2013. február 13. szerda

Visszatekintés: Long Road

A Long Road zenekar
Egykoron, mikor még a sportkult is csak ébredezett, egy réges-régi cimborával beszélgettem és mutattuk be a zenekarukat. Azóta sok víz lefolyt már a Kapos-folyón is, gondoltuk felelevenítjük a dolgot. No persze, lesz benne bőven újdonság is!

Nachladal Tamás (Nahi) a Long Road eddigi életéről:
A zenekar 2010 nyarán alakult. A 2010 – es nyári próbák után, azonban, belső viták miatt a zenekar szétszéledt.
A tagcserék elkezdődtek.
2010. októberében billentyűsként került a zenekarba Gieszer Tamás (Tomi). 2011. februárjában énekesként Nachladal Tamás (Nahi) került a bandába, majd 2011. júniusában a dobos szerepét Nagymihály Lajos (Lali ) a Lovegun ex-dobosa töltötte be. 2011. zeptemberében, és októberében a gitár, és basszusgitár poszton is változás történt. A gitáros – vokál posztra több meghallgatás után Gábeli Lászlót, a basszusgitár – vokál posztra Vállai Krisztánt találtuk a legmegfelelőbbnek.
Végre teljes lett a csapat!
Az idő azonban sürgetett… A gyors felkészülés után pedig beindult az új felállású Long Road!
A 2011-es évet 13 koncerttel zártuk, főként kisebb clubokban adtunk nagy közönséget vonzó koncerteket, majd a 2012-es évet a PECSA színpadán nyitottuk az Omen, Ego Projekt, Dreyelands és az Akela társaságában a Világvége – Eleje Metál Fesztivál keretein belül. A soron következő buli Kalapács Józseffel történt a Kalapács Akusztika, és hirtelen felállt Long Road Akusztik közös buliján. Ezt követően az EGO Projekttel két közös és nagy sikerű koncertet adtunk. A zenekarnak nagy megtiszteltetés volt, amikor Blaze Bayley egyik elő zenekarának kértek fel minket, de sajnos technikai okok miatt ezt a lehetőséget nem tudtuk elfogadni…
2012. április 28.-a a zenekar életének újabb nagy állomása volt. Ekkor forgattuk le az Álmatlanság című dalunkra készülő klipet, valamint a kislemez teljes anyaga felvételre került. A kislemez bemutató előtt médiaturnéra indultunk, és a netes rock rádió mellett két FM Rádió vendégei voltunk.
2012. május 11.-én pedig megjelent az Álmatlanság című első kislemezünk és ezen a napon Kislemez Bemutató koncertet is adtunk. A koncert nagy sikerére való tekintettel bizakodva nézünk a jövőbe. 2012. május 26-án Kalapács Józsi 50. születésnapján a Kalapács és Lord vendégzenekaraiként léptünk színpadra a Cool Head Clan után Pécelen. Nagy megtiszteltetés volt ez számunkra, és jó bemelegítés a 2012. május 27-ei PAFE- s bulira, ahol a HC sátor színpadján telt házas koncertet adtunk. A Pannónia Fesztiválra közönség szavazás útján jutottunk be. Több mint 1170 zenekar közül 28.-ként zártuk a szavazást. 2012. június 15.-én a Club 202. színpadán zúztunk, és 2012. június 16.-án a Mozso, és Thornwill zenekarok társaságában ünnepeltük a Rock Napját. 2012. Júliusában Pilisszentivánon adtunk koncertet, majd 2012.augusztus 3-án a Balaton legnagyobb ingyenes nyári fesztiválján a Fonyódi Nyári Fesztiválon játszottunk a Firkin vendégzenekaraként. 2012. augusztus 17.-én pedig az V. Zorall Sörolimpián zúztunk a Zorall Akusztik előtt. 2012. november 16. –án évzáró bulit tartottunk a Zúzda Rockkertben, ahol nagy érdeklődés övezte a koncertet.
Minden koncerten rengetegen buliztak velünk, és a visszajelzések arra sarkaltak minket dolgozzunk tovább.
2012. július 31-én lezárult a számunkra is nagy érdeklődéssel övezett Long Road szépe szépségverseny. Szebbnél szebb lányok jelentkeztek, és 3 a közönség által a legszebbnek szavazott lány nyert díjat…
2012. augusztus 18.-án feltöltöttük a youtub-ra az Álmatlanság című videoklipünket, ami a zenekar első videoklipje. A klipet 1 hónap alatt több mint 1800-n tekintették meg a videó megosztó oldalon. Jelen állapot szerint a megtekintés elérte a 3350 –t. Íródnak az új dalok, és idén május végén megjelenik első nagy albumunk. Természetesen terveink között szerepel, a kislemez angol nyelvű kiadása, legkésőbb 2013. decemberéig, és egy újabb videoklip leforgatása a Long Road szépe szépségverseny győztesével 2013 tavaszán, valamint szándékunkban áll az első saját táborunk megszervezni is idén nyáron…
2013-ban a koncertek sorozatát Kaposváron kezdjük, majd 2013. május 11.-én Budapesten a kislemez megjelenésének évfordulóján lemezbeharangozó koncertet adunk. Május közepén pedig ismételt vendégei leszünk a Pannónia Fesztiválnak, ahol 15. helyen végeztünk, több mint 1300 zenekar közül.
A zenekar jelen felállásával rengeteg olyan dolgot ért el, ami nem mindennapi teljesítmény. S jön a folytatás…

Íme Nahi rövid összefoglalója a múltjukról. Hamarosan érkezünk az újabb Long Road-os hírekkel!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.