2015. február 3. kedd

Hideg Krisztián és Kerék István a Liepāja Rallyn áll rajthoz

Hideg Krisztián és Kerék István a Liepāja Rallyn áll rajthoz

A február 6-8. között megrendezésre kerülő Liepāja Rallyn áll rajthoz a HIDEG RALLY TEAM párosa, akik terveik szerint a lehető legbiztonságosabban próbálják majd befejezni a versenyt.
Ezzel kapcsolatban beszélgetett velük Horváth Judit.

Szépítene a Hideg – Kerék duó

HIDEG RALLY TEAM – Rally Liepāja
Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

A Rally Európa Bajnokság második fordulóján, a Liepāja Rallyn ismét rajthoz áll Hideg Krisztián és Kerék István. A Mitsuhishi Lancer Evo IX-essel induló alakulat a szezonnyitón történt balszerencsés szereplést szeretné feledtetni magával és a szurkolókkal. Hidegék ezért a február 6-8-ai, lettországi futamon a biztos célba érkezést tűzték ki maguk elé, még akkor is, ha nagyon vissza kell fogniuk magukat, hogy ne nyomják tövig a gázpedált. A végső cél érdekében ugyanis több hibát nem engedhetnek meg maguknak…

Hideg Krisztián: A hét elején útnak indulunk Liepājaba, ami önmagában is egy igazi tréning lesz számunkra, hiszen több mint 1700 kilométert kell autóznunk a versenyhelyszínig. Sokat nem fogunk tudni azonban pihenni, csütörtöktől igazán sűrű program vár ránk egészen a hét végéig. Összesen 205,68 versenykilométert kell majd megtennünk az éles küzdelmek két napja alatt.DuEn_32JannerRallye_1136 copy
A Jänner Rallye óta folyamatosan azon dolgoztam, hogy összeálljon a technika valamint a háttér, és gond nélkül ki tudjunk utazni Lettországba. Pont ezért, csak a múlt hét második felében tudtam foglalkozni a hétvégi derbivel. Minden fellelhető belső kamerás felvételt összeszedtem és megnéztem, kielemeztem. Első látásra nem tűnik nagyon bonyolultnak a dolog, a Szombathely Rallye nyomvonalára hasonlítanak a kinti szakaszok. Két bejárásból ezt sem lesz könnyű jól feldolgozni, nagyon oda kell majd figyelnünk arra, hogy minél pontosabb itinert állítsunk össze. Az egyedüli tényező, ami nehézséget okozhat, az a változó körülmények. Most még nem tudjuk, hogy hó, jég, murva vagy sár vár-e ránk odakint, pedig ez komolyan befolyásolhatja a versenyünket. Különösen azért, mert a szakaszok tele vannak bukkanókkal, amiken hatalmas tempót lehet diktálni. Folyamatosan gyűjtjük tehát az információkat, nézzük az előrejelzéseket, hogy körülbelül mire is készüljünk. Egyelőre abban bízunk, hogy nem lesz nagy olvadás, annak érdekében, hogy a megszabott szöges gumik jól tapadjanak, és jó szolgálatot tegyenek nekünk.
Korábban itt rajthoz álló versenyzőktől sok jót hallottam már erről a futamról, és a videók alapján is igazán élvezetesnek tűnik az ottani menetelés, ezért nagyon várom már, hogy mi is szerencsét próbáljunk. 33 pontot hagytunk a Jänner Rallyen, ami miatt nagyon fáj a szívem, de már nincs mit tenni. A taktika azt kívánja, hogy most két versenyt mindenféle kockázatvállalás nélkül fejezzünk be, erősödjünk meg pontilag, és csak utána vállalkozzunk újra a 100%-os gáztaposásra. A Liepāja Rallyen tehát az lesz a célunk, hogy biztonságban bekormányozzuk a Mitsubishit a célba és minél több pontot zsebeljünk be. Nem lesz azonban könnyű dolgunk, hiszen a mezőnyben szép számban lesznek jelen helyi pilóták is, akiknek a pályaismeret hatalmas előnyt jelent. Titkon azért bízom benne, hogy most is fel tudjuk majd venni a kesztyűt velük szemben, azonban több hibát idén már nem engedhetünk meg magunknak!

Kerék István: Minden videót, ami csak elérhető volt a versenyről, megnéztem, tanulmányoztam, hogy nagyjából képbe kerüljek a Liepāja Rally jellegével kapcsolatban. Az osztrák futamhoz képest teljesen mást követel majd meg tőlünk a lett pálya, olyan, mintha az lenne a második Finn Rallye – csak tükörjégen. A szakaszok tele vannak bukkanókkal, és hatalmas tempót lehet rajtuk diktálni. Nem tűnik bonyolultnak a pálya vonalvezetése, de az időjárás nagyon sokat nyomhat a latba, hogy azon a hétvégén éppen hogyan fog alakulni. Amiket eddig kaptunk információkat a kinti viszonyokról, úgy néz ki, hogy akár még meglepetést is okozhatnak számunkra az égiek… Akárhogy is alakuljon az időjárás, az biztos, hogy most a gumik miatt nem kell törnünk a fejünket. A szabályok értelmében ugyanis csak szöges gumikkal engedélyezett a menetelés – maximum a szélességében lehet különbség egy-egy autón.
Szerdára kell kiérnünk, csütörtök reggeltől – az itinerosztástól – pedig folyamatos pörgésben leszünk. Másfél napnyi tréninglehetőségünk lesz, péntek délután pedig már a kvalifikáció, a shakedown és a rajtceremónia szerepel a programban. A hétvége két napján pedig kora reggeltől késő estig menetelünk majd a lett szakaszokon. Már most alig várom, hogy kint lehessünk, és kipróbálhassuk magunkat ilyen körülmények között is!
Nem gondolom, hogy nehezebb dolgunk lenne Liepājaban, mint ami a Jänner Rallyen volt. Sőt, a mostaninak kellene könnyebbnek lennie, már csak a gumiválasztás szabályai miatt is. Mindenesetre kockázatot nem szeretnénk most vállalni, a célunk az, hogy egy stabil autózással célba vigyük a Mitsubishit. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy az osztrák balesetünk után újra teljes értékűen rajthoz tudjunk állni a bajnokságban, s szeretnénk most leszüretelni ennek a gyümölcsét is.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Laurel Kft., Richmond Logistics, Aszú Étterem, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Szerviz, Finlux, Dr Juice.info, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Bogáncs Green Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto.hidegrallyteam@gmail.com
Kép: sajtó anyag”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .