2014. április 2. szerda

BMW Z4 M Coupe a 20. Vredestein Miskolc Rallyen

Az aszfalt felett fél méterrel

DYNAMIC RALLY TEAM – 20. Vredestein Miskolc Rallye, 2014. március 30.
Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

Lángi-Toma páros, 20. Miskolc Rally

Lángi-Toma páros, 20. Miskolc Rally

Meggyűlt a baja a miskolci pályákkal és a versenyautójukkal a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” párosnak. A Dynamic Rally Team színeiben induló BMW Z4 gépük alig akart az aszfalton maradni, szinte mindig felette „repkedett”. Attilának komoly erőfeszítésébe került, hogy az úton tudja tartani a kocsit. Számukra a 20. Vredestein Miskolc Rally nem is emiatt, hanem egy lengőkar törése miatt ért véget.

Lángi Attila: Nagy lendülettel vágtunk neki az idénynyitó, 20. Vredestein Miskolc Rallynak. A programunk azzal kezdődött volna, hogy új itinert készítünk a kijelölt szakaszokból – ez azonban nem nagyon valósult meg. Főleg az ismeretlen Kánó-Ragály gyorsasági feldolgozására összpontosítottunk, valamint igyekeztünk felmérni a sátai szakaszt is, hiszen jelen esetben egy másik oldalát mutatta nekünk, mint amit eddig ismertünk. Parasznya tavalyelőtti felírása annyira nem volt ideális most nekünk, hogy a pályabejáráson, már az 5. kanyar után mondtam a navigátoromnak, hogy ezt kezdjük el elölről, és egy másik itinert dolgozzunk ki rá.

Az éjszakai gyorsaságiktól nagyon tartottunk, de összességében nem volt annyira szörnyű a teljesítésük – habár nekem végig halálfélelmem volt, hiszen nem látok jól a sötétben. A nehézségi fokot tovább tetézte azt is, hogy nem a megfelelő módon volt beállítva a lámpasorunk. Lényeg, hogy lejutottunk a bükkszentlászlói és mályinkai gyorsokról, s problémáktól mentesen készülhettünk a másnapi menetelésre.

Óvatosan kezdtük a vasárnapot, de a kánói szakasz kifogott rajtunk. Tudni kell a Z4-ről, hogy egy pályaautó futóműve van benne, így Kánó-Ragály között egyfolytában a levegőben volt a kocsi. Nagyon izgultunk, hogy vajon ezt a helyzetet hogyan tudjuk majd megoldani, de végül sikeresen értünk le a célba. Sáta azonban megpecsételte a sorsunkat. Épphogy elrajtoltunk a gyorson, felkapcsoltunk az 5. sebességi fokozatba, mikor az egyik balos kanyarban kettétörött a jobb első lengőkar. Ott az egész autó bebicsaklott, drifteltünk egyet mire sikerült megint egyenesbe hoznunk a BMW-t. Kerestünk egy helyet, ahol sportszerűn (mert ezen a hétvégén hallottunk olyan versenytársunkról, akit megbüntette „sportszerűtlensége miatt), a többieket nem zavarva félre tudtunk állni. Eközben a jobb első kerék, amit a karosszéria támasztott, szétszakadt és szépen megrongálta az autó elejét. Így tehát a futam feladására kényszerültünk, s az anyagi kár is jelentős.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani szervizcsapatunk áldozatos munkájáért, különös tekintettel Bedő Ákoséra és Dodinkéra. Ők ugyanis hegynek felfelé, a szükséges alkatrészeket és szerszámokat hozva sétáltak fel 3 kilométert a rajttól, ahol nekünk sikerült megállnunk. Az autót ezután üzemképes állapotba hozták, majd ismét 3 kilométert sétáltak vissza a rajthoz. Sportteljesítményük így jelentősen meghaladta a miénket ezen a hétvégén!

Összességében azonban ismét egy jó hangulatú versenyhétvégénk volt, s rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Legközelebb az április 12-13-ai Cered-Zagyvaróna sprinten fogunk rajthoz állni, hogy kamatoztassuk a megszerzett tudásunkat és, hogy ne essünk ki nagyon a ritmusból a következő ORB fordulóig.

Lángi-Toma páros a 20. Miskolc Rallyn

Lángi-Toma páros a 20. Miskolc Rallyn

Toma József „Csimpike”: Szerencsétlenül kezdődött a versenyhétvége, hiszen a prológon történt baleset miatt jókora csúszással tudtunk mi is elindulni. A helyszínelés miatt több órát kellett várni, míg újra elengedték a mezőnyt, közben pedig ketyegett az óra, ami a péntek este 10-ig engedélyezett pályabejárást számlálta vissza. A szervezők korrekt módon oldották ezt meg: hajnali 2-ig kitolták a tréning idejét, ami nekünk nagy segítség volt. Nem pihentünk sokat, hiszen másnap kora reggel folytattuk a szakaszok feldolgozását, majd késő délután már a rajtra készülődtünk.

A pályák nem leptek meg igazán, nagyjából azt nyújtották, amire számítottam is. A Z4 ellenben rendesen próbára tett minket. A futómű beállításán úgy látszik, nagyon félrenyúltunk, mert a kocsi szinte mindig az út felett „repült”, Attilának nagyon sokat kellett dolgoznia azon, hogy az aszfalton tudja tartani. Vasárnap folytatódtak a kalandjaik a miskolci erdőben: Lyukóbánya esetében számítottunk a kihordásokra – amik meg is voltak –, Kánó-Ragály viszont egy igazi mumus volt. Sokat szenvedtünk azzal a szakasszal, alig tudtunk az úton maradni, még árokba is csúsztunk. Ahogy visszanéztem a videókat erről a részről, nem csak mi, de az egész BMW szakosztály tiszteletét tette abban az árokban. Öröm az ürömben, hogy legalább egy kis látványt nyújthattunk az ott lévő rengeteg nézőnek. A 8. szakaszon való elrajtolás után, 600 méterre eltörött a lengőkar a kocsiban, így félre kellett állnunk és leadtuk a menetlevelet.

Sajnáljuk, hogy így alakult a verseny, de valamelyest kárpótolt minket az, hogy a BMW Z4-t ugyanolyan nagy érdeklődéssel várták, illetve hogy ilyen sok ember látogatott ki a rendezvényre.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com), Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .