2015. január 12. hétfő
Turák László és a Formula Renault 2.0 versenyautó
Turák László és a Formula Renault 2.0 versenyautó
Turák László 2014-ben több fronton is helyt állt, köztük volt a Formula Renault 2.0 versenyautóval is.
Némi évértékelésről és a 2015-ös terveiről beszélgetett Hajósi Miklóssal.
“Turák László: A 2014 a változás éve volt
Évértékelés:
Versenyző: Turák László
Csapat: Mogul Racing Team
Szerelők: Nivo Motorsport
Versenyautók: Opel Astra – Opel Tigra – Formula Renault
Versenyhelyszínek: Pannóniaring, Kiskunlacháza.
Egy igen tartalmas autósportos évet tudsz magad mögött a Mogul Csapat tagjaként.
Mesélnél az első méterekről, hogy hol és mivel is tetted meg? Illetve miként is kerültél a Mogul Csapathoz?
– 2014 április 20.-án ülhettem először a Mogul csapat tagjaként egy Opel Astra versenyautóba, ez a XI. FRT Kupa első versenye volt, és ennek a szezonnak még nincs vége, 2015 március 14.-ig tart.
Ezen a versenyen pontszerző helyre sikerült behozni az autót, ez megadta a kezdő löketet a folytatáshoz. Az időjárás is változékony volt, száraz pályán kezdtünk, majd esőben folytattuk. Hatalmas élmény volt.
A Mogul csapathoz Pintér Roli autóversenyző segített, ő hívott fel, hogy van lehetőség, és ha van kedvem, indulhatok az FRT kupán, ezután felvettem a kapcsolatot a Nivo Motorsport tagjaival, akiket ismertem előtte is a főiskoláról.
Két versenypályán is csiszolhattad a tudásod abban a tudatban, hogy célod, Gyorsasági autóversenyzővé válni. Mely pályákon csapattál és kik is segítették a fejlődésedet?
– Az egyik helyszín a Kiskunlacházi reptér, itt zajlik az FRT kupa, ahol mindig más pályát raknak ki a rendezők, a másik pálya pedig a Pannonia Ring volt, itt két tesztem volt Formula Renault 2.0 versenyautóval. Egy álmom valósult meg ezzel, egy ilyen autóval egészen hajmeresztő dolgokat lehet csinálni a kanyarokban és az egyenesek végén, elképesztő érzés. Köszönöm Fekete Lacinak, Mogul csapatnak, rengeteg tanáccsal és persze olyan lehetőségeket kapok tőlük, amiért nagyon hálás vagyok. Rengeteg segítséget kapok még Koszta Attilától, és Venezia Pizzériától Gyulán. Akiknek sokat köszönhetek még Kovács Sanyi, aki csapattársam is egyben, Nivo Motorsportnak, Molnár Andrisnak és a Millers Drift Team-nek, a Dirty Slippers együttesnek, a Retró Tejivónak Gyulán, és aki a fagyban-esőben-napsütésben-szélben is ott van a versenyeken és fotókat csinál Hajóka Mikinek és a hajoka.hu-nak és a segítségének PhotoZooo-nak.
Miként is értékeled a 2014-es versenyévedet?
– Úgy gondolom az életembe egy olyan fordulópont volt, amit mindig is akartam. Elkezdhettem a versenyzést, eredmények is lettek. A változás éve volt.
Ha megtehetnéd, mi az, amit másképp csinálnál, ha újra kezdhetnéd az évet?
– Az akkori döntésekkel is igyekeztem kihozni a maximumot a dolgokból, ha még egyszer újrakezdődne, szerintem ugyanígy döntenék. Most már viszont csak a jövőre koncentrálok.
A 2015-ös terveidről mondanál egy pár szót?
– Célom az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság, most ezen dolgozunk. És bízom benne hogy sikerül.
– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu”
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!