2016. július 14. csütörtök

BRASSTIVÁL KPSVR – New Orleans Kaposvárra Költözik

BRASSTIVÁL KPSVR – New Orleans Kaposvárra Költözik

Kaposvár életébe egy új fesztivál költözik, név szerint a Brasstivál – ennek apropóján ültünk le kávézni Dénes Dominikkal, a rendezvény szervezőjével.

Gálosi Gergely: Üdvözöllek Dominik! Öröm újra látni téged, hiszen nem is olyan régen még a színpadon fotóztalak a többi zenésztársaddal egyetemben, most pedig egy újabb esemény lesz a beszélgetésünk alapja, név szerint a Brasstivál. Vágjunk is a téma közepébe: honnan jött az ötlet és mi is maga a rendezvény?

dénes_dominikDénes Dominik: Az országban eddig két hasonló kisebb rendezvény volt. Mind a kettőn jelen voltunk mi is: Tamásiban és Pécsett. Kiemelkedő lesz ezen rendezvény, ugyanis az ország eddigi legnagyobb Brass Band találkozója valósul meg, amely öregbíti Kaposvár város hírét, és a rendezvényt támogató cégeket.
Terveink között szerepel egy évenként megrendezésre kerülő, egyre nagyobb, az országban egyedülálló rendezvény megvalósítása is.

Gálosi Gergely: Mikor is lesz mindez Kaposváron, illetve hol láthatunk-hallhatunk majd minőségi zenét?

Dénes Dominik:  A rendezvény 29-én 18 órakor a zenekarok felvonulásával kezdődik majd a Fő utcán, a T-mobil üzlettől a Kossuth térig, majd a téren lesz egy „körmérkőzés” és egy közös szám is, amit a csapatok együtt adnak elő, de ez egyenlőre legyen meglepetés! A Kossuth téren miután megtörtént lényegében a rendezvény megnyitása, elkezdődik a két estés koncertsorozat. A koncertek helyszínének a HangÁr-t választottuk, ideális kinti színpada és a nagy terasz miatt. Itt 29-én este lesz kettő, 30-án pedig három koncert: első este a pécsi Band Of StreetS (BOSS) illetve, mi a házigazda Maniac Brass Band leszünk hallhatók, második estén pedig a nyíregyházi Kelet Brass Band, a tamási Happy Street Band illetve a szintén pécsi PTE Brass Band.
A 30-ai délután programjának házigazdája pedig a Virágfürdő lesz, ahol 13 és 15:15 óra között a fürdőzőknek három medencés partyban is lehet majd részük.

brasstival_2016

BRASSTIVÁL KPSVR – New Orleans Kaposvárra Költözik A plakátra kattintva a rendezvény facebook eseményére jut, ahol megismerheti a fellépőket!

Gálosi Gergely: Kiket vártok a több helyszínes rendezvényetekre?

Dénes Dominik:  A szakma vonzalmán kívül a rendezvényen a könnyűzenei stílus miatt főként a fiatalabb korosztály jelenlétére számítunk, de bármilyen korú zeneszerető ember megtalálja a kedvére valót.

Gálosi Gergely: Honnan jött maga a név?

Dénes Dominik:  A fesztivál a „Brasstivál” mint „Brass Fesztivál” más néven rezes fesztivál nevet viseli. Az ország öt, ezt a stílust képviselő zenekara lép színpadra. Pécsről, Tamásiból és Nyíregyházáról is érkeznek vendég a zenekarok.

Gálosi Gergely: Visszanyúlva az előzményekhez és a háttérhez, mi az esemény célja?

Dénes Dominik:  Maga a zenekar egy New Orleans-i vonalat követő rezes-ütős csapat. Több kaposvári rendezvényen szerepeltünk már, és most jutottunk arra a döntésre, hogy megpróbálkoznánk egy saját fesztivál szervezésével, ami a mi stílusunkat és a fúvószenének egy kevésbé ismert oldalát mutatná meg az embereknek. Zenekarunk a Maniac Brass Band a nyáron ünnepli ötödik születésnapját, és végre sikerült elérni a célunkat: egy önálló rendezvényünk van a városban, ahonnét mi is származunk, ahol felnőttünk és átadhatjuk a közönségnek azt a tudást amit megszerezhettünk. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a fúvószene ezen részének a megismertetésére és megszerettetésére is.

Gálosi Gergely: …és mivel még csak apróságokat árultál el magatokról, kérlek mutasd be a bandát.

Dénes Dominik:  Zenekarunk 2011 augusztusában alakult a New Orleans-i Youngblood Brass Band és a svájci Bieranjas rezesbandák példájára. A célunk az örömszerzés mind a közönség, mind a saját részünkre, a fúvós / rezes-ütős zenének a népszerűsítése nem a megszokott stílusban. Repertoárunkban megtalálhatóak New Orleans-i standardek, jazz átiratok és a mai pop slágerek átiratai is. Rendszeres fellépői vagyunk falu-városnapoknak, gólyabáloknak, céges rendezvényeknek és visszatérő fellépői a Balatonboglári Bornapoknak, a Balatonlellei Bornapoknak, a levéli Veterán Traktortalálkozónak és a Zalakarosi Utcazene Fesztiválnak.
maniac_brass_band

Gálosi Gergely: Köszönöm a rengeteg információt, ígérem, hogy a Sportkult ott lesz a rendezvényen!

Dénes Dominik: Köszönöm a beszélgetést és sok szeretettel várunk.

 

További Kaposvár és környéki programok ITT érhetők el!

A kaposvári híreink támogatója:cikkekbe

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

 

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .