2015. július 6. hétfő

Tour de France 2015: Anvers-Huy szakasz durva bukással és Joaquim Rodriguez győzelmével

Tour de France 2015: Anvers-Huy szakasz durva bukással és Joaquim Rodriguez győzelmével!

A mai szakasz elején senki se gondolta volna, hogy még neutralizálni is fogják egy időre. De ne szaladjunk ennyire előre…

Tehát: a mai szakasz már nem éppen sík volt, a táv 159,5 km…befutóként tartalmazta a Muy de Hur-t, ami 1,9 km hosszú, átlagban 9,6%-os emelkedő, de van 19%-os része is…finom.huy

Ma elsőként Bryan Nauleau (Europcar) indult meg, majd Pauwels Serge (MTN) Martin Elmiger (IAM) és Jan Barta (Bora) lett az első szökevény csoport. A 6 kilométerre érve már 1 perces előnyük lett, bár ez +3:40 fölé nem is ment.makaibetti

Legtöbbet a Trek és a Tinkoff csapat emberei voltak elől, gyakorlatilag beszélgettek, míg az szökevények ideje egyre csökkent, ahogy az első hegyi hajrához közelítettek…és ekkor következett be az elég durva bukás, a mezőny legelejének jobb felétől konkrétan tekebábu effektként nagyon sokat a földre kerültek, majd rengetegen hosszú percekig ott is maradtak. A bukásban a sárga trikós Cancellara is ott volt, aki ezt követően még visszaült a kerékpárjára.
A szakaszt ideiglenesen neutralizálták, majd a Côte de Bohisseau lábánál indították újra.sportlabor-tdf-banner-v04

William Bonnet (FDJ), Tom Dumoulin (Giant) és Simon Gerrans (Orica) feladni kényszerült a tömegbukás után a versenyt.

A restart után egy ideig sokan nyugiban mentek, rengetegen a hátsó sorokban voltak és amint elindult az első igazi tempózás le is szakadtak, köztük Cancellara is.

A gyorsasági hajráig számottevő hátrány még nem alakult ki.

A Havelange-i gyorsasági hajrá (128. km-nél) pontjai:
1. André Greipel (Lotto-Soudal), 20 pont
2. John Degenkolb (Giant), 17 p
3. Nacer Bouhanni (Cofidis), 15 p
4. Bryan Coquard (Europcar), 13 p
5. Mark Cavendish (Etixx), 11 p
6. Geoffrey Soupe (Cofidis), 10 p
7. Peter Sagan (Tinkoff), 9 p
8. Roy Curvers (Giant), 8 p
9. Roman Kreuziger (Tinkoff), 7 p
10. Warren Barguil (Giant), 6 p
11. Kristjian Koren (Cannondale), 5 p
12. Nicolas Roche (Sky), 4 p
13. Chris Froome (Sky), 3 p
14. Matteo Trentin (Etixx), 2 p
15. Jack Bauer (Cannondale), 1 p
natur_online

A hajrá után kicsit újra megnyugodtak a kedélyek és össze is zárt a teljes mezőny.

Az első hegyi hajránál Angelo Tulik (Europcar) aki megpróbált szökni a hegyi pontokért, de az Astana és a Sky nem hagyták, de végül Michael Schär (BMC) került ki győztesként, övé lett az 1 pont.
Közben Cancellara újfent leszakad egy kisebb csoporttal, közte Greipel-el.

A következőt már egy taktikusabb támadással Rafal Majka (Tinkoff) vitte el.

Aztán következett a véghajrá, amelyben a legnagyobb esélyesek csatáztak egymás ellen, az utolsó 3 km-en belül támadás támadást ért és iszonyat tempózás ment.

Végül Froome állt előre Contadorral a nyomában az utolsó 500 m-en, amire Rodriguez egy támadást indított és ezzel el is döntötte a szakaszt!
jobbalso_GORBE_SZINES.indd

A mai szakasz első 10 helyezettje:
1 Joaquim Rodriguez (Spa) Csapat Katusha 03:26:54
2 Christopher Froome (GBR) Team Sky
3 Alexis Vuillermoz (Fra) AG2R La Mondiale 00:00:04
4 Daniel Martin (IRL) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 00:00:05
5 Tony Gallopin (Fra) Lotto Soudal 00:00:08
6 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 00:00:11
7 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
8 Simon Yates (GBR) Orica GreenEdge
9 Nairo Quintana (Col) Movistar csapat
10 Bauke Mollema (Ned) Trek Factory Racing

Ezzel Froome át is vette a sárga trikót.

Az összetett állása:
1 Christopher Froome (GBR) Team Sky 07:11:37
2 Tony Martin (Ger) Etixx – Quick-Step 00:00:01
3 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 00:00:13
4 Tony Gallopin (Fra) Lotto Soudal 00:00:26
5 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 00:00:28
6 Peter Sagan (Svk) Tinkoff-Saxo 00:00:31
7 Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step 00:00:34
8 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 00:00:36
9 Geraint Thomas (GBR) Team Sky 00:01:03
10 Zdenek Stybar (CZE) Etixx – Quick-Step 00:01:04
….
13. Vicenzo Nibali (AST) 0:01:38
17. Nairo Quintana (MOV) 0:01:56
18. Joaquim Rodriguez (KAT) 0:02:00
27. Thibot Pinot (FDJ) 0:02:58
30. Rui Costa (LMP) 0:03:10

Mai horror bukásos nap után holnap érkezik a macskaköves, 223 kilométeres szakasz…

fülöp_tiborFülöp Tibor, a Sportlabor vezetője a mai nappal kapcsolatban:
“Kissé átrendeződött a mai szakasz összképe a bukás miatt. A Mur de Huy amúgy is egy különleges erőpróba, így a 3 hét elején. Ez a hegy inkább az egynapos menők terepe lenne egy tavaszi klasszikuson, itt azonban az összetettben is esélyesek kénytelenek beleadni mindent, mert jó pár másodperc hátrányt össze lehet szedni, amit később nem olyan egyszerű egymással szemben kompenzálni.”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .