2013. december 17. kedd

Gergő alkot: Forralt bor

Ahány ház, annyi szokás. Ez biztosan igaz a forralt borra.

A saját receptem roppant egyszerű. Végy egy üveg vörösbort (azért egy alap minőségi szint alá ne menjünk, tehát legalább 800 Ft legyen – mondjuk akciósan 🙂 ). Egy lábast, amibe biztosan beleférnek az alkotóelemek és egy kis forrásnak is marad hely. Az edényünkbe szeleteljük bele a citromot, a narancsot, az almát kisebb kockákra (1x1x1 cm) aprítsuk, a szegfűszeget és a fahéjat tegyük mellé, kanalazzuk bele az édes részt, majd öntsük hozzá a vizet és a bort.
Ezt követően lassú tűzön kezdjük felforralni, majd amikor eléri ezt az állapotot, kb 1 perc után kapcsoljuk le.
Személy szerint én fedőt szoktam rárakni és úgy hagyni kihűlni, majd amikor a “forralt bor szomjas” vendégsereg megérkezik, akkor felmelegíteni (általában 1 órával előtte készítem el). Sokkal jobban összeérnek az ízek.

A kész forralt bor, némi díszítéssel. Fotó: Végvári Viktória

A kész forralt bor, némi díszítéssel. Fotó: Végvári Viktória

A recept:
– 1 üveg vörösbor (0,75 l)
– 15-20 szem szegfűszeg (egész)
– 1 rúd fahéj (vagy egy teáskanál őrült, de elég macera leszűrni)
– 1 alma
– 1/2 narancs
– 1/2 citrom
– 1 dl víz
– Ízlés szerint 1-3 evőkanál cukor (akár méz is lehet, abból kevesebb is elég), illetve 1 csomag vaníliás cukor tovább fokozza az ízét.

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold a sportkult.net facebook oldalát jobbra fent a “Tetszik”-re kattintva. Ha csak a cikket szeretnéd, akkor ITT lent kattints a “Tetszik” gombra. Köszönöm!

Comments

One thought on “Gergő alkot: Forralt bor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .