2013. december 14. szombat

Hölgyek a kerékpáron: Sulyok Enikő

Ma Sulyok Enikővel folytatódik a sportkult “csajos” sorozata. Egy fiatal leány, aki nem csak szép, de imád mozogni is, elsődlegesen a bringa az élete – amit az Amatőr Kupában kamatoztatott eddig, mint kétszeres bajnok.

Gálosi Gergely: Idén másodszor nyertél Amatőr Bajnokságot korcsoportodban. Ettől függetlenül nagyon keveset tudnak rólad az emberek. Mondanál magadról pár mondatot?
Sulyok Enikő: 18 éves vagyok, Rumban lakom (Szombathely mellett) és Szombathelyre járok középiskolába. Idén érettségizem és februárban nyelvvizsgázom, ezért most elég sok időt elvesz a tanulás az életemből.

Dezsővel, az első országúti géppel.

Dezsővel, az első országúti géppel.

Gálosi Gergely: Hogyan kerültél a kerékpársportba? Ha jól tudom előtte lovagoltál.
Sulyok Enikő: Kiskoromban nagyon szerettem mozogni, imádtam az állatokat és így jött szóba a lovaglás. Szerelem volt első látásra. Később a díjugratás felé hajlottam és kereken 7 évig űztem a sportot. A mai napig imádom a lovakat és ha van egy kis időm, szívesen megyek tereplovaglásokra stb. A bicikli..hát igen a bicikli. Talán előbb tudtam biciklizni mint rendesen járni. 🙂
Apunak volt egy régebbi triatlonbiciklije, könyöklővel meg minden és egyik nyáron amikor nem volt otthon, “elloptam” egy két órára. De a bicikli olyan nagy volt nekem hogy ülve nem ért le a lábam a pedálra, a kormányt alig értem el, nemhogy a könyöklőt. De annyira megtetszett hogy le sem lehetett engem vakarni a bicikliről. Úgy komolyabban a dolog csak 4-5 éve kezdett el foglalkoztatni. 2010-ben megkaptam első országúti biciklimet, aki a Dezső nevet viseli, és a mai napig hűséges társam. És ebben az évben zárult le az aktív lovas és kezdődött az aktív biciklis korszak.

Sulyok Enikő modellként.

Sulyok Enikő modellként.

Gálosi Gergely: Modellkedsz is. Milyen szinten űzöd?
Sulyok Enikő: Még 2011-ben egy hazai fesztiválon szólítottak le hogy mennyire jó lennék modellnek. Ezután volt egy meghallgatás, portfóliófotózás stb. A modellkedés egyelőre csak ‘hobbi’ szinten megy, ha lehet így nevezni. Nagyon szeretek fotózásokon és divatbemutatókon részt venni. Természetesen voltak munkáim, főleg smink, de hamarosan lesz egy sport-fitnesz fotózásom. De nem gondolom, hogy a későbbiekben ebből fogok megélni, bár ki tudja… 🙂

 


Gálosi Gergely:
Hogyan fér össze a bringával?
Sulyok Enikő: A bicikli mellékhatása a nagy és izmos combok. Nekem ez megvan és nagyon nagy előny. 🙂 Talán a ‘barnulási csíkok’ kicsit több munkát adnak a fotósnak, de alapvetően csak az előnyömre fordíthatom.

Mont Ventoux-ra a Magyar Amatőr Bajnoki mezben

Mont Ventoux-ra a Magyar Amatőr Bajnoki mezben

Gálosi Gergely: Két éven keresztül sikerült az összetett első hely az Amatőr Bajnokságban. Mi volt titkod?
Sulyok Enikő: A titok a Pöttyös túró rudi 🙂 Idén már nagyon komolyan vettem a biciklizést és a versenyzést tavasztól kezdve, egészen a szezon végéig. Nagyon sokat versenyeztem itthon és külföldön egyaránt. Nyáron leginkább Ausztriában, Franciaországban és Svájcban versenyeztem, de az olasz nyaralásra is vittem biciklit. Leginkább a hegyek bűvöltek el és elkezdtem gyűjteni a “BIG”- eket, és nagyon büszke vagyok hogy megmásztam a Mont Ventoux, a Tre Cime di Lavaredo, a Sankt Gotthard Pass macskaköves meredek emelkedőit. És még sorolhatnám… A lényeg, hogy nagyon sokat edzettem és fejlődtem hegyen. És mivel rengeteget ültem biciklin a nyáron, így jó esélyeim voltak újra a dobogó legfelső fokán állni 🙂

Col de I'iseran

Col de I’iseran

Gálosi Gergely: 2014-re mi a tervezet? …és hosszabb távon mi lesz a bringával?
Sulyok Enikő: 2014-ben az érettségié lesz a főszerep. Mindenképpen szeretnék továbbtanulni, most már biztos hogy a biológia irányába. Biciklizni mindenképp fogok, hogy milyen szinten, majd kiderül. És tervbe van jövőre a teljes Iron Man teljesítése is. Aztán hogy triatlon, futás vagy csak a bicikli marad, ezt így előre nem tudom megmondani de mindegyik az életem része lesz, valamilyen formában. 🙂

Gálosi Gergely: Előre is sok sikert kívánok a jövődet tekintve és köszönöm a beszélgetést!
Sulyok Enikő: 
Viszont kívánom és köszönöm a lehetőséget.

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold a sportkult.net facebook oldalát jobbra fent a “Tetszik”-re kattintva. Ha csak a cikket szeretnéd, akkor ITT lent kattints a “Tetszik” gombra. Köszönöm!

Comments

2 thoughts on “Hölgyek a kerékpáron: Sulyok Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .