2012. június 2. szombat
A Youth Rock Revolution első állomása!
Tegnap este megtörtént a csoda. Vagyis valami hasonló – szerintem. Kaposváron elsőként indult be egy olyan kezdeményezés, ami valóban az ifjúságnak szól, és kortársaik által.
Mint ismeretes a Youth Rock Revolution elsődleges célja, hogy a kaposvári zenekarokat bemutassuk Nektek, megismerhessétek őket, és közben lehetőséget kapjanak a kibontakozásra. Koncertsorozat formájában egészen október 1-ig, minél több banda igyekszik megfordulni a színpadokon. Mindezt úgy, hogy minimál áron, illetve kültéri eseményekként szervezzük. Tehát a kibontakozó ifjakat bárki megtekintheti “munka” közben a következő hónapokban.
De térjünk is vissza az első állomás helyszínére. Chili Club. Este 8-as kapunyitás. Első meglepetés, hogy komolyan vették az érdeklődők (kisebb koncertre nem igen szoktak 8-kor gyülekezni, még ha 8:30-kor kezdés van, akkor se…) az időpontot! Aztán pár percnek tűnt már csak a Maniac Brass Band kezdéséig az röpke fél óra.
Felkonferáláskor azt mertem mondani, hogy a rezes banda a 2. számnál már fel sem fog tűnni, csak a zenére fognak figyelni a hallgatók…tévedtem, már az első felénél rámozdultak!
Őket a Bean Cereal követte, nem igazán kellett bemutatni a kaposvári fiataloknak a duót, több, mint egy órán át élvezték is a műsorukat.
Shakedown. Ha nekiálltam volna őket bemutatni, a rajongók leszednek a színpadról, hogy miért húzzuk az időt. Ebben biztos vagyok. Mint abban is, hogy egyre jobban a srácok és még az első néhány saját számukkal is azonnal lázba hozták a népet. Respect.
Levezetésképpen a Septum tagja pattantak az eszközökhöz és mutatták meg, hogy milyen a rockzene “erősebbik” oldala. Bár egy pincuri lány az énekes (már most látom, hogy a Kitti ezért megrugdos a kedvenc bakancsában…), de hihetetlenül nagy hangja van, ha akarja.
Nos, az erősen szubjektív, gyorsan megírt élménybeszámolóm stílusa direkten ilyen, és semmi kedvem átfogalmazni. Mindenkinek további kellemes szombati napot, miközben jó fej módon megosztja az összes havernak a linket 🙂
…ja, a képek hamarosan érkeznek!