2012. január 10. kedd

London Pub projekt

“2 modell, 2 fotós. Pár óra. Semmi csicsa, szimpla gyakorló fotózásnak indult”
Így tudnám összefoglalni pár rövid mondatban a múlt szombatot. Persze lehet, hogy csak a fáradság beszél belőlem, mert a fotózás követően aki tudott róla, az ostromolt már a végeredményért. Tehát irány a mini stúdió, gépről a netre töltés és fáradt-izgatott állapotban várni a reakciót. Kevesebb mint 12 óra alatt 1 napos statisztikát generál önmagában 5 kép. Folytatni kell, nincs mese. Közben befut egy felkérés, persze csak a témát dobják fel, oldjam meg. Egyeztetni kezdek, közben még kúsznak fel a képek. Hol rendszerhiba, hol a net száll el. Az ifjú modell mosolyát a monitoron át is érzékelem, mihelyt megtudja, hogy hol fotózunk legközelebb. Pisti hív, mikor megyünk már kattogtatni a géppel. Talán lehallgatja a telefonomat, hogy máris tud a következő lépésről?
Míg ezt a pár sort leírtam, szinte össze is állt a kis csapat a megmérettetésre, útra készen. Természetesen mihelyt készen vagyunk, megosztom veletek azt is.
Ezúton is köszönet Katona Istvánnak a felszerelésért! 🙂
[oqeygallery id=11]

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .