2015. január 14. szerda

Géphibával a Szilveszter Rallye-n – Nánai Tamás és Széplaki Barnabás

Géphibával a Szilveszter Rallye-n – Nánai Tamás és Széplaki Barnabás

Nánai Tamásnak és Széplaki Barnabásnak nem egészen olyan lett az őrületesen jó Szilveszter Rallye, mit ahogy tervezték.
A részletekről Lakati Anettnek meséltek.Nanai_Szilvbesz(1)

Etalon volt, amíg tartott

A Speed Rally Team versenyzőpárosának Nánai Tamásnak és Széplaki Barnabásnak az utolsó előtti gyorson abba kellett hagynia a 2014. évi Szilveszter Rallye-t. Ennek ellenére nem csüggednek, mert óriási élményekkel gazdagodtak.

Nánai Tamást kérdeztem, hogy mi is történt pontosan:
Hogy éreztétek magatokat a 2014-es Szilveszter Rallyen?
Nagyon sokat készültünk a versenyre, a motor is szinte az utolsó pillanatban lett kész, de ennek ellenére is akadtak gondjaink. Verseny előtti este, elrepedt az úszónk, továbbá defektes lett a tréler, úgyhogy halmozottan el voltunk látva minden jóval! Hála a facebook erőinek Szabó Bálint tudott nekünk kölcsönözni úszót és szerváltunk pótkereket is a trélerre, már csak a verseny miatt keletkező izgalmakkal kellett megbirkóznunk. Akadt még egy nem betervezett havazás is, mely nem könnyítette meg a kis életünket, de hála a 7 éves téli gumiknak és Maráczi Norbinak sikerült ezen is túllendülni. A gumijaink olyan felniken voltak, amelyek csodaszép nyolcast írtak le, ezért át kellett gumizni őket. Mindez persze éhgyomorra történt kora reggel, így hát jól indult a napunk! Pályabejárás után, amit a tavalyi itiner segítségével gyorsítottunk, megnyugvásra lelt a lelkünk, hogy mocskos jó a pálya! Akkor még nem is gondoltunk arra, hogy a következő nap a Mol kút utáni bukkanón felérve emberfal vár minket, csupa jó értelemben vett Őrült Rallyongóval! Hatalmas élmény volt, körülbelül a szervizig vigyorogtam, meg is fájdultak az arcizmaim! 🙂 Óriási dolog volt ez számunkra, jó verseny, jó közönség…egyszerűen etalon!Nanai_Szilvbesz(6)

Hogy szuperált ez “NASA tecnikával” rendelkező erős motor?
A motor az hibátlanul működött, csak ugye meg kellene tanulni vezetni, meg használni! Az eddigi motorjainkhoz képest nem lehet egy napon említeni a mostanit. Régi vágyam volt, hogy ilyen technikával menjek…és sikerült hála a szponzoroknak!

Mi történt veletek a 6. gyorson?
A hatodik gyorsra, újra feltettük a téli gumikat, hogy most majd jól “leírjuk” őket. Egészen a szakasz negyedéig nem is volt ezzel baj, viszont a Mol kutas púp utáni balosban a beérkezés után, iszonyatos csattanás és megszűnt az erő! Amint lehetett félre álltunk, nem látszódott semmi a motoron, viszont nem ment egy henger! Egyből hívtam Somogyi Lajost, hogy mi a tényállás, ő azt felelte, hogy eltört a szelephimba! Onnan nem tudtuk folytatni a versenyt, meg kellett várni a közel 100 autót még elmegy. Addig egy pofás kis tábortűznél próbáltunk kiengedni! Miután hazaértünk egyből leszedtük a szelepfedelet és látszódott is a hiba, kettes henger kipufogó szelephimba törött és a tengelyházból is hiányzott egy tenyérnyi darab. Minimális depresszió, de jó érzés fogott el minket! Mert ameddig ment addig olyat szólt….Nanai_Szilvbesz(5)

2015-re mit tervezel versenyzés szempontjából?
2015-ben szeretnénk minél több sprinten elindulni, és természetesen az autót is fejleszteni. Reméljük, majd idén is tudunk némi örömöt szerezni a nézőknek!

Köszönöm a riportot!
Köszönet a támogatást: Maráczi Norbinak, Orosz Petinek, Szabó Bálintnak, Feleségemnek és Kisfiamnak, Szüleimnek!
T.A.K.M. 2011 Kft., Dodó Gáz 2000 Kft, Szabados Ottó, Szép Gábor, Andreas Photo, Csáthy Miki, MAD Design KFT, MIDEX Meat Products Kft, MAZZINI, DIMAG GROUP KFT

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett; Tel.: +36 30 610-6832; E-mail: lnettike@hotmail.com
Fotók: sajtó anyag

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .