2011. június 16. csütörtök

A távolság íze

A távolság íze (filmajánló)

Bár nem teljesen friss darab, hiszen 2007 –ben készült, mégis mindenképpen meg kell emlékezni róla, hiszen kitűnően példázza, hogy lehet filmet készíteni a szerelemről, feleslegesen sok dráma, életszerűtlen helyzetek, altesti poénok, vagy épp Jennifer Aniston nélkül is. Ráadásul olyan szereplőgárdát vonultat fel az alkotás, hogy már csak azért is érdemes rászánni egy estét. A két főszereplő, az eddig főleg énekesnőként ismert Norah Jones, illetve Jude Law, aki karrierje egyik legjobb és legszimpatikusabb alakítását nyújtja, kisebb szerepekben pedig olyan hírességek tűnnek fel, mint az Oscar –díjas Natalie Portman és Rachel Weisz, akinek az ereiben magyar vér is csörgedezik.
Két idegen sorsa fonódik össze a történet elején: Elizabeth, az összetört szívű lány, a sarki kávézó tulajával beszélgeti át az éjszakákat, zárás után kettesben osztoznak a megmaradt áfonyás pitéken. Jeremy leginkább hallgat, a lány viszont beszél, és mesél – nemrég szakított vele a barátja, és hirtelen nem találja helyét a világban. Mielőtt azonban ők ketten rájöhetnének, hogy összetartoznak, Elizabeth maga mögött hagyja New York –ot, és egy egész Amerikát átszelő útra indul, hogy megtalálja magát, és végre tovább léphessen. Közel egy évig utazgat, és közben új, érdekes emberekkel ismerkedik meg, köt barátságot. Mindenkitől tanul valamit, ahogy maguk a kalandok is tanítják, így mikor visszatér a Nagy Almába, el tudja engedni volt szerelmét, és nyitni egy új felé…
A happy end már az első perctől biztosnak tűnik, mégsem olyan szájbarágós, mint a manapság oly népszerű romkomokban. A képi világnak a különleges kameraállások és felvételi technikák adják meg az egyediségét. Bár szinte várnánk, de a készítők nem vágják be percenként a Szabadság – szobrot, helyette New York olyan arcát láthatjuk, amit eddig nem szoktunk meg a filmektől. Nem tudom, hogy Norah Jones bája, a remekül válogatott zenék, vagy a tényleg magával ragadó látvány –e az oka, de nagyon nehezen tudnék negatívumot felhozni, talán, ha mindenképpen bele szeretnék kötni, akkor megjegyezném, hogy néha túl sok „csodás elem” van, gondolok itt a közös orrvérzésre, vagy hogy Jude Law minden egyes kulcs tulajára emlékszik.
Összességében „A távolság íze” az utóbbi időben, de lehet, hogy egész régre visszamenően a szerelmet legjobban megközelítő film. Nem akar több lenni, mint ami, nem gejl, nem csak a pozitív dolgokra koncentrál, és valamilyen szinten (már amennyire ez egy mozitól lehetséges) realisztikus tud maradni végig.

Írta: Ősz Dániel

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .