2012. március 28. szerda

Pécseli Anna, a Gépész Diákpolgármester-jelöltje

Pécseli Annával, a Gépész Diákpolgármester-jelöltjével sikerült beszélgetni a mai délután.
Összesen 17 éves és hihetetlen tervekkel vág neki a kampányának! Őszintén szólva csak ültem és hallgattam amiket mond, majd helyenként pislogtam. Miért? Mert egy diákot láttam magam előtt, aki ki mert mondani – és kampányolni is akar mellette – olyan problémákat a várossal kapcsolatban, amit konkrétan felnőttek is csak csendben.

Gálosi Gergely: Mi az, amit elöljáróban elárulnál magadról a többi diáknak?
Pécseli Anna: A középiskolás éveimet Kaposváron töltöm és jelenleg is itt élek kollégistaként. Az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumába, jelenleg a 10. évfolyam Közbiztonsági fakultációs osztályába járok.
Gálosi Gergely: Miért vállaltad az indulást?
Pécseli Anna: Mindig is közösségi ember voltam, ezért is indulok ezen a választáson, mivel úgy érzem korosztályom, véleményét és érdekeit tudom képviselni. Tudom, hogy van bennem kellő erő és elszántság ahhoz, hogy a kitűzött célokat akár tűzön vízen át is véghez vigyem.
Gálosi Gergely: mióta foglalkozol ifjúsági témákkal?
Pécseli Anna: 2 éven keresztül a kollégiumi diákönkormányzat (DÖK) lelkes tagja, majd az idéntől vezetője is lettem a 10. évfolyamosoknak, és örömmel képviselem őket. A közösség adta lehetőségeimhez mérten az új programokban készséggel részt veszek, javaslataimmal gyarapítom a DÖK programjainak színességét. A rám szabott feladatokat programokat felelősséggel és nagy sikerrel vezettem és koordináltam eddig, és ezt tervezem a továbbiakban is!
Gálosi Gergely: mik az elsődleges terveid arra nézve, ha nyernél?
Pécseli Anna: A jövőben – ha az ifjúság megszavazza a bizalmát számomra – olyan diák polgármester akarok lenni, aki a diákokkal együtt és néha helyettük is helyt áll, dolgozik Kaposvár színvonalának és hírnevének gyarapításán, javításán. Szeretnék segíteni a diáktársaimon ahol csak tudok! A minden napi életben is szeretném hasznosítani az eddigi tanulmányaimat, kreativitásomat. Hosszú távú célom, hogy a fiatalság tájékozott legyen az őket érintő globális problémákkal, illetve az eléjük táruló lehetőségekkel teljes mértékben tisztában legyenek. Nos ennek a posztnak a betöltésére úgy érzem maradandóan megfelelek és ezt remélem, hogy a szavazók bizalmával igazolni tudom majd.
Gálosi Gergely: Konkrétan milyen terveid vannak, esetleg kész program javaslataid?
Pécseli Anna: Elég sok ilyen van! 🙂 A Kaposvári Ifjúsági Konferencia az egyik. Szeretném ha a jövőben az általános iskolák felső tagozatos tanulói a középiskolások és az egyetemisták közötti összhang kialakulna. Ez mellett a Iskolák közötti diszkrimináció problémáinak megoldásra is szeretnék megoldást. Legtöbben tisztában vagyunk, hogy ezzel a ponttal mire is gondoltam. Ha tíz fiatalt megkérdeznénk 8 egyből tudná mi rejlik a mondat mögött. Sajnos megkülönböztetés ér valakit a bőrszíne miatt, vagy ha éppen nem egy elit iskola tanulója, esetleg egy szakmunkás iskola tanulója. Szeretném ha a jövőben minden tanuló, minden iskola egyenrangú lenne és nem kellene szégyellnie magát senkinek sem, hogy ő egy kevésbé erősebb vagy kevésbé népszerű iskola tanulója. Én magam is sajnos érzem nap mint nap a megkülönböztetést, azért mert a Gépészbe járok. De én büszkén ki merem jelenteni, hogy igenis ugyanolyan iskolába járok, mint a többiek és igen is Büszke vagyok, hogy az Eötvös falai között tölthetem a mindennapjaimat. Ez ellen a helyzet ellen úgy próbálok majd fellépni hogy közös programokkal össze kovácsoljuk az iskolákat. Diák közösségi börze is az ötletek közt szerepel. Mint ahogy az előbb már rátértem az ifjúság témájára szeretném, ha minden iskola kiállítaná legjobb diákjait és egy börze keretein belül megmutathatná a másik iskoláknak, hogy miben eredményes vagy miben kiemelkedő az adott diákja, osztálya (sport, különböző tantárgyak, stb…). Szeretném, ha büszkén kiállítanánk városunk legjobbjait és együtt büszkélkedhetnék Kaposvár és a Diákság közös érdemeire. A DÖK megreformálásra megújítása! Ha megválasztanak, mindenképpen nagy hangsúlyt fogok fektetni az iskolai Diák Önkormányzatok helyzetének javítására. Hiszen ameddig az iskolákban nem megfelelően működnek a DÖK-ök, addig a Kaposvári Ifjúsági Önkormányzat sem fog, elvégre az iskolai DÖK tagok nagy részének kellene alkotniuk.  A „ Tiszta Kaposvárért” mozgalom folytatása is a listámon szerepel. Mindezek mellett természetesen az Egészségmegőrzés és a Sport, Művészetek és Hagyományőrzés ápolása, Ifjúsági Ház megalapítása és még sok-sok minden 🙂
Gálosi Gergely: Nos, úgy érzem ezeket a dolgokat még vesézzük egy kicsit. Addig is köszönöm a beszélgetést!
Pécseli Anna: Alig várom a folytatást! Én köszönöm a lehetőséget.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .