2014. április 1. kedd

Változatlanul a nyeregben! MUGENRACE TEAM PROLOG!

Ma egy immáron sokadik szezonját “tekerő” magyar csapatottal beszélgettem, hogy mégis milyen volt itthon válságok közepette kerékpáros csapatot irányítani, folyamatosan az eredményeket szállítani. Íme az új szponzorral rendelkező MUGENRACE TEAM PROLOG!

Ez új logo

Ez új logo

Gálosi Gergely: Mikor alakult a csapat?
Mugenrace Team Prolog: Csapatunk a 2010-es szezon tavaszán kezdte meg működését akkor még Team Prolog néven, majd Cervélo Team Prolog lett, míg jelenleg 2014-től Mugenrace Team Prolog néven versenyzünk.

Gálosi Gergely: Mi az eredeti célja az egyesületnek, esetleg ez változott-e valamiben az évek alatt?
Mugenrace Team Prolog: Csapatunk eleinte a Betonexpressz támogatását élvezve egyfajta fiókcsapatként működött a 2010-es Betonexpressz-Technofilm (a jelenlegi Utensilnord elődje) kontinentális csapat mellett. Csapatunkat olyan célból hoztuk létre, hogy alternatívát és példamutatást jelentsünk frissen felnőtt korba lépett fiataloknak akik még keresik helyüket a világban és a kerékpározásban, úgy hogy közben tapasztalt társaikkal együtt sportolhatnak igazolt szinten. Habár az évek folyamán mindig voltak lelkes amatőr társaink is akik magukénak érezték csapatunkat, ezért jónak látták csatlakozni hozzánk. Nem kívántunk kontinentális színre lépni, de rendezettségünkkel, odafigyelésünkkel, fegyelmezettségünkkel, profizmusra jellemző alaposságunkkal olyan szintre emeltük a kerékpározáshoz való hozzáállásunkat, hogy akár egy szinttel feljebbi kategóriában is megállnánk a helyünket. 2010-2013-ig céges formában működtünk, ám a körülmények megváltoztak és jelenleg a Bike Team Szeged egyesület tagjaként funkcionálunk. Céljaink továbbra is a felnőtté váló U23-as kategóriás versenyzők felkarolása és versenyeztetése Magyar és külföldi megmérettetésen.

Gálosi Gergely: Hány taggal állt össze, majd ebből azóta mennyien lettek?
Mugenrace Team Prolog: 2010-ben hat versenyzővel indultunk (Suhajda Balázs, Sulyok Balázs, Vajda Adrián, Hemmert János, Dévai Dániel, Durucz Miklós) /Sorrend a kép alapján/

2010-ben

2010-ben

2011-ben Sulyok Balázs, Durucz Miklós és Vajda Adrián elhagyott minket, azonban helyükre érkezett hozzánk Bischof Bálint, Hartmann József, Benőcs Zoltán, Werderits Ádám így maradtunk hatan igazolt versenyzők.

2011. Central European Tour

2011. Central European Tour

2011-ben a Tour de Pelso-n (Fotó: Nutrixxion)

2011-ben a Tour de Pelso-n (Fotó: Nutrixxion)

2012-ben a keret akkori új főtámogatónknak a Cervélonak köszönhetően kibővült Támer Kolossal, Horváth Zoltánnal, Rácz Attilával, Vidakovic Dejannal, Varga Péterrel, Vajda Jánossal, a kilencszeres Magyar Bajnok Szabó Lajossal, Havas Péterrel így eddigi legnagyobb sorunkat tudtuk felállítani versenyről versenyre, ami szép sikereket is hozott országos szinten. Ekkor Benőcs Zoltán és Werderits Ádám elhagyott minket valamint Dévai Dániel és Bischof Bálint felhagyott az igazolt kerékpározással.

2012. Tour de Pécs

2012. Tour de Pécs

A 2013-as évben mint megannyi csapat a válság hatására, szinte csak vegetáltunk, saját költségen jártunk versenyre, a megmaradt ruházatból öltözködtünk és csapategységet sem produkáltunk csak esetleg véletlenszerűen. Ebben az évben mindössze a Varga Péter, Hartmann József, Havas Péter, Hemmert János, Szabó Lajos összeállításban versenyeztünk nem túl nagy sikerekkel, de azért sokat tettünk, hogy nem múljon el a kezdeti fellángolás és életben tartsuk kezdeményezésünket.
Jelenleg 2014-ben csapatunk igazolt kerete: Hartmann József, Havas Péter, Hemmert János, Kurilla Bence, Molnár István, Szabó Lajos, Varga Péter valamint Kasza Gábor beugróként a magyar versenyeken.
A kezdetekkor Sulyok Zsolt és Veres Csaba voltak a klub igazgatói, azonban mára már csak Veres Csaba maradt, és Ő mint támogató is vállán viszi az egész csapatot. Segítőként évek óta a csapathoz tartozik Bischof Ferenc, Valkay Gábor, Veres Balázs valamint 2014-től hivatásos edzőt is tudunk foglalkoztatni Vasiljev Dejan személyében.

Gálosi Gergely: Mi történt a csapattal az évek folyamán?
Mugenrace Team Prolog: Csapatunk évről-évre hozta színvonalát, rengeteg dobogós helyezés, szép sikerek, talán csak a tavalyi év volt visszalépés, de eredmények tekintetében az sem. Jelenleg már egyesületi formává nőttük ki magunkat, hivatásos edzőt foglalkoztatunk, vannak csapatautóink illetve a Mugenrace motoros bőrruházat által főtámogatót is találtunk, így elmondhatjuk, hogy a helyzetünk jelenleg stabil. Jelenleg a média megjelenésünkkel foglalkozunk a legtöbbet, hiszen egy főtámogatónak nem mindegy hol, hogyan és hányszor jelenik meg a neve. Két éven keresztül a Cervélo támogatott minket kerékpárokkal, azonban ez a támogatás megszűnt így jelenleg vegyes kerékpárokkal versenyzünk vázat tekintve, alkatrészeink a Shimano gyárából kerülnek ki, fejvédőket és cipőket jelenleg Specializedet hordunk.

Gálosi Gergely: Milyen eredményekkel rendelkeztek?
Mugenrace Team Prolog: Az alábbi eredményeket sikerült elérnünk megalakulásunk óta:

2010: Győzelem: 17, Ezüst: 16, Bronz: 13, Összesen: 46, Bajnoki érem: 6
Fontosabb eredmények:
Páros OB: Hemmert János Elit 2. hely
Hármas Csapat OB
: Elit 2. hely: Hemmert János, Dévai Dániel, Vajda Adrián
Időfutam OB: Elit 3. hely: Hemmert János U23: Suhajda Balázs

2011: Győzelem: 18, Ezüst: 22, Bronz: 29, Összesen: 69
Fontosabb eredmények:
Magyar Bajnoki dobogós helyezés: 10
Magyar Köztársaság Hosszútávú Országos Bajnokság: U23 3. hely: Dévai Dániel
Magyar Köztársaság Időfuam Országos Bajnokság: Elit 3. hely: Hemmert János
Magyar Köztársaság Hármas Csapat Országos Bajnokság: Elit 2. hely: Team Prolog (Dévai Dániel, Hemmert János, Benőcs Zoltán), Amatőr Kategória BAJNOKA: Havas Péter
Magyar Köztársaság Páros Időfutam Országos Bajnokság: U23 2. hely: Team Prolog (Dévai Dániel, Solymosi Márton), Amatőr kategória BAJNOKA: Havas Péter
37. Gemenci Nagydíj / GP Gemenc: U23 összetett 2. hely: Bischof Bálint, Csapatverseny 3. hely: Bischof Bálint, Dévai Dániel,  Hemmert János, Hartmann József
Tolna Régió kupa 2011: Összetett 3. hely: Hemmert János
Tour De Pécs 2011: Összetett 3. hely: Hemmert János

2012: Győzelem: 29, Ezüst: 21, Bronz: 16, Összesen: 66, Bajnoki érem: 10
Fontosabb eredmények:
Magyar Köztársaság Páros Csapat Országos Bajnokság U23: BAJNOK: Hartmann József – Varga Péter, Elit: 2. hely: Havas Péter – Hemmert János
Magyar Köztársaság Kritérium Országos Bajnokság
U23: BAJNOK. Hartmann József, Elit: 2. Hemmert János
Magyar Köztársaság Hármas Csapat Országos Bajnokság
3. hely: Cervélo Team Prolog: Hemmert János, Horváth Zoltán, Szabó Lajos
Időfutam Országos Bajnokság:
U23: 2. Varga Péter
Gemenc nagydíj: Hegyi pontverseny
3. hely: Hemmert János

2013:
Magyar Köztársaság Hármas Csapat Országos Bajnokság 2. hely: Cervélo Team Prolog: Hemmert János, Havas Péter, Varga Péter
Magyar Köztársaság Páros Csapat Országos Bajnokság 2. hely: Cervélo Team Prolog: Hemmert János, Havas Péter
Kritérium OB U23 2. hely:
Hartmann József 3. hely: Varga Péter

UWCT UCI időfutam világbajnokság Slovenia: 3. Havas Péter

Gálosi Gergely: Kik a támogatók?
Mugenrace Team Prolog: Támogatóink jelenleg: Mugenrace, Prolog Kerékpárüzlet, Superzone, EDO benzinkutak, Specialized

Gálosi Gergely: Mik a leendő és mik a távolabbi tervek?
Mugenrace Team Prolog: Fő céljaink a Magyar Országos Bajnokságokon való sikeres részvétel, Bajnoki dobogóra kerülés illetve Bajnokságok megnyerése. További céljaink a környező Országokban illetve Európa szerte ranglista pontgyűjtő nemzetközi versenyeken való tisztes helytállás és pontok gyűjtése. Ezen pontok alapján kvalifikálhatjuk magunkat a soron következő Európa –, világ– és olimpiai bajnokságokra.
– Célunk mindehhez megteremteni a szakmai feltételeket diplomás edzőinkkel és személyzettel.
– Szeretnénk a legeredményesebb versenyzőinknek előteremteni a világversenyeken való indulás lehetőségét.
– Folytatni kívánjuk eredményes szereplésünket az igazolt versenyeken, Országos Bajnokságokon és az amatőr kupákban is.
– Az elkövetkező években meglévő kerékpárosaink mellé a jelenleg legjobb magyar kerékpárosokat tervezzük leigazolni fizetett versenyzőként—mind külföldről hazahozva, mind pedig az itthoni kerékpározókból válogatva.
– Mivel egyik sportág sem tud utánpótlás nélkül hosszú távon tervezni, ezért együttműködést kezdeményezünk a helyi iskolákkal az elkövetkező években. Fontos, hogy ne csak egy-két éves fellángolás, hanem komoly sporttényező, és a fiatalok számára megélhetési alternatíva legyen a profi kerékpársport.

Gálosi Gergely: Milyen úton lehet elérni az egyesületet, illetve helyileg hogy próbáltok meg edzéseket szervezni?
Mugenrace Team Prolog: Egyesületünk elérhető a www.cyclingteam.hu honlapon illetve a www.biketeamszeged.hu honlapon, valamint a facebook.com/TeamProlog címen.
Közös edzéseket szabad hétvégéken (ebből nem sok van) Szegeden tartunk szombaton és vasárnap reggeli órákban, illetve sokszor utazunk hegyes-völgyes vidékekre közös edzésekre melyek általában Pécsen illetve Szekszárdon szoktak lenni.
Elérhetőségeink a következők: www.cyclingteam.hu, www.facebook.com/TeamProlog, info@cyclingteam.hu

Gálosi Gergely: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és remélem ezentúl minden lépésetekről beszámolhatok itt a Sportkulton!
Mugenrace Team Prolog: Köszöntük a lehetőséget és biztosan együtt tudunk működni a közeljövőben!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .