2015. március 20. péntek

Orfű, március, rally!

Orfű, március, rally!

Röviden így foglalhatnánk össze, hogy mit is várnak a sportág szerelmesei minden évben tavasszal.
Idén a LiveWire Rallye Team versenyzője, Gecs Máté is tiszteletét teszi a versenyen, erről Krizsán Zoltánnal beszélgettek

Bemelegítés Orfűn

A LiveWire Rallye Team versenyzője, Gecs Máté ezúttal az A123 TESZT RALLYE a Grepton Kupáért névre hallgató megmérettetésen áll rajthoz, amely március 21-22-i hétvégén kerül megrendezésre a Mecsek Rallyeból sokak által ismert Orfűn.

Mátét kérdeztem a hétvégi tervekről:
Voltál már ezen a pályán, sprintversenyen?
Soha életemben nem versenyeztem Orfűn. Valahogy mindig csak az északi és Budapest környéki régiókra koncentrálódott a versenyzés. Egyszer voltam nézőkét az orfűi gyorsaságin, amikor az IRC hazánkba látogatott pár évvel ezelőtt.Gecs_Orfű_be (2)

Az MARB melyik régiójában fogsz az év nagyobb részében versenyezni?
Elsődlegesen az Északi régió Nyugati futamain fogunk részt venni, de persze ha más régiókban szimpatikus pályák lesznek, akkor oda is ellátogatunk.
Melyek azok a szakaszok, amelyeket vársz ebben a szezonban? Miért?
Amin biztos, hogy megyünk, és amiket nagyon várok az a Cered-Zagyvaróna szakasz, a Vác Rallyról híres Gombás – Sejce és Márianosztra szakaszok, de a Mátrakeresztesi sprintet sem fogjuk kihagyni.

Hogyhogy kezdésnek mégis ezt a déli régiót választottad?
A csapat, amelytől az autót béreljük, három autót versenyeztet. Ebből kettő stabilan az ORB versenyein fog menni, ezért számukra egyértelmű volt, hogy az orfűi versenyt célozzák meg évkezdésnek. Én pedig nem akartam kettéválasztani a team-et, ezért behódoltam, és megyek én is Orfűre. Nem mintha annyira bánnám.Gecs_Orfű_be (5)

Mi a célotok ezen az A123 Teszt Rallye-n?
Bemelegíteni az évre, visszarázódni egy kicsit a versenykörülmények közé és természetesen minél jobb helyen célba érni. Ahogy láttam vagyunk egy páran a Super 2WD-s kategóriában, próbálunk a saját tempókban, ámde minél gyorsabban autózni. Az időjárás most még esőt mutat vasárnapra, remélem, egy kicsit eltolódik a jóslás és száraz körülmények között versenyezhetünk.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért: Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Power Racing Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft.
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán; Tel.: 06-30-505-20-89; E-mail: krizsan.zoltan@livewireteam.hu”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .