2017. június 23. péntek

Tour de Hongrie 2017 – sajtótájékoztató

Tour de Hongrie 2017 – sajtótájékoztató

A VERSENY
A Tour de Hongrie egy több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg, az évek során háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt hosszabb időszakokon át is szünetelt a verseny, az idei lesz a 38. kiírás.

A RÉSZTVEVŐK
A 2017-es Tour de Hongrie versenyére csaknem háromszoros túljelentkezés volt a csapatok részéről, végül a meghívott klubok közül várhatóan 20 áll majd rajthoz, lesz közöttük hat magyar együttes, egy válogatott, egy prokontinentális és 11 kontinentális csapat.

KINEK SZURKOLHATUNK?
A 2017-es Tour de Hongrie versenyén hat magyar csapat – Tipográfia-DeGaVi, a Kontent-DKSI, a Dr. Bátorfi-Agria KTK, az Epronex-Bike Hungary, a Kőbánya Cycling Team és a válogatott mountain bike versenyzőkre épülő Cube-Csömör – indul, rutinos és feltörekvő fiatal kerékpárosokkal – többek között a tavalyi sárga trikós Szalontay Sándorral – soraikban. Rajtuk kívül a luxemburgi Team Differdange-Losch is indít két magyar bringást (Lovassy Krisztiánt és Rózsa Balázst), de érdemes lesz a Tusnád kék mezét is keresni: a csíkszeredai profi csapat soraiban székely bringások is tekernek!

AZ ÉRTÉKELÉS
A szakaszok egyéni eredményeinek díjazása mellett több különversenyt is értékelnek az országúti körversenyeken. Az összetett (valamennyi szakasz összeadott időeredményei alapján) legjobb egyéni versenyzője a sárga mezt viselheti, díjazzák az összetettben legjobb csapatot is. Ugyancsak az összetett időeredmények alapján talál gazdára a legjobb 23 évnél fiatalabb kerékpárosnak járó fehér mez, illetve a legjobban szereplő magyar versenyzőnek járó celeste-kék mez. A szakaszok során kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál megszerzett pontok alapján hirdetik ki a gyorsasági pontverseny legjobbját, aki a zöld mezt húzhatja fel. A szakaszokon kijelölt hegyi hajrákon gyűjtött pontok alapján a hegyi pontverseny legjobbja kapja a piros mezt.

A PROGRAM
A Magyar Körverseny június 27-én Szombathelyen rajtol, a 20 csapat 120 kerékpárosából álló nemzetközi mezőny a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon 751 kilométer megtéve érkezik el július 2-án Budapestre, a Hősök terére.

Szerencsére élőben is követheti bárki
A televízióban a versenyről minden nap élőben közvetít a DIGI Sport, az interneten pedig az Origo Sport, esténként pedig az M4 Sport sugároz 25 perces összefoglalót a nap eseményeiről.

Június 27., kedd (prológ, Szombathely) 16:00–19:00: DIGI Sport 2 és Origo Sport (élő)
 22:40: M4 Sport (összefoglaló)

Június 28., szerda (1. szakasz, Keszthely–Zalaegerszeg) 14:45–19:00: DIGI Sport 1 és Origo Sport (élő)

22:30: M4 Sport (összefoglaló)

Június 29., csütörtök (2. szakasz, Velence–Siófok) 14:45–19:00: DIGI Sport 1 és Origo Sport (élő)
 23:55: M4 Sport (összefoglaló)

Június 30., péntek (3. szakasz, Paks–Cegléd) 13:30–19:00: DIGI Sport 1 és Origo Sport (élő)
 22:35: M4 Sport (összefoglaló)

Július 1., szombat (4. szakasz, Karcag–Miskolc) 12:45–18:00: DIGI Sport 1 és Origo Sport (élő)
 22:45: M4 Sport (összefoglaló)

Július 2., vasárnap (5. szakasz, Jászberény–Budapest) 14:30–18:00: DIGI Sport 1 és Origo Sport (élő)

22:30: M4 Sport (összefoglaló)

Az eseményekről összefoglalót olvashat a viadal hivatalos honlapján (tdh.hu), ahol a szakaszokon készült fotókat és az eredménylistákat is megtalálod majd. Érdemes a verseny Facebook-oldalát is böngészgetni, a legfrissebb információkat itt találhatod majd!

TELJES képsorozat a sajtótájékoztatóról ITT.

További sport programok a Sportkulton ITT érhetők el!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!
(szöveg: sajtó információ // fotó: Gálosi Gergely/Sportkult.net)

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .