2015. március 18. szerda

Monori Quadsprint

Monori Quadsprint

Magyar Noellel beszélgetett Hajósi Miklós a Monori Quadsprint versenyt követően

Családi sikerek a Monori Quad versenyen

Interjú Magyar Noel quad versenyzővel a március 15.-i Quadsprint verseny után.

Mesélnél arról, hogy a Quad Cross MXQ1 és a Short Trak Prestige kategóriákban miként sikerült teljesíteni a rád mért futamokat?
– A napi versenyzést a Shorttrack Prestige kategória kezdte meg. Hat futamot kellett teljesítenünk, 1-1 versenyt pihenve közte. Az első versenyt sajnos elvesztettem, Karai Kristófot sorsolták ki mellém ellenfélnek. Azonban nagy meglepetésre a második futamot, Kunkli Tivadar ellen meg tudtam nyerni, ezzel nagy önbizalmat szerezve. A pihenőm után Rodzsi barátom következett, egy jó rajtot követően sikeresen megnyertem ezt a futamot is. Ez után jött a mélyvíz, Jarjabka József, Tóth Deme, Domonkos Bálint. Ők mindannyian erősebbnek bizonyultak, annak ellenére, hogy a rajtot követően az egyenesben mindegyikükkel fej-fej mellett haladtam. HM6_2317
Így holtverseny 4. helyen végeztünk Kunkli Tivadarral, de mivel én őnála gyorsabbnak bizonyultam, így én lettem a negyedik ő pedig az ötödik lett.
Hosszadalmas pihenő után következett a quadcross mxq1-es kategória. Az edzések során a pályát, mint később kiderült elég laza tempóban teljesítettem. A kockás zászló felhúzása után, olyan tempót mentünk a pályán mindegyik ellenfelemmel, amilyet én még sosem. Az ugratókra, illetve az asztalokra eddig meg sem mertem így próbálni rámenni, de itt jött ki rajtam az igazi versenyhelyzet és az adrenalin. Mivel viszonylag kevesen voltunk az mxq1-es kategóriában így a futamaim között pár perc pihenő volt mindösszesen. Ez számomra teljesen szokatlan volt, a harmadik menet után teljes izomláz és görcsök törtem az alkaromra. DE az adrenalin itt is nagyon sokban segített, a negyedik futamban másfél körig magam mögött tudtam tartani ellenfelemet, amit a rajtnál tapasztalt fájdalmaknál gondolni sem mertem. Henzer Róbert Rodzsi barátomat is sikerült lerajtolni, de a rutinossága bebizonyosodott, az egyik kanyarban külső íven meg tudott fogni. Meglepetésként ért az is, hogy Karai Kristófot mögött tisztes távolban tudtam maradni mindvégig. Első quadcross versenyemként nézve, a saját elvárásaimnak megfeleltem.HM6_3401
Édesapád a 4×4 ATV-ben indult. Nem kicsit bicegett a nap folyamán, láthatólag fájt a lába, de mégis begyűjtötte az első helyért járó kupát. Miként is jött ez össze neki?
– Édesapám gerince melletti izma be van/volt gyulladva. Ezáltal a háta illetve a lába nem a megfelelően működött, de ennek ellenére, és a jó gépnek köszönhetően sikerült a nagy monstrumjával is megnyernie az ATV kategóriát.HM6_3126
Nagyon várta a versenyt ő is, mint én. Múltját tekintve nem nyúlik messzire ez a sportág, ezelőtt egy RZR 900-sal tanult meg versenyezni, a monori quadsprint előtt 2 versenyen vett mindössze részt. Ő is megfelelt saját magának-mint azt mondta.HM6_3146
Gondoltad volna, hogy ilyen jól fog sikerülni a napod?
– Nem gondoltam volna, hogy első alkalommal, ennél jobb helyezéseket fogok elérni. Bevallom én is és csapattársaim / szüleim is rosszabbra számítottak. Mindenki elvárásának eleget tettem, de főleg a sajátomnak, ami a legfontosabb. Eddigi sportquados múltamat tekintve, még nem mentem ilyen jól egyetlen alkalommal sem. Ennek különös képen örülök.
Ha vissza lehetne pörgetni az idő kerekét, mi az, amit másképp csinálnál a versenyen?
– Igazat megvallva én úgy érzem minden magamtól telhetőt megtettem, esetleg annyit, hogy amikor elsőként tudtam elrajtolni, nem kellett volna annyit visszatekintenem a mögöttem haladóra. Nem tudtam elhinni, hogy én vagyok elől, meglepetésként ért saját teljesítményem, és valószínű ebbe a bizonytalanságba buktam bele kettő futamon is, mert a fejem máshol járt és nem teljes mértékben a versenyen.HM6_3515a
Ha jók az információim nem igazán fog kihűlni édesapád Polaris-ja. Gyál mellett lesz egy rendezvény ahol indulni fog. Mit is tudhatunk erről?
– Gyálon a Polaris Offroad Maraton keretin belül édesapám és én is rajthoz fogunk állni, egy-egy polaris nyergében. Az azt követő hétvégén, Gellénházán kerül sor egy versenyre, ahol szintén részt vesz édesapám az 1000res RZR-rel. A tavasz folyamán rengeteg edzésnapot fogok tartani, hétközben 1-1-et, valamint minden hétvégén, ha nincs verseny a barátaimmal is újra. A többi versenyt tekintve rajthoz fogunk állni Zsanán, Orgoványon, Soltvadkerten, Vitnyéden és két alkalommal is Somogybabodon. Ez az elkövetkező 2 hónapja a családnak. A Bács-Trophy bajnokság illetve a Polaris Offroad Maraton bajnokság versenyein is részt fogunk venni az előbb említett helyszíneken. A quadcrossot tekintve még nincsenek letisztázva a versenyidőpontok, de ott is részt szeretnék venni tavasszal 2-3 versenyen.

– Hajósi Miklós
www.hajoka.hu”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .