2014. szeptember 12. péntek

Dobogós hely Kassán

Hodosi Gábor és Holló Barnabás a 2. helyet hozta el a 40. Kassa Rallyról. Tiba Anita riportja következik.

“Kitartásból jelesre vizsgáztak

A 40. Kassa Rallyra minden adott volt. Egy pilóta, Hodosi Gábor, és egy navigátor Holló Barnabás személyében. A recepthez már csak egyetlen egy dolog hiányzott a szerencsén kívül, a megbízható technika. Gabót és Barnát faggattam.

Hodosi-Holló páros Kassán

Hodosi-Holló páros Kassán

Megéltétek vagy csak túléltétek a kassai versenyt? Kinek mi a véleménye?

Gabó:
– Az első gyorson jól éreztem magam. A másodikon, harmadikon, negyediken, ötödiken rosszul, a hatodikon jól. Aztán este váltó csere. Másnap az első hármon jól. Utána megint egy váltó csere, és ismét jól. A lényeg, hogy nem estünk szét, nem keseredtünk el. Meg is éltük, és túl is éltük.

Barna:
– A sztárpilótám nagyon jól elmondta a lényeget. Az első gyors tényleg nagyon jó volt, mentünk eszetlenül, sikerült Kovács Zolihoz közel kerülni. Aztán már a váltó bent maradt ötödikbe, cseréltünk egy pásztorbotot, ismét mentünk egy jót este a sötétben, azon a gyorson, ahol előtte nem tudtunk menni normálisan. Első nap ennyi….és pont. – nevet Barna. Második nap folyt. köv. váltó mizéria, harc az idővel, és a technika ördögével. Célba értünk, tehát túléltük, de menet közben mindent meg is éltünk rendesen.

A tavalyi 2. helyet a fent említett akadályok ellenére idén is sikerült összehozni. Elégedettek vagytok?

Gabó:
– Jó időket tudtunk volna menni, ha még használni is lehet a váltót. Azt gondolom, hogy ezen a versenyen még bármi történhetett volna helyezés tekintetében. Egálokat is lehetett volna autózni, vagy csak kevesebbet kapni. Majd Budapest Rallyn.

Barna:
– Nem a 2. hellyel van a gond, hanem ahogy a második helyre kerülsz. Küzdjünk, harcoljunk, csatázzunk, és izzadjunk vért, azért kapjunk kupát, meg pontokat, ne csak úgy hulljon az ölünkbe. Az a kihívás, nem ez a kínlódás. Az az igazság, hogy szeretünk rendesen megvívni a jussunkért.

1-10-ig mennyire éreztétek jól magatokat a kassai gyorsokon, ha figyelmen kívül hagyjuk egy pillanatra a „váltólázat”?

Gabó:
– Pont azt beszéltük Barnával, hogy a tortúra ellenére meg sem fordult a fejünkben, hogy kieshetünk. Más talán már azt mondta volna, hogy hagyjuk az egészet, menjünk hazafele, de mi nem. Valahogy a kitartás, és a küzdelem jó párosításnak tűnik a raliban is. Szerintem jelesre vizsgáztunk ebben a tekintetben. A kassai pályák meg egyértelműen 10 pontot érdemelnek. Élvezhető, technikás jó kis szakaszokról van szó. Erre van szükségünk.

Barna:
– Jó volt az egész verseny, úgy ahogy volt. Én azt mondom, hogy az idei év egyik legjobb futamán vagyunk túl, a pályák minősége, és vonalvezetése tekintetében.

Budapest Rallyn akkor ismét harca szálltok a bajnoki címhez vezető pontokért?

– Ez tuti. – mondták a srácok szinte egyszerre.

Szöveg: Tiba Anita, Fotó: Boros Gyula”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .