2012. június 16. szombat

A Boucle de Mayenne első szakaszán Kuszti csapata a nyerő!

Kuszti beszámolója az első szakaszt követően:
“Az első szakasznak nem valami túl szép időben vágtunk neki. Néha esett az eső, néha pedig kisütött a nap.
A lassú rajtot követően – ami 9 kilométer volt – hamar el tudott lépni egy kilenc fős csoport, melyben a csapattársam, Pirmin is benne volt. Egy ideig elég közel tekertek hozzánk, ezért megpróbáltam egyedül felugrani rájuk. Egész jól sikerült megközelítenem őket, de sajnos nem értem fel, szépen lassan egyre messzebb kerültek tőlem.
Eközben a mezőny és köztem is kialakult jó pár perc különbség. Így egyedül mentem a két sor között, vagy 30 kilométert. Szépen a saját tempómban közlekedtem, jó volt így, mert legalább nem kellett a keskeny utakon a pozícióért harcolni. Ettem, ittam, míg be nem ért a komplett mezőny.
A szökevények előnye ekkor már hét perc felett állandósult. Nekünk nem volt semmi dolgunk, mint a mezőnyben pihenni. Eközben az eső is elkezdett esni, és kisebb-nagyobb megszakításokkal a végéig elkísért minket, persze túl meleg sem volt, mindössze 15 fok körül. A mezőny élén három-négy csapat is keményen dolgozott – köztük a Cofidis, Saur SojaSun – de nem nagyon csökkent az előnyünk. A szél nagyon erősen fújt, így nem lehetett könnyű dolguk a munkában, többször le is széleztek, de szerintem ez már csak kínjukban volt, mivel nem tudtak közelebb érni az élcsoporthoz.
100 kilométer után, elkezdett apadni a hátrányunk, de csak olyan négy perc környékéig. A cél városába érkezve, három 15 kilométeres karikát kellett abszolválnunk. Itt egy igen kemény terepen haladtunk, folyamatosan fel-le hullámzott az út, még egy meredek emelkedő is helyet kapott itt. Az utolsó 40 kilométerben nagyon kemény tempóban haladtunk, folyamatosan mentek a támadások az emelkedőkön. Közben fokozatosan megközelítettük a szökevényeket. Az utolsó körben az Europcar legénysége diktált kemény iramot, – azt hozzá teszem, hogy addig semmit nem dolgoztak – de a szökevények közül, két versenyzőt így sem tudtunk befogni, ebből az egyik Pirmin volt, aki meg is nyerte a szakaszt, és összetettben is átvette a vezetést. Én a mezőnyben érkeztem a 24. helyen, összetettben pedig előrébb kerültem a 47. helyre. A nap végére kijött a 199 kilométer, a lassú rajttal együtt.
Végig nagyon jól éreztem magamat, remekül forogtak a lábaim. A mai nap lesz a legkeményebb szakasz, sok rövidebb emelkedővel megtűzdelve.”

Köszönjük Kusztor Péternek a beszámolót!

Amennyiben további kerékpáros, rally, ifjúsági vagy éppen kulturális információkat szeretnél olvasni, akkor kattints a facebookos oldalunkra és lájkold 🙂

Forrás: http://kusztorpeter.com/pirmin_gyozelme

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .