Könyv: Steiner Kristóf-Gumimatrac a Gangeszen

Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen (könyv bemutató)
Nemrég anyukám megkért, hogy ajánljak neki valami olvasnivalót, mire én gondolkodás nélkül lekaptam a polcomról egy Coelho kötetet, hiszen tudom, hogy szereti. Aztán ahogy szemezni kezdtem a fent sorakozó kötetekkel, megakadt a szemem egyen, és azt is a kezébe nyomtam. Steiner Kristóf 2009-ben megjelent önéletrajzi regénye, a Gumimatrac a Gangeszen volt az. Pár nappal később, mikor megpillantottam az éjjeliszekrényén, ott nyitottam ki, ahol a könyvjelző lapult, és beleolvastam, újra. A sorok aztán oldalak lettek, öt perccel később pedig már az erkélyünkön kuporogtam, és sötétedésig bújtam a könyvet, ami pont olyan élvezetesnek bizonyult, mint mikor a megjelenést követkő karácsonykor megkaptam, mikor szintén (bármilyen közhelyes is) nem tudtam letenni a kezemből… A sokakat megosztó, anno a VIVA –n feltűnő, majd országos ismertséget szerző fiú (bár lehet, hogy a kora alapján már kijárna a „férfi” megnevezés, de főleg a könyve olvasása után, képtelen vagyok nem fiúként tekinteni rá) huszonhét fejezetben mesél eddigi életéről, a kalandos, néhol már abszurdnak tűnő gyerekkoráról, viharos és olykor sötét kamaszkoráról, majd a „beérkezéséről”, szerelmekről, családról, barátokról. Betekintést kapunk a magyar „celebvilág” berkeibe, beláthatunk a címlapok mögé, de ez a legapróbb szelete a kötetnek, hiszen Kristóf élete ennél sokkal izgalmasabb, sokkal több. Drámai őszinteséggel mesél imádott édesanyja elvesztéséről, első komoly kapcsolata végéről, a bulimiáról, a legsötétebb, depresszív időszakairól is. Máskor is előfordult már, hogy egy könyv olvasása során beleéltem magam a főhős helyzetébe, de itt egész egyszerűen elfogott a gondolat, hogy a saját naplómat olvasom vissza, hogy ő tulajdonképpen én vagyok. Közel sem azért, mert velem is hasonló dolgok történtek volna, vagy mert minden nézetével maradéktalanul azonosulni tudnék, mindössze arról van szó, hogy olyan közvetlenséggel, olyan őszintén ír, mintha csak egy kávé mellett mesélné el ezeket a történeteket. Olyan élménnyel gazdagodtam, ami nélkül bizonyára szegényebb lennék, és biztosabb lettem benne, hogyha alkalmam adódna beszélgetni a szerzőjével, kétlem, hogy ne lenne közös témánk. Steiner Kristóf sokoldalúsága, kreativitása és tehetsége tagadhatatlan, ennek ellenére számos olyan megnyilvánulása volt a múltban, ami miatt sokan a fáradságot sem veszik arra, hogy ezt észrevegyék, és örökre elkönyvelték a „szőke buzinak” aki Paris Hilton –t dicsőíti, és látszólag mindent megtesz azért, hogy provokálja az embereket. Pedig érdemes lenne odafigyelni rá, hiszen amellett, hogy ő a magyar újságírók Carrie Bradshaw –ja, szinkronizál, és már az „élelmiszeriparba” is beszállt, saját készítésű vegán édességeivel. Következő könyve „Lélekbonbon” címmel őszre várható, és hetvenkét apró történettel készül olvasóinak. Végezetül a Gumimatrac a Gangeszen borítójáról idézném Fáy Miklós szavait: „Lehet, hogy abban az utolsó percben majd az ő élete filmje fog leperegni előttem. Legalább nem fogok unatkozni.”

Írta: Ősz Dániel

Gálosi Gergely