2014. április 10. csütörtök

Kondella Péter – Szilassy Arnold a ceredi futam előtt

Az imént érkezett Kondella Péter – Szilassy Arnold a SOLID RACING TEAM versenyzőinek sajtóanyaga, frissen, ropogósan! Olvassátok!

 

SOLID RACING TEAM – MIDEX Cered RS

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

Kicsit keserű szájízzel fejezte be a 2013-as rallyszezont Kondella Péter és Szilassy Arnold, miután váltóhiba miatt el sem tudtak indulni a Szilveszter Rallyen. Búslakodásra azonban nem sokáig volt idejük, ugyanis rögtön munkába álltak, hogy összerakják az idei bajnokság feltételeit és felkészítsék a Honda Civic Type R versenygépet. Habár a Miskolc Rallyt nullázniuk kellett, az április 12-13-ai, ceredi rallysprinten már tesztelhetik a továbbfejlesztett, tolókerekes váltóval felszerelt technikát.

kondella_szilvassy1

Kondella Péter – Szilassy Arnold

Kondella Péter: Balszerencsésen végződött a tavalyi évünk – habár meg tudtuk védeni a bajnoki címünket, a szezonzáró Szilveszter Rallye tesztjén lefogazott a végáttétel a váltóban, így rajthoz sem tudtunk állni. Az év eleje tehát revízióval, valamint a szokásos felkészítéssel kezdődött meg, aminek keretében egy új, jobb váltót szereltek be szervizeseink a Hondába. Felemásak ugyanakkor az érzéseink, hiszen – mivel a kocsi nem készült el időben – ki kellett hagynunk a Miskolc Rallyt. Idén a rally2 mezőnyében gyűjtjük majd a pontokat, így a szezonnyitó nullázása nagy érvágás volt nekünk, hátrányba kerültünk a többiekhez képest.

A kocsin az utolsó simításokat is elvégezték a héten, harcra készen állunk. A csapat változatlan, ugyanazokkal dolgozok, akik tavaly hozzásegítettek a bajnoki cím megvédéséhez. A ceredi rallysprint lesz idén az első alkalom, ahol meg tudjuk méretni magunkat és ki tudjuk próbálni az új, 5 sebességes, tolókerekes váltót. Azért, hogy szokjam az autót, lábon fogom levinni a versenyhelyszínre. Autóztunk már a Cered-Zagyvaróna szakaszon, így sok újdonságot nem várunk tőle, viszont jó hasonlítási alapot adhat majd nekünk a mostani teljesítményünkhöz. A tesztelés céljából adtuk le nevezésünket a hétvégi derbire, nincs bennünk most eredményorientáltság, csak szeretnénk újra felvenni a ritmust. Hiányzik a kilométer, hiányzik a versenyzés, szóval úgy várjuk a MIDEX Cered RS-t, mint a Messiást!

Kondella Péter – Szilassy Arnold - a gép

Kondella Péter – Szilassy Arnold – a gép

Szilassy Arnold: Nagyon várjuk már a hétvégét, ránk fér egy kis benzingőz. A fizikai felkészülés már folyik egy ideje, azon a fronton jól állunk. Az autó körül is voltak változások, egyre jobban összeáll a technika. Idén már lezajlott két verseny, amik tervben voltak Nekünk is, de végül nulláznunk kellett őket. Inkább a kocsin dolgoztunk, erre fordítottuk az időt. Amint megláttuk, hogy lesz Cered RS, rögtön tudtuk, indulunk, tovább nem tudunk várni… Az autó összeállt, a pálya már ismerős, gyerünk tesztelni!

Ami navigátor oldalról elvárás, az a folyamatos fejlődés. Ha csak pár másodpercet is, de javulni kell gyorsról gyorsra! A tavalyi felvételeket tanulmányozva az látszik, hogy meg kell tanulni a tempót maximálisan átvinni a kanyarkombinációk között. Jobban oda kell figyelni a pálya felírására, majd a versenyen is, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő dolgot cselekedjük, ezáltal a lehető legnagyobb tempót vigyük át a rajttól a célig.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

One thought on “Kondella Péter – Szilassy Arnold a ceredi futam előtt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .