2014. december 19. péntek

Pihenős kézifékezések

Pihenős kézifékezések

Ferjáncz András és Földi Nikolett végre nyugodtan autózhatott, jól érezhette magát, pedig versenyezni indultak.
A részletekről Krizsán Zoltán faggatta Andrást.

“Kézifék volt a legjobb barátom

A LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Földi Nikolett a vasárnapot Kiskunlacházán, az FRT versenyen töltötte. Minden tekintetben tetszett a hétvége párosunknak és a teljes csapatnak egyaránt, hiszen végre nem a másodperceket kellett nézni, hanem csak az számított, hogy jól érezzük magunkat.FerjanczA_FRTbesz(1)
Andrást kérdeztem, hogy telt a napjuk:

Hogy éreztétek magatok a vasárnapi FRT-n?
Nagyon jól, köszönjük. A Livewire Rally Team számos tagja ellátogatott velünk a vasárnapi rendezvényre, sokat nevettünk, jókat ettünk és jókat kocsiztunk. Külön köszönet a Héja családnak a felejthetetlen kajáért, valamint Berényi Lacinak, aki ismét készségesen állt a rendelkezésünkre mindenben.

Tetszett a pálya kialakítása?
Igen, határozottan. Sikerült gyakorolnom a féktávokat, amik a hasznomra lesznek a jövőben, de igazából, csak játszottunk és a kézifék volt a legjobb barátom a nap folyamán, amit élesben versenyen nem használhatok, hiszen minden másodperc számít.

Terveiteket sikerült teljesíteni?
Maximálisan. Úgy vettem észre, hogy mindenki széles mosollyal szállt ki mellőlem a kocsiból. Volt, aki meglepődött és kicsit megijedt, mert nem gondolta volna, hogy ilyen erős egy rally autó, de szerintem mindenki élvezte a kocsizást.

Igaz az eredmény nem volt cél, de hol sikerült végeznetek?
Nem tudom. Annyira örültem, hogy nem kell végre az időt nézni, hogy semennyire sem követtük figyelemmel a helyezésünket. De, biztos volt, ahol gyorsan mentünk és nem csak látványosan, mert Niki határozottan állította, hogy jobbak a féktávjaim és kezdem belakni a kocsit is. Magabiztosabb lettem, ami a 2015. évi versenysorozatban hasznos lesz.FerjanczA_FRTbesz(2)

Jövőre nézve terveztek FRT-n való részvételt?
Mindenképpen. Hasonló szponzorautóztatást szerintem fogunk még összehozni. Ez egy szuper jó játék, ahol hibátlan a társaság és sok a barát. Kellenek az ilyen hétvégék, melyek oldják a fárasztó hétköznapokat és a stresszes, küzdelmes versenyeket.

Köszönöm a riportot!
Köszönet a támogatásért: Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Power Racing Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Z-T Mezőker Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft.

LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán; Tel.: +36 30 505 2089; E-mail: krizsan.zoltan@livewireteam.hu

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .