2011. október 17. hétfő

Megarox

Jusits Zsolt több, mint 10 éve ismerősöm. Kicsit késve érkezem a Helyörségi Klubba, de jelzi, h semmi baj, egy barátra mindig van ideje. A Következő bő órát beszélgetéssel töltjük. Ezalatt szóba kerül a közelmúltja, a jelene, a jövője. Ami egyben a Megaroxé is.

Gálosi Gergely: Téged egy teljesen másik csapatból ismertelek meg eredetileg. Sokan, sok mindent mondtak azóta. Te hogy vagy azóta, mit tervezel?
Jusits Zsolt: Az előző korszakot lezártam. Próbálom a rengeteg jót kiszűrni a rosszból és eszerint tovább élni. Amikor új és pár régi emberrel újrakezdtem mindent, akkor 15-en voltunk, mostanra 40-re duzzadt a csapat létszáma, köztük a Malomárok Tánccsoporttal.
Gálosi Gergely: Mire volt képes ezidáig ez a 40 fő?
Jusits Zsolt: 120 fellépésünk volt, 9 megyében. Úgy jellemezném a dolgot, hogy ezt egy “ismeretlen névvel, de nem ismeretlen arcokkal” kellett megcsinálni, de sikerült. Jelenleg operett-rockopera-musicalek a fő irányvonal, csak a színház amit még nem indítottunk el. Az még nagyobb lépést követel, de semmi sem lehetetlen.
Gálosi Gergely: mindezt kicsit több, mint 1 év alatt dicséretre méltó. A 40 fő mellé most castingot hirdettetek meg. Kiknek szólt, illetve milyen visszajelzést kaptatok?
Jusits Zsolt: Középiskolásoknak hirdettük, minimális színpadi tudás előnyt jelentett, de természetesen bárkit szívesen látunk a köreinkben. Azért sem fiatalabbaknak, mert az abszolút utánpótlás még a jövő zenéje, bár már dolgozunk azon is. Már a casting felénél kiderült, hogy aki eljött attól csak pozitív visszajelzést kaptunk/kapunk. Elvégre a jelszavunk “szórakozva szórakoztass!” Ennek megfelelően álltunk a megjelenőkhöz is, mint mindenkihez a Megarox történelme során és úgy néz ki mindnyájan megszerettek bennünket. Castingot legközelebb már csak jövőre tartunk, de egyénileg jelentkezőket is szívesen fogadunk, bármikor. Fontos itt megemlítenem, hogy nálunk tagdíjmentes minden!
Gálosi Gergely: Ezeket azért jó hallani! Örülök, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt ekkora sikert elérni az emberek körében. Nos, köszönöm a beszélgetés, a közeljövőben remélem újra tudjuk folytatni.
Jusits Zsolt: én köszönöm a lehetőséget a sportkult részéről.

(szerk.: a jövőben folyamatosan olvashattok a Megarox életéről, illetve megtekinthetitek képekben is)

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .