2014. július 26. szombat

HIM Koncert: 12 év után újra Budapesten! (beszámoló)

12 év után újra Magyarországon

A tegnapi napon két zenekartól volt hangos a Budapest Park, köszönhetően a vendég Anti Fitness Club-nak és a HIM-nek.

Az AFC 2002-es megalakulása óta folyamatosan részt vett a magyar zenei életben, aminek köszönhetően nem kis rajongótáborra tettek szert. Ez a koncerten is teljes mértékben látható volt, hiszen bár „csak” vendég zenekarként vettek részt, mégis nagy tömeg melegített be velük és hangolódott a főattrakcióra. A saját dalok mellett, amiben felhangzott olyan régi ismerős is, mint a Miért hazudom, vagy az újabb Mennyország, a Till the words end is helyet kapott, mint feldolgozás. A számok témája nagyon jó felvezető volt az utoljára 12 évvel ezelőtt nálunk koncertező HIM számára.

A HIM utoljára 2002-ben a Sziget fesztiválon volt fellépő és azóta nem látogattak hazánkba, így erre a kivételes alkalomra több ezer rajongó gyűlt össze.

Ville (vokál) megjelenése a színpadon mindenkit euforikus állapotba sodort. A mellette felvonuló Linde (gitár), Migé (basszusgitár), Gas Lipstick (dobok) és Burton (billentyűs) is hatalmas üdvrivalgást kaptak. Bár a koncert elején probléma lépett fel Linde gitárhangosításával, de ez egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét a koncertre. A rajongók minden egyes számot együtt énekeltek a bandával és minden percét kiélvezték a nem mindennapi koncertnek.

Ville Valo

Ville Valo

Ville láthatóan megöregedett, de ez hangján nem hagyott nyomott. A cigaretta-sör duó ugyanúgy részese volt a koncertnek, mint az eddigieknek.
A színpadi megjelenéssel és a hangosításban sem volt hiba, bár pár rajongó hiányolta a Ville laza öltözetét és fekete szemceruzáját.

Mikko "Migé" Paananen

Mikko “Migé” Paananen

Szembetűnő volt továbbá, hogy mennyire összeszokott csapatról is van szó. Nem is csoda, hiszen ’91 óta, (Gas csak 1999, míg Burton 2001 óta a banda tagja) nem sok változtatás történt a HIM felállásában. A tagok közti barátság töretlen 23 év óta, így a rajongókat, ha nem is minden évben, de minőségi albumokkal tudják a bűvkörükben tartani.

Mikko "Linde" Lindström

Mikko “Linde” Lindström

Összességében a koncert maga egy életre szóló élmény volt, hiszen nem minden nap láthat az ember ilyen zenészeket színpadon. A rajongók elégedetten távoztak és már most várják, hogy mikor jönnek el újra kedvenceik.

Set List:
01. Buried Alive By Love
02. Wings of a Butterfly
03. Right Here in My Arms
04. The Kiss of Dawn
05. All Lips Go Blue
06. Join Me in Death
07. Your Sweet 666
08. Passion’s Killing Floor
09. Soul on Fire
10. Wicked Game
11. Tears on Tape
12. Poison Girl
13. For You
14. Medley
15. The Funeral of Hearts
16. Into the Night
17. It’s All Tears (Drown in This Love)
18. When Love and Dead Embrace
19. Burton’s Solo
20. Sleepwalking Past Hope

Tagok: Ville Valo – ének, Mikko “Linde” Lindström – gitár, Mikko “Migé” Paananen – basszusgitár, Mika “Gas Lipstick” Karppinen – dobok, Janne “Burton” Puurtinen – billentyűs hangszerek

További képek a HIM koncertről ITT!

Köszönet a Budapest Parknak a lehetőségért, hiszen nélkülük nem lenne Kult rovat mai része!
Utasi Martina írását olvashattátok.

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .