2011. december 20. kedd

Egészséges barnulás

Érdekes dologra hívta fel egy kedves barátom a figyelmemet. Pár pillanatig vacilláltam is, de rengeteg ismerősöm hódol télen is a témának, így gondoltam meglátogatjuk a csapattal. Ezt követően pár nap múlva Kaposvár egyetlen egészséges barnulást biztosító üzletébe meg is érkeztünk, majd kipróbáltunk mindent, amit csak megkívántunk.
Lássuk, mi is történt velünk ezen a kellemes késő délutánon. Bunevácz Eta köszöntött minket, mint vendégeket a Sun-I-Belle Barnító- és masszázsszalonban. (Személy szerint én, mint kerékpáros a napon barnulás mellett nem látogatok ilyen intézményeket, viszont egészséges életmódomnak köszönhetően tisztában vagyok jó pár következménnyel, amit egy rosszul sikerült szoláriumozás okozhat.)
Kellemes környezet és segítőkész kiszolgálás fogadott minket. Eta elmagyarázta nekünk, hogyan is működik náluk a dolog. Az egyértelmű, hogy mindenki számára kiemelt érték az egészség és a biztonság. A Szalonban bevezetésre került barnító gép egy – az egész világon– forradalmian új UV-mentes barnító- és bőrápoló technológiát, egy természetes hatóanyagokból álló kozmetikumot használ a testkezeléshez, biztosítva a barnulás biztonságos formáját. Ezek mellett az alkalmazott kozmetikum nemcsak barnítja a bőrt, hanem hidratálja is azt. Maga az eljárás egy olyan folyadék, ami UV, festék és olaj mentes, ezek mellett bőrgyógyászok tapasztalatai alapján és segítségével jött létre. Az eljárás lelke oxigénnel dúsított tisztított víz, növényi hatóanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal kiegészítve. Nemcsak az érzékeny fehér bőrű embereknek nyújt megoldást, hanem a szoláriumozóknak is rendkívül hatásos segítség a bőrük hidratálásában, egészségének megóvásában. Egy kabinra emlékeztető modern kinézetű gép automatikusan végzi a kezelést. A kizárólag természetes anyagokból álló kozmetikumot rendkívül finoman és egyenletesen porlasztja bőrünkre, ezért nincs csöpögés vagy megfolyás. A kezelés után nem kell megtörölközni, az ember csak azt érzi, hogy kellemesen nyirkossá vált a bőre, mely kb. 1 perc alatt megszárad, és máris fel lehet öltözni. A kozmetikum 3-4 óra múlva kezdi el kifejteni a hatását, a bőr legfelső elhalt hámrétegét oxidálva, ezáltal barnítva azt. A teljes eredményt 16-24 óra alatt éri el. Nagyon fehére bőrű embereknél is már az első kezelés 5-6 árnyalatot változtat. Hihetetlen előny még az is, hogy nem sárgít és mivel ez nem festék, így a már említett 1 perc várakozás után már öltözhetsz és távozhatsz is, mert sem a hajad (!), sem a ruhádat nem fogja meg. Maga az egész eljárás összesen 3 perc, ami alatt a gép kellemes zenét játszik, miközben magyarázza a kezelés során követendő 4 pozíciót. A kezelés végén megköszöni az együttműködést és elköszön. Bőrtípustól függően 2-3 kezelést érdemes végezni (ezek közt optimálisan 24 – 48 óránként) és máris kellemes, nyáron barnulttá válunk. A szín fenntartásához elegendő 10 naponta ismételni.
A barnítás mellett természetesen masszázs is van. Mivel mindenre lehetőséget kaptunk itt létünk alatt, ezt is kipróbáltuk. A rengeteg féléből  (Alakformáló (cellulit masszázs), Thai bambusz, Kényeztető talp, Arc- és fej, Frissítő svéd, Irodai szék, Nyirok, Stresszoldó masszázs) talp-frissítő és thai bambusz masszázst választottunk. Kellemes felfrissülés és jóleső érzéssel sikerült zárnunk a napunkat ennek köszönhetően.
Amennyiben Téged is érdekel, bátran keresd fel Őket Kaposváron a Petőfi u. 7-9. szám alatt, vagy kérj időpontot a 30/32-88-795-os telefonszámon!
Egy pár kép az ott létünkről.
A képeket Szűcs Noémi készítette.
A beszámolót Gálosi Gergely írta.

[oqeygallery id=10]

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .