2013. október 22. kedd
Az Utensilnord-Ora24.eu folytatása következik!
Ilyen remek hírekkel a legjobb jelentkezni!
Faljátok hát Ti is a betűket, mert hazánk egyetlen kontinentális csapata nekiállt szervezni a 2. évét.
Az idei évben elért eredményeikhez innen is gratulálunk, a továbbiakban még több sikert kívánunk!
Hivatalos sajtóközleményük a folytatásról:
“Előzetesen talán mi magunk sem gondoltuk volna, hogy a 2013-as esztendőben ilyen sikeres szezont zárhatunk. 25 győzelem, 25 dobogós helyezés és 53 Top 10-es eredmény felmutatása azt hiszem, önmagáért beszél. Ezek közül elsődlegesen kiemelve mindenféleképpen meg kell említenünk Lovassy Krisztián a Central European Tour Budapest Nagydíján illetőleg az országos bajnokság mezőnyversenyén elért győzelmeit, Kusztor Péter a 2.1-es besorolású Szebeni Körversenyen megszerzett összetettbeli negyedik helyét, Federicco Rocchetti a Giro del Medio Brentan aratott győzelmét, Marco Zamparella a bombaerős mezőnyben a Coppa Agostinin való dobogóra kerülését valamint Alessandro Mazzi a Coppi e Bartalin elorozott hegyi trikóját.
Emellett persze nem hagyhatjuk szó nélkül a klubnál megfordult 20 versenyző egyikének teljesítményét sem, hisz a maguk módján mindannyian hozzátettek valamit ehhez a csodálatos esztendőhöz.
A hab a tortán természetesen a világbajnoki csapatidőfutam kvalifikáció volt, amelyre a 33. helyünk ellenére is méltán lehetünk büszkék. Sajnos a legnagyobb álom, a három elit világbajnoki kvóta megszerzése nem jött össze, de egy fővel így is képviselhettük hazánkat a világ elitjében.
Szívből reméljük, hogy a következő esztendőben már egy kiemelt magyar szponzorral kiegészülve érhetünk el hasonló sikereket.
Köszönjük azoknak, akik támogattak minket az év folyamán, köszönjük a rengeteg bíztatást, a szurkolást, a jókívánságokat. Köszönjük azon emberek munkáját, akik hozzátettek a csapatunk működéséhez és akiknek neveit most nem kezdjük el felsorolni, mert véletlenül még nem lenne elegendő a virtuális jegyzettömbünk.
Megragadva az alkalmat büszkén jelentjük be, hogy a mai napon, azaz október 21-én hivatalosan is jeleztük a Magyar Kerékpáros Szövetség részére azon szándékunkat, hogy a 2014-es esztendőben is kontinentális csapatként szeretnénk működni. A szövetség ennek kapcsán kérelmünket már továbbította is a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség irányába. A név egyelőre Utensilnord, de januárig vélhetően még csatlakozik hozzánk egy második számú névadó is…
Találkozzunk 2014-ben is, hazánk illetve Európa országútjain!!!”
Tovább a sportkult.net facebook oldalára
(Forrás: http://pedalkings.com/index.php/hirek/184-2014-ben-is-az-orszagutakon)