2013. november 15. péntek

47. Mecsek Rallye: Kovács Antal-Istovics Gergő

Év végére megszöktek a lóerők

MARICSEK RACING TEAM – 47. Mecsek Rallye, 2013. november 8-9.

Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI

Lekerült a teher Kovács Antal és Istovics Gergő válláról, miután a TAXI4 Budapest Rallyen bebiztosították bajnoki címüket. A kaposvári egylet azóta az Opatija Rallyn is vendégszerepelt a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, ahol szintén dicsőséget szereztek a csapat számára az elért abszolút 2. helyezésükkel. A 47. Mecsek Rallyera sem érkeztek meg azonban felemelt kézzel: a tőlük elvárható iramot szerették volna diktálni, s folytatni a jó szériát. A lóerők azonban úgy néz ki, megszöktek a kocsiból – ám Kovácsék így is az abszolút értékelés 13., míg az S csoport és a 12-es géposztály 2. pozíciójába kormányozták be a Mitsubishit. 

Kovács Antal: Már kijelenthetjük, hogy szeretünk sötétben autózni, mindig kedvezően alakulnak számunkra az esti gyorsasági szakaszok. Ami nappal ott van, az éjjel sincs másképp – maximálisan felkészültünk a pénteki megmérettetésre, s az eredmények ismét minket igazoltak. Mint utólag kiderült, szálszakadásos volt a gumink, emiatt a Mitsubishi kissé idegesen viselkedett, s vissza kellett fognom a tempóból. Ennek ellenére is, Spitzmüller Csaba mögött, a 11. helyen fordultunk a másnapi fordulókra.

A szombati nap folyamán azt vettük észre, hogy az autó motorja év végére egy kicsit elfáradt, és eltűntek belőle a lóerők. Ranga Petivel meccseltünk nagyokat az abszolút helyezésért, de nem tudtuk tartani a tempót. Ezúton is gratulálunk neki, hogy befejezte élete első rally1-es futamát.

Minden versenyt befejeztünk, ráadásul mindegyiket a dobogón – ennél szebb és örömtelibb évünk nem is lehetett volna. A Mitsubishit azonban még nem rakjuk el télire. Két futam áll előttünk a 2013-as szezon végén, a Santa Domenica Rally Show és a Mikulás Rally, ahol reménykedünk a tisztes helytállásban.

Kovács Antal - Istovics Gergő

Kovács Antal – Istovics Gergő

Istovics Gergő: A verseny abszolút azt hozta, amit vártunk. Pénteken, még szálhasadásos gumival is tisztes időket tudtunk autózni az esti gyorsokon, s 11.-ként zártuk az első napot. A realitások talaján maradva akkor is csak a 10. hely környékére értünk volna oda, ha nem gyári hibás az abroncsunk.

Másnap abszolút biztonságit szerettünk volna autózni, hogy sikeresen bekormányozzuk a célba a Mitsubishit. Nagyon erős volt az élmezőny, akikkel ez esetben nem tudtuk felvenni a harcot. A munkahelyi elfoglaltságaink miatt sokkal kevesebb időnk volt arra, hogy mind fizikailag, mind mentálisan ráhangolódjunk az évzáróra. Ennek most meg is volt a böjtje, amire rátett még egy lapáttal a motor gyengélkedése. Nem estünk azonban így sem kétségbe, taktikát váltottunk, s igyekeztünk minél több látvánnyal kiszolgálni a nézőket. Jókat csatáztunk a Ranga-Hideg párossal, akiknek ezúton is gratulálok az első osztályban való sikeres debütáláshoz! De azt már most megígérjük nekik, hogy a Mikulás Rallyn vissza fogunk vágni!

Forrás: Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto@maricsekteam.hu

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .