2015. május 21. csütörtök

A 41. Gemenci Nagydíj sajtótájékoztatója

 A 41. Gemenci Nagydíj sajtótájékoztatója

A napokban tartották a 41. Gemenci Nagydíj sajtótájékoztatóját Szekszárdon, a Takler Kúriánál.

„Kevés olyan sportesemény van Szekszárdon, amelyik ilyen hosszú időre tekint vissza, mint a Gemenci Nagydíj – mondta Ács Rezső polgármester a sajtótájékoztatón, majd így folytatta: „A szekszárdi vállalkozások megmutatták, hogyan kell összefogni, a városnak pedig kötelessége volt támogatóként odaállni a rendezvény mögé. Hosszú távon ugyanis csak együtt tehetjük még jobbá, együtt emelhetjük még magasabb szintre az eseményt.”

41_gemenc_sajtótájékoztató

„Tavaly nem titkoltan azzal a céllal szerveztük össze a két eseményt, hogy növeljük a nagydíj elmúlt években megcsappant nézettségét – kezdte mondandóját Steig Csaba, a korábbi kiváló kerékpáros, az egyik szervező. – Jó döntés volt, hiszen sokan követték figyelemmel a versenyt. Idén egy héttel későbbre várjuk a kerékpárosokat, legfőképpen amiatt, hogy ezen a hétvégén egy másik nemzetközi verseny is lesz hazánkban, s nem szerettük volna választás elé állítani a nevezőket. Bízunk benne, hogy az érdeklődés nem csökken, és színvonalas küzdelmet láthatnak a kerékpársport szerelmesei.”

Steig Gábor, a rendezvény másik szervezője elmondta, hogy idén a hazai élmezőny mellett nyolc külföldi – román, ukrán, cseh, szlovák, olasz, szlovén, horvát, lengyel – csapat rajtol, köztük öt kontinentális besorolású gárda. Összesen százhúsz kerékpáros áll rajthoz május 30-án.

A verseny távjai és az útvonalak:
– 2015. május 30. (szombat)
Sygnus Kft Kupáért, 10.45 óra: I. szakasz, 123 km-es mezőnyverseny – Szekszárd, Béla tér. (Várható célba érkezés: 13.30 óra – Szekszárd, Béla tér).
Útvonal: Szekszárd-Harc-Medina-Szedres-Jánosmajor-Kölesd-Medina (3kör)-Kölesd-Harc-Szekszárd

– 2015. május 30. (szombat)
Alisca-Bau kritérium, Pálinkás Csaba Emlékverseny 20.15 óra: II. szakasz, 45 km-es háztömbkörüli mezőnyverseny – Szekszárd, Garay tér. (útvonal: a városban kijelölt 1.5 km-es körpályán)

– 2015. május 31. (vasárnap)
Tarr Kft Kupáért, 13.00 óra: III. szakasz, 132 km-es mezőnyverseny – Szekszárd, Béla tér. Várható célba érkezés: 16.00 óra. Útvonal: Szekszárd-Várdomb-Alsónána-Bátaszék-Várdomb-Alsónána-Bátaszék-Alsónyék-Bátaszék (3×7,8 km / 3 kör)- Várdomb-Szekszárd (városon belül 7×5.4 km / 7 kör).

Aki a verseny facebook eseményét szeretné elérni, hogy minél gyorsabban értesüljön majd a fejleményekről, azt kérjük IDE kattintson.

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Fotó: Makovics Kornél (sajtó információ)

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .