2014. július 5. szombat

Tour de France: Leeds-Harrogate szakasz

Tour de France: Leeds-Harrogate szakasz

Táv: 190,5 km…teljesítve 4 óra 49 perc alatt, átlag 39,5 km/h-val. Mindez szerencsésnek mondható, mivel a szűkebb kanyarokban nem történt baleset, illetve tökéletes időjárás is adott volt…egészen a célvonalig, ahol is Cavendish némi vállazásból rosszul jött ki és a földre került…így a végső sprinter sorrend a következő lett: 1. Marcel Kittel (Giant-Shimano), 2. Peter Sagan (Cannondale), 3. Ramunas Navardauskas (Garmin).

De ne szaladjunk ennyire előre. Ugyanis volt itt ma minden, amit egy igazi versenyhez eltudunk képzelni. Sőt, annál is több, elvégre az éles rajt előtt a királyi fejedelmek a sportág kiválóságaival beszélgettek egyet, majd nekiugrottak az etapnak. Szinte a legelején a mezőny legöregebb, szinte mindig szökni próbáló személye és 2 ifjabb társa meg is lépett, Benoît Jarrier (Bretagne), Jens Voigt (Trek) és Nicolas Edet (Cofidis) voltak íj bátrak. Az első komolyabb emelkedőn, a Cote de Cray-en még Benoît Jarrier (Bretagne) gördült át elsőként, de az “öreg” az “lassúnak” érezhette a két fiatalt és meglépett tőlük – nap folyamán így az ő legjobb idő előnye 5:15 volt.
Ezt követően lejtmenetben szépen haladt is előre, a a következő pontig, egy részhajráig, ahol a következő sorrend és pontkiosztás alakult ki:
1. Jens Voigt (Trek), 20 pont
2. Nicolas Edet (Cofidis), 17
3. Benoît Jarrier (Bretagne-Séché Environnement), 15
(idő:+3.35)
4. Bryan Coquard (Europcar), 13
5. André Greipel (Lotto), 11
6. Peter Sagan (Cannondale), 10
7. Mark Cavendish (OPQS), 9
8. Kevin Reza (Europcar), 8
9. Alessandro Petacchi (OPQS), 7
10. Maciej Bodnar (Cannondale), 6
11. Elia Viviani (Cannondale), 5
12. Fabio Sabatini (Cannondale), 4
13. Jurgen Roelandts (Lotto), 3
14. Greg Henderson (Lotto), 2
15. Lars Bak (Lotto), 1
Innen azért már a mezőny is jobban igyekezett, Voigt sem lehetett nagyon biztonságban. Persze ha már szökésben volt ,erősen célba is vette a pöttyös trikót, így Jens Voigt (Trek) legyőzte a Côte de Buttertubs-ot, ami 4,5 km, átlag 6,8%…ekkor még 4:15 volt az előnye. Ezt követően a Lotto csapata úgy érezte, hogy át kell vennie a vezetés és a szűk kacskaringós szakaszokon rendesen talpaltak. Mindeközben kisebb leszakadás (némi összeakadások végett) is kialakult, amiben C. Horner (Lampre), Chérel és Riblon (AG2R) is ott ragadt.
A Côte de Grinton Moor-ra Voigt már viszonylag kis előnnyel vágtázott fel, de bebiztosította pöttyös trikót, majd kényelmesen visszacsorgott a mezőnybe. Amit igencsak kergetett a grupetto, ugyanis szépen kibővültek az alábbiakkal (is): Luca Paolini (Katusha), Roger Kluge (IAM), Elia Viviani (Cannondale), Alessandro Petacchi (OPQS), Max Richeze (Lampre).
Aztán szökevény nem lévén, a mezőny kezd vonatokat alkotni újra és rátér az utolsó 60 km-re. Innen szinte unalmasnak is tekinthetnénk, hiszen csak a grupettósok próbálkoztak a felzárkózással, elől meg meneteltek a cél felé.
A nagyobb sorok akik a legnagyobb sprintereket hozták, azok már 15 km-rel a vége előtt szépen felfejlődtek (18 km-nél volt egy kisebb bukás, de semmi komoly nem történt), majd felvették a nagy tempót…4 km-rel a cél előtt az Omega vállalt be a vezetés, 3 km-nél a Cannondale és a Lotto is beszállt, még a Cofidis is bevillant. Az utolsó 1,5 km-en egy apró emelkedő is volt, itt Fabian Cancellara robbantott és egészen a 400 m-es jelzésig épp csak beérték a sprintekre, de ezzel az akciójával igencsak megtépázta a sorokat. Gyakorlatilag az utolsó 250-400 m közötti szakaszon Cavendish próbált némileg vállazni és pechére borulás lett a vége. így a végső sorrend 1. Marcel Kittel (Giant-Shimano), 2. Peter Sagan (Cannondale), 3. Ramunas Navardauskas (Garmin) lett.

A Tour de France bejegyzéseinket  a PowerBar Hungary támogatta

A Tour de France bejegyzéseinket a PowerBar Hungary támogatta

Utózöngeként megemlíteném, hogy Cav ezzel igencsak veszélybe sodorta a további versenyét, mivel ugyan befejezte a mai szakaszt, de a vállsérülése nem biztos, hogy sok jóval kecsegtet.

Tehát az első 10 a mai szakaszról:
1. Marcel Kittel (Giant-Shimano),
2. Peter Sagan (Cannondale),
3. Ramunas Navardauskas (Garmin),
4. Bryan Coquard (Europcar),
5. Michael Rogers (Tinkoff),
6. Chris Froome (Sky)
7. Kristoff Alexander (Katusha)
8. Sep VANMARCKE (Belkin)
9. José Joaquin ROJAS GIL (Movistar)
10. Michael ALBASINI (Orica)

Holnap újra érkezünk a közvetítéssel, illetve érdekességekkel is!

A Tour de France bejegyzéseinket a Happy End támogatta

A Tour de France bejegyzéseinket a Happy End támogatta

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .