2014. március 22. szombat

A lányok szemszögéből: Tolna Megyei Hegyi Bajnokság

A lányokkal (Frey Timi interjú ITT, Kanti Dorottya beszélgetés ITT) már mindenki találkozhatott itt a Sportkulton. Múlt héten Tolna Megyei Hegyi Bajnokságon jártak, ennek apropóján beszélgettünk egy kicsit. Timi az Elit női, míg Dóci a női U19 első helyét vihette haza.

Gálosi Gergely: Sziasztok! Hivatalosan is elkezdődött az év és a szezonkezdő Tolna Megyei Hegyi Bajnokságon mindketten ott voltatok. Milyen reményekkel, illetve felkészüléssel érkeztetek?
Frey Tímea: Őszintén szólva én az esélytelenek nyugalmával indultam, hiszen körülbelül másfél héttel a verseny előtt tudtam tekerni először idén kint. Így versenyig kb 150 km-t sikerült összegyűjteni, amit akárhogy is nézzük nem valami sok sajnos és a nagy része síkon volt, hiszen hétköznaponként Baján vagyok koleszban, így nem sok lehetőség adódik hegyi edzésre.

Frey Tímea a 2012-as Gemenc GP-n, 3. helyezettként

Frey Tímea a 2012-as Gemenc GP-n, 3. helyezettként

Kanti Dorottya: Szia, köszönöm az újabb kérdéseket. Sikerült megoldani, hogy télen is tudjak edzeni: Görgőzés, futás és kondi. Mivel nem volt hideg telünk, a bejglik evése helyett is edzettem. Március elsejétől Montenegróban edző táboroztunk. Remélem okoztam meglepetéseket csapattársaimnak a téli felkészültségemmel. Később majd elmesélem milyen volt kint.

Gálosi Gergely: …a reményekből mi valósult meg?
Frey Tímea: Mivel semmilyen elvárás, cél nem volt a szombati versennyel kapcsolatban, így nyugodt szívvel álltam rajthoz. Felfogtam, mint egy intenzív edzést.
Kanti Dorottya: Gondoltam, hogy ritka lesz a női mezőny, de nem ennyire. Nem tetszik ez nekem! Így nehéz megmérettetni magunkat.

Forrás: Kanti Dorottya

Forrás: Kanti Dorottya, kép: Kéri Csaba

Gálosi Gergely: Milyen volt a verseny a szemszögetekből? Volt előre kitűzött taktika?
Frey Tímea: Az elején el tudtam csípni egy sort, így nem kellett egyedül menjek, azonban egy lószolás során leszakadtam. Szerencsére nem kellett sokat szenvedjek egyedül a szélben, ugyanis az egyik csapattársam bevárt és rengeteget segített! 🙂
Kanti Dorottya: A versenyről annyit mondanék, hogy tetszett. Szerencsére jó időnk is volt. Az év első bringaversenye kipipálva.

Gálosi Gergely: Idei évre valami tervezetek van, amit követni szeretnétek?
Frey Tímea: Nincsenek nagy terveim az idei évre, hiszen most az érettségi a legfontosabb, azonban ettől függetlenül szeretnék sokat edzeni és minél több versenyen elindulni.
Kanti Dorottya: Várom a következőt! 🙂

Gálosi Gergely: Mindig örülök, amikor újra láthatom a szépségeteket és egyben köszönöm is a beszélgetést.
Frey Tímea: Jajj! Köszönöm szépen a bókot és a lehetőséget! 🙂
Kanti Dorottya: Köszi szépen a beszélgetést!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

One thought on “A lányok szemszögéből: Tolna Megyei Hegyi Bajnokság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .