2014. szeptember 10. szerda

Kilinccsel előre!

Az Erdélyi György – Dredán György pontosan azt tette a Ladával, ami minden sofőr álma egy pályán: határon mentek és természetesen kilinccsel előre!
Következzék Krizsán Zoltán interjúja a párossal.

“Pörgés, gulyás, nevetés…

Ezzel a három szóval jellemezhető a szombati elsőként kipróbált FRT verseny a László Racing egyesültében, LiveWire Rally team csapatában versenyző, Erdélyi György és Dredán György párosnak. Kellemes, napos és tiszta idő megalapozta a Kiskunlacházai reptérre érkező csapat napját.

Az új élményeiről a megszokott módon a Lada pilótáját, Erdélyi Györgyöt kérdeztem:

Hogy tetszett az első FRT versenyetek?

Pozitív csalódás volt, nem tudtam mire számíthatok, de nagyon jól éreztük magunkat, igaz sajnos csak 4 kör volt, így keveset ültünk az autóba, de egy pillanatra sem unatkoztunk.

Milyen volt a pálya?

Az én tetszésemnek teljes mértékben megfelelt, ahogy a pályát megépítették, nem volt azért könnyű, technikásan kellett rajta menni, de most egyáltalán nem időre mentünk, az élvezet volt a lényeg és a Lada határainak a feszegetése.

Sikerült a célt teljesíteni?

Határozottan igen, hiszen már sokkal jobban ismerem az autót, tudom, meddig lehet húzni, kanyarokban hogyan viselkedik, sajnos több alkalommal füvet is nyírtam, de a látványra mentünk. Bevált a gumiválasztás, mert nem tapadt, így tudtunk menni kilinccsel előre, amit az elkészült fotókon is láthattok.

Kijött bármilyen hiba, amit még Salgó előtt javítani kell?

Az utolsó két körnél igen, váltó miatt aggódhattunk, a 4. kör alkalmával volt, hogy nem is tudtam egyesbe rakni. Gyurka mondta is, hogy szét kell szedni és a kulisszát helyre tenni, mert még nem volt tökéletes. De van még 2 hetünk Salgóig, szerintem ott már problémamentesen vehetjük az akadályokat.

Akkor jól éreztétek magatokat és jól sikerült a nap?

Nagyon jól, most alkalmam nyílt arra is, hogy Gyurka húgát, illetve egyik médiásunkat vinni 1-1 kört, amit mindketten nagyon élveztek. Ha adódik újra egy alkalom, hogy ahol vihetek valakit, akkor te következel. Erika és Anett nagyon finom gulyást készítettek, megnyaltam mind a tíz ujjam utána, még jó, hogy 83-an voltunk és maradt időm pihenni az ebéd után.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért:Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Mészicar Trans Kft., Rics-Cont Business Kft., Infopress Group Hungary Zrt., Print Profi, Piramis Építőház Kft., KZ Invest Kft., Olajszer-Tech Kft., Omega Transz Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Tomi-Sütöde Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, László Racing Kft., Admagic Kft., Power Racing Kft.

Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán, Tel.:06-30-505-20-89, E-mail: krizsan_zoltan@hotmail.com”

Íme a képek (Krizsán Zoltán):

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .