2014. augusztus 11. hétfő

Kontakt – a merész újításokkal teli, de családias kávézó Budapest szívében

Kontakt – a merész újításokkal teli, de családias kávézó Budapest szívében

A tegnapi nap alkalmával, a hatalmas vihar és eső ellenére sikerült ellátogatnom egy kellemes meleg kis kávézóba a Károly körút 22., enyhén franciás hatású utcájában.
Anna és Peti, akik a KONTAKT néven ismert kávézót vezetik, szívesen fogadtak, én pedig azonnal neki is láttam az interjúnak, hogy veletek is megoszthassak pár információt erről a csendes, hangulatos és családias helyről.

Utasi Martina: Szia, Anna. Nagyon sokat hallottam már erről a helyről és a Rocket nevű kávéról, amiről majd később kérdezlek. Először is, egy kicsit mesélnél nekem az üzletről? Miért ezt a helyszínt választottátok, és a fő kérdés: miért pont Kontakt lett a nevetek?

Anna: Szia Martina! Megvan mindennek a pontos célja. Mi anno nem pont kávézóként kezdtük. 3 profilunk volt, design bolt voltunk, apple store és volt mellé kávé is, mint egy kis plusz dolog. A Kontakt név mellett pedig azért döntöttünk, mert szerettünk volna az emberekkel kontaktusba lépni. Nem csak egy üzletet akartunk létrehozni, hanem egy üzletet, ahol az emberek találkoznak, ahol a vendég bejön és tudod, hogy mit iszik, mit kér, mit szeret és szívesen vissza is jön. Szeretnénk kontaktust kialakítani az emberekkel, szóval ez volt a fő cél. A név tehát innen van. A helyszínnel kapcsolatban pedig, nagyon sok melyet megnéztünk Budán és Pesten, majd ráleltünk erre a kis udvarra és azonnal beleszerettünk. Nagyon jó helyen van, illetve a szomszédok is nagyon kedvesek.

Anna - Kontakt Kávézó

Anna – Kontakt Kávézó

Utasi Martina: Eléggé érződik a családi hangulat magában az egész utcában is, illetve maga a hely hangulata kicsit franciás.

Anna: Petivel mi ketten csináltuk és alakítottuk ki az egész helyet, tehát a falak lebontása, felhúzása és vakolása is a mi kezünk által történt, szóval mi építettük azt, amit itt látsz.

Utasi Martina: Mi a célotok a kávézóval? Esetleg van tervben további fejlesztés vagy terjeszkedés?

Anna: Nem szeretnénk tovább terjeszkedni. Szeretnénk, ha a Kontakt ilyen egyedinek maradna meg, mint most. Viszont van ez az új fejlesztésünk, ami Rocket névre hallgat és vele vannak terveink, akár kihelyezésre is.

Utasi Martina: Van valami tervetek azzal kapcsolatban, hogy hogyan közvetítsétek a Rocketet közvetlenül az embereknek?

Anna: Tervben van egy 3 kerekű bicikli, amivel ki tudunk menni a város különböző pontjaira és csak így random tudunk az embereknek bárhol kávét adni.

Utasi Martina: Én ezt egyetemistaként egy nagyon jó dolognak tartom. A Kampuszon belül mindig elfér egy kis plusz kávé, főleg vizsgaidőszakban! Hallottam illetve olvastam, hogy már ilyen korán sikerült is bezsebelnetek egy díjat, amihez nagyon gratulálunk. Mesélnél erről bővebben az olvasóknak?

Anna: A díj pontos neve Orbit Gasztro Sikerdíj. Az Orbit keresett meg minket, hogy szeretnénk-e részt venni ezen a versenyen, amire mi persze igent mondtunk. Az első 5 gasztro helyet szavazással választották és, ha jól emlékszem, mi a harmadik helyet kaptuk. A díj az volt, hogy 3 blog cikket ír a helyről. Rólunk a varosban.blog, a thesenseco.wordpress.com és a nosalty.hu írt. Mindenki bejött, tesztelte és saját tapasztalatok alapján döntöttek a helyezettekről.

Kontakt Kávézó az ajtóból betekintve

Kontakt Kávézó az ajtóból betekintve

Utasi Martina: Még egyszer nagyon gratulálok. Nem kis teljesítmény ilyen „fiatal” üzlettel már ilyen díjat nyerni.

Anna: Igazából kávézóként április óta működünk, a Rocketnek pedig ez a 3. hete, de nevéhez híven, mint a rakéta úgy robbant be a köztudatba. Megalázva az eszpresszó alapú kávéinkat, naponta 4x többet adunk el belőle. Teljesen más a karaktere, mint a meleg kávénak. Nyáron pedig osztatlan sikert arat az ilyen hideg kávé.

Rocket csapolás közben - Kontakt Kávézó

Rocket csapolás közben – Kontakt Kávézó

Utasi Martina: Ha már itt a kávé ízénél tartunk, milyen babot használtok? Illetve hogy működik a kávé készítés nálatok, persze nem csak a meleg kávéra gondolva?

Anna: Mi alapvetően világos pörkölésű Casino Moccaval dolgozunk. La Marzocco GS3 és etyeki tejet használunk. A kávébab az eszpresszógépben, kenyai kávé, ami a Sukari névre hallgat. Íze jegyeiben megjelenik a fekete ribizli, a maracuja illetve vérnarancs, amit majd te is érezni fogsz. A Rocket pedig kolumbiai kávéból van. A hideg elkészítés folyamán teljesen más ízek jönnek ki, mint egy meleg kávénál. Ez inkább üdítőbb, sokkal kevésbé savas, inkább édesebb és gyümölcsösebb. A Rocketnél sokkal durvább őrleménnyel dolgozunk, mint az eszpresszónál, és ez a durva őrleményt áztatjuk hideg vízben 12-14 órán keresztül. Ez után hordóba töltjük és nitrogénnel csapoljuk, ez által kap egy kis habot és kicsit ilyen “Guinness” beütése lesz és selymessé teszi a textúráját. Mellesleg először mindenkinek tej és cukor nélkül ajánljuk, és mindig meglepődnek a vendégek, hogy tényleg nem igényli a kávé ezeket a plusz dolgokat. Aki mégis cukorral inná a kávéját, annak az etyeki tej mellé nádcukrot tudunk biztosítani.

Utasi Martina: Laikusként, de nagy kávéfogyasztóként talán én is megállom a helyem. Maga az eszpresszó íze finom kesernyés, de csak éppen annyira, hogy az ember érezze, hogy ténylegesen kávét iszik (az eszpresszó).

Peti: A világos pörkölés teljesen más. A sötétebb pörkölésnél erősebb, égettebb íz világot kapsz, míg a világosnál sokkal jobban előjönnek a gyümölcsös ízjegyek.

Peti - Kontakt Kávézó

Peti – Kontakt Kávézó

Anna: Nekem ez most így messze a jelenlegi kedvencem. Zseniálisan finom.

Utasi Martina: Ez most egy ilyen nehéz és esős nap után tökéletes. A ma ivott kávéim közül eddig ez a legjobb és ettől érzem ténylegesen, hogy végre fel fogok ébredni.
Amíg szürcsölgetem, a kis eszpresszóm kérlek, mesélj magatokról. Mit lehet tudni rólad és Petiről és a kávézó ötletének születéséről?

Anna: Már lassan 2 évvel ezelőtt, még csak jegyesek voltunk és akkor jött a hirtelen ötlet Petitől. Felhívott és kijelentette, hogy: „Anna, esküvő után nyitunk egy kávézót.” Igazság szerint mindketten szeretjük csinálni. Peti alapból médiadesigner, az Apple rész is főként az ő felelőssége volt. A designban mindketten benne voltunk már alapból. Nekem pedig a gasztro része “maradt” a dolognak, ami pedig az én nagy kedvencem. Szóval így indult be ez az egész. Ahogy egyre jobban haladtunk, a kávé iránti szerettünk is egyre jobban nőtt. Minél jobban elmerültünk benne, annál többet akartunk róla tudni és persze kipróbálni is, és ezért döntöttünk úgy, hogy a kávé lesz a fő profilunk. Mi csinálunk itt mindent. Minden reggel friss süti sül itt, amit én készítek, illetve ugye a kávét is mi készítjük. Attól függetlenül, hogy a kávén van a hangsúly szeretnénk ha az emberekkel ne egy tipikus eladó-vevő kapcsolat alakuljon ki, hanem mondjuk, amikor belépsz akkor már tudom mit szoktál inni, milyen vizsgád volt és erre persze rá is kérdezünk, beszélgetünk. Az ilyen, ha még csak kis dolgok is, a nagyvárosban sokszor elvesznek.

La Marzocco GS3 - Kontakt Kávézó

La Marzocco GS3 – Kontakt Kávézó

Utasi Martina: Igen, főleg ez hiányzik Budapestből, hogy egy kicsit odafigyeljenek az emberek egymásra. Vidéken ez valahogy sokkal jobban működik.

Anna: Mi pedig pont ezért szeretjük ezt a környéket, mert szinte „falu lesz a városból”. Végig mész az udvaron, mindenkinek köszönsz és integetsz, de még a körúton is a szomszéd kávézó baristája is visszainteget.

Utasi Martina: Lassan kifogyok a kérdésekből, szóval térjünk is az utolsóra. Ha már családi hangulatra törekedtek, kinek ajánlanád ezt a helyet, kik a fő célcsoport?

Anna: Mivel már a névvel kapcsolatban is mondtam, szeretnénk személyes kapcsolatot kiépíteni az emberekkel, ezért is hangsúlyozódott a profilunkban jobban a kávé, szóval most már új hullámos kávézóként működünk. Igazából azokat célozzuk meg, akik szeretik a kávét kortól függetlenül. És mindenkit szeretettel várunk.

Családias környezetben a vendégek - Kontakt Kávézó

Családias környezetben a vendégek – Kontakt Kávézó

Utasi Martina: Nagyon köszönöm az interjút és a kávét, igazán jól esett. Azt hiszem szereztetek egy új vásárlót és Rocket rajongót. Remélem már legközelebb a főszerkesztő is velünk tarthat, nálunk ugyanis ő a minden étel és ital kóstoló.

Anna és Peti: Mi köszönjük, hogy ellátogattál hozzánk, gyere bármikor, ha kávéra vágysz.

Interjú: Utasi Martina, fotók: Utasi Martina és Gálosi Gergely
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .