2014. július 12. szombat

Tour de France 2014: Tomblaine – Gérardmer La Mauselaine összefoglaló

Tour de France 2014: Tomblaine – Gérardmer La Mauselaine összefoglaló

A mai első, hegyi befutóval végződő szakasz hossz 161 km volt, ahogy azt ELŐZETESBEN (ITT) már olvashatta mindenki

Az eddigi napok után szinte csoda is volt, hogy nem azonnal próbálkozott valaki, hanem pár apró fellángolást követően a 20. km környékére alakult ki egy életképes szökés. Olyannyira, hogy bizony a győztes is közülük került ki, de ne siessünk ennyire előre.

A Tour de France bejegyzéseinket  a PowerBar Hungary támogatta

A Tour de France bejegyzéseinket a PowerBar Hungary támogatta

Tehát Niki Terpstra (OPQS), Blel Kadri (AG2R), Sylvain Chavanel (IAM), Adrien Petit (Cofidis) és Simon Yates (Orica) állt össze, majd forgott elöl, míg a mezőnyben nagyon sokáig az Astana vezette a sort.

A táv felénél már bizony 11 perc volt az előny. Egészen a gyorsasági hajráig – Dinozé-ig – ez a felállás is marad, mindössze annyi változással, hogy a hajrára az abban érdekeltek előrejöttek.
Itt az alábbi sorrend (és pont kiosztás) alakult ki:
1. Niki Terpstra (OPQS), 20 pont
2. Adrien Petit (Cofidis), 17
3. Sylvain Chavanel (IAM), 15
4. Blel Kadri (AG2R), 13
5. Simon Yates (Orica), 11
6. Bryan Coquard (Europcar), 10
7. Marcel Kittel (Giant), 9
8. Peter Sagan (Cannondale), 8
9. André Greipel (Lotto), 7
10. Mark Renshaw (OPQS), 6
11. Alessandro Petacchi (OPQS), 5
12. Yohann Gène (Europcar), 4
13. Elia Viviani (Cannondale), 3
14. Fabio Sabatini (Cannondale), 2
15. Andriy Grivko (Astana), 1

A Tour de France bejegyzéseinket a Happy End támogatta

A Tour de France bejegyzéseinket a Happy End támogatta

A 110. kilométernél a szökevények már esőben hajthattak, és a mezőny is elkezdett tempózni.
15 km-rel később (125. km) a szökevények előnye jelentősebben csökkent, már csak +9:05 volt.

Az első hegy lábához – Col de la Croix des Moinats – érve a mezőny jócskán faragott az elöl haladók előnyéből, ami +7:11-re mérséklődött.

A hegynek felfelé a szökevények közt megbomlott az egység, Chavanel és Kadri volt, akik elléptek, és rövidesen Kadri tett szert nagyobb előnyre. A Saxo előreállt.
Mindeközben a mezőnyből szépen elkezdtek leszakadni azon versenyzők, akik nem éppen hegyi menők – Cyril Lemoine (Cofidis) az addig pöttyös trikós is.

A Tour de France bejegyzéseinket  a Bodri Pincészet támogatta

A Tour de France bejegyzéseinket a Bodri Pincészet támogatta

A hegyen átérve Kadri előnye +4:36 maradt, mögötte Chavanel 51 mp-el lemaradva, a Saxo még mindig elöl tempózott a hegyre.
Az alábbi sorrend volt a hegyi pontok tekintetében:
B. Kadri 5 pont
S. Chavanel 3
S. Yates 2
N. Terpstra 1

Blel Kadri innen már megállíthatatlannak tűnt. A lejtmenetben megőrizte az előnyét, pedig a Saxo igen szépen kockáztatva ment lefelé, majd irány a Col de Grosse Pierre!

Kadri szépen tempózva tudta le ezt a kaptatót is, a tetőn +3:54-es előnyt tudhatott magáénak és ezzel meg is kezdte az utolsó 11 kilométert.
A lejtmenetben volt necces pillanata is, de ügyesen megoldotta.
A Saxo keményen hajtott felfelé, de Nibali beülve hajtott mögöttük, majd ők is nekiindultak a lejtőnek.
A hegyi pontok a következőképp alakultak:
1.    Blel Kadri (AG2R), 5 pont
2.    +1.50: Sylvain Chavanel (IAM), 3
3.    +2.30: Simon Yates (Orica), 2
4.    +2.37: Niki Terpstra (OPQS), 1

Kadri onnan, hogy megkezdte az utolsó hegyet – a Côte de La Mauselaine-t – 1,8 kilométerrel a cél előtt még mindig +3:28-al vezet. Innen gyakorlatilag sima győzelme volt.

A mezőnyben Contador volt aki tempót váltott, vele csak Nibali ment, többször beülve hajtott a kiállva tempózó spanyol mögött, aki az utolsó pár méteren “lerázta”.

A mai nap végeredménye:

1. KADRI B. ALM 03h 49′ 28”
2. CONTADOR A. TCS 02′ 17”
3. NIBALI V. AST 02′ 20”
4. PORTE R. SKY 02′ 24”
5. PINOT T. FDJ 02′ 28”
6. PÉRAUD J. ALM 02′ 28”
7. VALVERDE BELMONTE A. MOV 02′ 36”
8. VAN GARDEREN T. BMC 02′ 40”
9. BARDET R. ALM 02′ 48”
10. CHAVANEL S. IAM 02′ 54”

Az összetett állás:

1. NIBALI V. AST 33h 48′ 52”
2. FUGLSANG J. AST 01′ 44”
3. PORTE R. SKY 01′ 58”
4. KWIATKOWSKI M. OPQ 02′ 26”
5. VALVERDE BELMONTE A. MOV 02′ 27”
6. CONTADOR A. TCS 02′ 34”
7. BARDET R. ALM 02′ 39”
8. COSTA R. LAM 02′ 52”
9. MOLLEMA B. BEL 03′ 02”
10. VAN DEN BROECK J. LTB 03′ 02”

Nos, holnap innen folytatjuk, érkezik majd a szakasz előzetes, utána a szöveges közvetítés a Facebookon és újra az összefoglaló itt!
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .