2014. május 20. kedd
Magyar versenyző: Monostori Ákos
A mai napon a Szerpentin KE (ITT olvashattok a csapatról) egyik tagjával, Monostori Ákossal futottam össze és beszélgettem egy jót. Kellemes olvasást!
Gálosi Gergely: Szia Ákos! A Szerpentin KE-ből páran már jól ismerhetnek Téged, de kérlek mondj magadról pár apróságot az összes olvasómnak.
Monostori Ákos: Szia! Nagyon köszönöm a felkérést, megtisztelő hogy itt szerepelhetek 🙂
31 éves vagyok, üzleti elemzőként dolgozom. Hat éve kezdtem bringázni, az idei lesz az ötödik országúti versenyszezonom, ebből harmadik év a Szerpentinnél. Korábban hat évet autó versenyeztem (rally), ezt cseréltem le kerékpárra. Ez meglepő lehet ugyan, de többen is vagyunk a mostani mezőnyben, akik valamilyen technikai szakágból érkeztek. Jelenleg munka és az edzés mellett másik hobbira és családra nem nagyon jut időm. Illetve utazni nagyon szeretek, ezért szezon után, októberben egyben szoktam három hét szabadságra menni. Lehetőleg jó messzire és bringa nélkül 🙂
Gálosi Gergely: Hogyan kezdődött az idei bringás szezonod?
Monostori Ákos: Szerencsére minden a tervek szerint alakult. November elején rendben kezdtem az alapozást, a heti edzésóraszámot is sikerült emelni tavalyhoz képest. Az időjárás szinte végig barátságos volt, úgy érzem valamit „visszakaptam” a tavalyi szörnyű tél után. Bár így is volt egy-két edzés, amikor hóesésben vagy szakadó esőben kellett menni, de ez most inkább ritka kivétel volt.
Gálosi Gergely: Elég sok eredményt elértél már idén, mik is voltak ezek?
Monostori Ákos: Idén korán kezdődött a szezon, már március közepén rögtön egy háromversenyes hétvégével nyitottam. Tamásiban sikerült kategóriát nyernem, a Pécs-Kupa hegyi szakaszán pedig abszolút 4. hellyel megszereztem életem első pénzdíját, ez jó érzés volt 🙂
Nagyon készültem az áprilisi Hegyi OB-re, mivel ez volt első licenszes versenyem. Bár kevesen voltunk, de számomra csupa nagy név, így nagyon örülök hogy ötödiknek beértem az élen, és csak pár másodpercet kaptam a befutón.
Ezután két sík verseny következett gyakorlás jelleggel. Mivel a sprint és síkon menés sem erősségem és edzéssel se erre készülök, ezért a szökésekre koncentráltam. Ez be is jött, az osztrák Fertő-tavi Radmarathanon az élbolytól az utolsó kilométereken sikerült egy kisebb csoporttal elszakadni, és végül abszolút 10. helyen jöttem.
A Tour de Tisza-tó-n pedig 10 fokos hidegben, végig szakadó esőben Hajdú Barnával (DKSI) ketten 40km-t töltöttünk szökésben. A vége igazi thriller lett, mivel a 2 perc körüli maximális előnyünk után végül 2 másodperccel értünk haza a mezőnysprint előtt!
Mivel azonban főleg a hegyekre készülök, így főversenyem a szombati Kínok Kínja volt. Már az első emelkedőn szétszakadt a mezőny, szerencsére jól helyezkedve sikerült legelöl megragadni. A szűk, 11 fős élbolyunk féltávnál, a rettegett Mészégetőn Makács Gábor lószának köszönhetően még tovább bomlott. Végül abszolút 8. és kategória 3. helyen érkeztem, a korosztályos helyezésekért Pós Gergővel (Team Econix-CR) és Nagy Gyulával (DKSI) kellett komoly csatát vívnom a hegyi befutón. Ez számomra csodálatos eredmény, még tavaly ilyenkor se gondoltam, hogy valaha sikerülhet ilyen komoly mezőnyben ennyire elöl jönnöm.
Gálosi Gergely: Gratula, igazán remek teljesítmény, főleg munka mellett! Gondolom a csapatotok ebben aktív segítség.
Monostori Ákos: Versenyeken a legtöbbet csapattársamnak, Ligeti Andrisnak köszönhetem. Próbáljuk egymás támogatni a mezőnyben, sokszor saját eredményét feláldozva próbál engem jobb helyezéshez segíteni. Gyakran járunk együtt is edzeni, a felkészülés nehéz pillanataiban pedig lelkileg is támogat A klubom pedig kedvezményes edző és versenyruházattal segít, illetve a közös vasárnapi edzések jó lehetőséget adnak a csoportos kilométergyűjtésre.
Gálosi Gergely: Az edzést milyen szinten és hogyan szoktad megoldani?
Monostori Ákos: Hajnalban kelek, munka előtt szeretek edzeni. Ha azt letudtam, már mindenképp jól indul a nap Az edzéseimet Palotai Gabi (CSC) írja ki hetente. Általában ötször megyek egyedül, hegyi résztávokat vagy átmozgatót síkon, és vasárnapra jut egy verseny vagy közös edzés.
Gálosi Gergely: Következő verseny?
Monostori Ákos: Jövő hét végén Pelso. Ez sík, nekem „ZS” verseny, elsősorban épségben szeretnék célba érni (ami eddig nem mindig sikerült). Június közepén egy Granfondo-n állunk rajthoz Olaszországban, június végén pedig a Hosszútávú OB következik.
Gálosi Gergely: Távolabbi tervek?
Monostori Ákos: Ha sikerül az OB-t is letudni idén, akkor még egy álmom marad, szeretnék egyszer egy UCI versenyen is elrajtolni. Ha célba is érnék, az még nagyobb szám lenne. Sajnos a klubunk nincs benne ebben a „körforgásban”, licenszet is csak idén váltottunk ki, így ennek kereteit még nem tudom egyelőre.
Gálosi Gergely: Előre is sok sikert mindegyikhez és köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt!
Monostori Ákos: Én is köszönöm még egyszer a lehetőséget!
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!