2015. április 15. szerda

Erdélyi György két verseny közt

Erdélyi György két verseny közt

Erdélyi György szünetet sem tart, 2 verseny közt egy kis autó bemutatást tartott.
Krizsán Zoltán beszámolója következik.

“A Piramis lábánál

A North Racing egyesületében versenyző Erdélyi György két rallye2-es rendezvény között ellátogatott fő támogatójához az Újház Centrum Piramis Építőház Kft.-hez, amely Gödön a Pesti utca 131-ben található.ErdélyiGy_Piramis (1)
Nem mindennapi látogatás volt ez, hiszen Gyuri a Citroen VTS volánja mögött gurult be a cég kapuján. Ezen a napsütésben gazdag délutánon nem kis meglepetést okozott a versenyautó a telepre érkező vásárlók számára.
Az itt dolgozó szakemberek bebizonyították, hogy nem csak a munkában,  hanem a mókában is megállják helyüket, hiszen az építő anyagok mozgatása mellett a rallyautót is a magasba emelték.ErdélyiGy_Piramis (2)
Ezúton szeretnénk röviden bemutatni az Újház Centrum Piramis Építőház Kft.-t.
A Piramis Építőház Kft. 1995-ben családi vállalkozásként alakult, mely azzal a céllal jött létre, hogy minőségi építőanyagokat és ezekhez tartozó szolgáltatásokat kínáljon. Közel 60 ember és 13 teherautó dolgozik azon, hogy minden vevői igénynek eleget tegyen.
Ügyfélkörük elsősorban a családi házas építtetők, társasházi beruházók. Az építőanyag kereskedelem mellett jelentős nagykereskedelmi tevékenységet is folytatnak, jelenleg három telephelyen Göd centrumában és külső részén, valamint Nagymaroson.
Szolgáltatások tekintetében maximálisan kielégítik a vásárlók igényeit hatalmas termékkínálattal, kiváló minőségű építőanyagokkal és azonnali cseregaranciával. Szakképzett, az építőanyagok területén széles körű termékismerettel rendelkező értékesítők várják leendő ügyfeleiket.
Az elkészült építésztervek alapján kiszámítják, hogy az egyes építőanyagokból mekkora és milyen mennyiségre van szükség, mindezek mellett segítséget nyújtanak választani minden építkezéssel kapcsolatos szakipart felsorakoztató kivitelező partner listájukból.ErdélyiGy_Piramis (6)

Köszönet a támogatásért: Újház Centrum – Piramis Építőház Kft. – Építő anyagok forrása, Art Deko Line Kft. – A szín vonala, Formula – Autósportmagazin, Ωmega Transz Kft., Olajszer-Tech Kft., Hauser – Kerékpár Magyarország, Truck&Tires Kft. – Mindenben a legjobbak, Szállíttat? RO-BA Trans-ra Számíthat!, PRINT Profi, Diamond Solution
KZ Invest Kft., North Racing, Növényi Sportakadémia – A küzdősportok háza, Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt, IEJ Zrt. – Így élj jobban,
Sajtó: Krizsán Zoltán, Tel.:06-30-505-20-89; E-mail: krizsan.zoltan@hotmail.com”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .