a dobogót. A futás magamhoz képest jól ment, de sokat nyomott a latban, hogy ott már szinte biztos volt, hogy megnyerem a korcsoportom, valamint az abszolút 2. hely is zsebben van.
CA: Szerencsére a csökkentett úszás táv az elit mezőnyt nem érintette, így a teljes 1500 métert teljesítettük. Az úszás során igyekeztem az első sorral maradni és leszakítani egy-két vetélytársat leszakítani. A gyors váltást követően másodikként hagytam el a depot, és egyből egy hét fős elmenésben találtam magam. A bringa során keményen összedolgozott a csapat és így sikerült egy másfél perces előnyre szert tenni a második bollyal szemben, ami több kiváló futót is magába foglalt. Az utolsó körben sikerült elszakadnom pár másodpercre, így elsőnként érkeztem és hagytam is el a depót. A futást keményen kezdtem és reménykedtem, hogy ki fogok tartani a végéig. Sajnos a két hét kihagyás a táv második felében meglátszott így kissé visszaestem és végül összetettben a hatodik helyen fejeztem be a versenyt.

BF: Melyik számban kell még fejlődnötök?

HH: Még mindig a futás az, amiben kell fejlődnöm. Igaz, év eleje óta már sikerült javulnom és erősödnöm ebben a számban, de ez még kevés. Sajnos itthon nincs akkor tempó, hogy az első két számban el tudjam dönteni a versenyt, mert utazni szinte mindenki tud. De ez a hétvégi eredmény egy nagy lökést adott.
CA: Egyértelműen az utolsó számban kell fejlődni, ugyanis manapság a legtöbb triatlon verseny futóversenyben dől el.

BF: Mik a további terveitek?

HH: Most szinte minden hétvégén versenyeink lesznek. Valamint a hónap vége felé rendezik az országos időfutam bajnokságot, amiről még nincs sajnos verseny kiírás. Ott is szeretnék indulni és dobogóra állni.
CA: Terveim szerint folytatom a felkészülést az U23-as EB-re. Továbbá a nyáron több Európa Kupán is szeretnék részt venni.

BF: Mi kell a VB kvalifikációhoz?

CA: A VB kvalifikációba beleszámít a hétvégi Elit OB eredménye, a legjobb Európa Kupa szereplés, valamint az év elején kijelölt szintek teljesítése.

BF: Mennyi esélyt láttok a sikeres kvalifikációra?

HH: Sajnos idén nekem erre már nem igen van lehetőségem, mert nagyon erős a mezőnyünk, de ennek ellenére küzdeni fogok érte.
CA: A sikeres kvalifikáció nem is elképzelhetetlen. Mindent el fogok követni, hogy sikerüljön.

 

Comments

One thought on “Horváth és Czigány sikere a hétvégi Triatlon OB-n
  1. Pingback: Horváth és Czigány sikere a hétvégi Triatlon OB-n | MOGYI SE BAJA-PÉCS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .