2014. július 24. csütörtök

Team Prevention – Edzésben a lányok!

Nem is olyan régen megismerhettünk 3 fiatal hölgyet, akik azt a cél tűzték ki maguk elé, hogy minél több embertársukon segítenek a daganatos betegségek megelőzésében, mégpedig a sport és a prevenció együttes eszközével (a bemutató cikk ITT érhető el).
Azóta természetesen rengeteget edzettek, és minél szélesebb körben próbáltak meg információkat is eljuttatni az emberekhez.
Következzen a Team Prevention!

Gálosi Gergely: Üdvözlöm a Team Prevention 3 gyönyörű tagját! Legutóbbi beszélgetésünkkor álltatok neki a kőkemény edzéseknek. Idézzük fel egy kicsit, hogy mire is készültök?

Team Prevention: A Budapest IronMan 70.3 triatlon verseny váltóban való teljesítését tűztük ki célul. Az embert próbáló versenyt – ami 1,9 km úszás, 90 km kerékpár és 21 km futás augusztus 23-án rendezik, mint a hosszútávú triatlon világkupa sorozat egyetlen közép-kelet európai helyszíne. Csapatunk részvételét összekötötte egy rendkívül fontos üzenettel, miszerint a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgásra, egészséges életmódra, mint a daganatos megbetegedések egyik leghatékonyabb prevenciós eszközére. Különös tekintettel a mellrákra.

Gálosi Gergely: Nos, még mindig minden tiszteletem a Tiétek, mert bár versenyeztem anno én is, kevesebb idővel rendelkezvén, azóta csak fotózom ezeket a megmérettetéseket és nem mondhatnám könnyűnek, sőt bizony a nők igencsak ott vannak a férfimezőny mellett. Ti hogy élitek meg ezt?

Team Prevention: Ezzel mi is egyetértünk. A hölgyek, mint a legtöbb sportban egyre jobban teljesítenek és nincs ezzel másként a triatlon sem.  Ugyan a távok a hosszútávú triatlon versenyeknél igen hosszúak, de a statisztikák szerint nők körében is egyre népszerűbbek az ilyen fajta küzdelmek lévén, hogy szinte mindenki számára végezhető sportágakból tevődnek össze. Illetve nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy élettanilag is kiváló hatással bírnak. A hosszan tartó, de túlságosan nem intenzív mozgásforma tökéletes a méregtelenítésre, az anyagcsere fokozására, a stressz oldására és ezáltal hatékonyan felveszi a harcot a legtöbb betegség kialakulásának megelőzésében. Különösképpen ezért választottuk  ki mi is célul ezt a versenyt és tűztük ki zászlóshajónkra a megelőzést.

Gálosi Gergely: Milyen eszközökkel és módszerekkel készültök? Angienek jutott a 21 kilométer futás, Lindának a 90 kilométer kerekezés és Leilának az 1,9 kilométer úszás ugyebár. És ne feledjük, hogy civil életetek van valójában, hiszen Segatto Angie fogorvos-közgazdászként – az európai esztétika fogászat egy elismert tagjaként, Tóth Melinda marketing menedzserként a gyógyszeriparban, Gyenesei Leila kétszeres olimpikon, világ és Európa bajnok öttusázó, jelenleg 4-ed éves joghallgatóként fogtatok neki.

Team Prevention: Mindhárman időt és energiát nem kímélve haladunk a meghatározott edzésprogramon és ez egyáltalán nem közhely ebben az esetben.

Angie Segatto

Angie Segatto

Angie pár hónappal ezelőtt 5-6 kilométereket tudott futni, de pár nappal ezelőtt teljesítette a 20 kilométert. Ez egy olyan mérföldkő az ő esetében ami biztonságot, nyugalmat ad az 5 hét múlva sorra kerülő versenyhez. Fantasztikus edzők Kántás Vera és Ossó Zoltán segítségével napról napra jobb formába lendül.

Tóth Melinda

Tóth Melinda

Linda rutinos biciklisként heti 3-4 edzéssel készül, kombinálva a tekerést a funkcionális tréningekkel, mint például a trx vagy a különféle core edzések, illetve elkezdte használni a VIPR kiegészítőt, hogy minél változatosabbá válhasson a felkészülés.

Gyenesei Leila

Gyenesei Leila

Leila élsportolóként az öttusa válogatottal végez heti 4 úszó edzést, alkalmanként 2-4 kilométer teljesítése a feladat. Emellett pedig heti 2 funkcionális tréning, vagy gyógytorna van beillesztve az edzéstervbe.

Mivel elfoglalt életmódot folytatunk az edzések áldozatokat is jelentenek számunkra, de pontosan ez is a célunk, hogy a saját példánkon keresztül mozgósítsuk a hölgyeket a sportra, az egészséges életmódra mint preventív tevékenységre.

Gálosi Gergely: Hogy érzitek, hol tartotok a célhoz viszonyítva?

Team Prevention: Szerintünk jó a megkezdett út. A Facebook oldalunkon napról napra többen vagyunk és azt látjuk, van igény a kezdeményezésünkre. Naponta postolunk szakmai információs anyagokat  a megelőzésről, a szűrővizsgálatokról és az edzéseinkről is.
Reméljük, hogy a likeolások vagy a több ezer ember által látott postjaink mellett motiválni tudjuk azt a közösséget ami létrejött az oldalon.

Gálosi Gergely: …és maga a Team Prevention mennyire lett közismert (tv, rádió, illetve több újság is foglalkozott már veletek), illetve a téma amit képviseltek?

Team Prevention: Úgy érezzük komoly érdeklődés övezi tevékenységünket, több médiamegjelenésünk is volt már, Sport TV, DigiSport, Marie Claire online, Juventus Rádió, Klub Rádió, stb. Sikerült több csatornán viszonylag széles körben terjeszteni az üzenetünket. Folyamatosan az a célunk, hogy minél több nő figyelmét felhívjuk a prevenció fontosságára.

Gálosi Gergely: Ez nagyszerű! Mind a sporthoz, mind a további előrejutásotokhoz sok sikert kívánok. Köszönöm a beszélgetést.

Team Prevention: Mi köszönjük az újabb megkeresést!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .