2014. július 18. péntek
Tour de France 2014: Saint-Étienne – Chamrousse szakasz összefoglaló
Tour de France 2014: Saint-Étienne – Chamrousse szakasz összefoglaló
Ma egy újabb igazi kőkemény hegyi szakaszhoz értünk, elvégre kétszer is 1. kategóriásra kell felmászniuk, és ebből a második már a befutó volt.
Ahogy az már az előzetesben (ITT) előre jósolt volt, szökések bizony akadtak rendesen.

A 13. szakasz profilja
9,5 kilométert kellet várni a nap első szökésére, ekkor 4 ember próbálkozott, majd még többen is próbálkoztak, de a 13. kilométerre megfogták őket.
Közben 11. kilométer környékén Marcel Kittel és Arthur Vicho borultak. Később Vicho feladta a versenyt.
A 17. kilométerig nem volt jelentős próbálkozás, akkor 2 kisebb csoport indult neki, akik végül 2 kilométerrel később valamennyire összeálltak és +0:20-as előnyt harcoltak ki felfelé a hegyre.
Végül az alábbi sor állt össze a 22. kilométerre: Bartosz Huzarski (NetApp), Brice Feillu (Bretagne), Giovanni Visconti (Movistar), Alessandro De Marchi (Cannondale), Blel Kadri (AG2R), Kristjan Durasek (Lampre), Daniel Oss (BMC) +0:35-re távolodva a mezőnytől.
A Col de la Croix de Montvieux-ra +1:40-es előnnyel értek fel, az alábbi sorrendben kerültek kiosztásra a hegyi pontok:
1. Giovanni Visconti (Movistar), 2 pont
2. Blel Kadri (AG2R), 1
Jan Bakelants (OPQS) és Rudy Molard (Cofidis) indult még meg a mezőnyből, majd csatlakozott a szökevényekhez.
Így a 80. kilométeren a a Giovanni Visconti (Movistar), Alessandro De Marchi (Cannondale), Jan Bakelants (OPQS), Blel Kadri (AG2R), Kristjan Durasek (Lampre), Daniel Oss (BMC), Rudy Molard (Cofidis), Bartosz Huzarski (NetApp), Brice Feillu (Bretagne) alkotta szökevény sor előnye +4:55 volt.
A hullámvölgyes szakaszon leginkább a Katusha vezette a mezőnyt, eleinte hagyták az üldözőket, majd a Col de Palaquit-hoz közelítve azért növelték a tempót, így amint a hegy lábához értek a szökevények szétszakadt sorral folytatták az utat, közülük is Blel Kadri és Jan Bakelants voltak a legerősebbek, majd csatlakozott hozzájuk Alessandro DE MARCHI (Cannondale) és tartottak +1:20-as előnyt (139. km)
Alessandro De Marchi (Cannondale) apró pihenőnek tekintette a szökevényeket, ment is tovább, a hegy tetejéig +3:04-es előnyre tett szert.
A Col de Palaquit-i heyi hajrá sorrendje és a pontok:
1. Alessandro De Marchi (Cannondale), 10
2. +1.15: Jan Bakelants (OPQS), 8
3. +1.40: Luis Maté (Cofidis), 6
4. +2.40: Jérôme Pineau (IAM), 4
5. +2.45: Joaquim Rodriguez (Katusha), 2
6. Thibaut Pinot (FDJ), 1
A gyorsasági hajráig lejtmenet volt, többen kockáztattak is közben. Alessandro De Marchi (Cannondale) ért át elsőként rajta és őrizte meg a 3 perc körüli előnyét. A síkon nem igazán akart senki sem vezetni, így az FDJ állt előre.
A gyorsasági hajrá pontjai (Saint-Martin-d’Hères):
1. Alessandro De Marchi (Cannondale), 20 pont
2. +0.45: Jan Bakelants (OPQS), 17
3. +3.40: Greg van Avermaet (BMC), 15
4. Jérémy Roy (FDJ), 13
5. Arnold Jeannesson (FDJ), 11
6. Thibaut Pinot (FDJ), 10
7. José Joaquin Rojas (Movistar), 9
8. Lieuwe Westra (Astana), 8
9. Tanel Kangert (Astana), 7
10. Mikaël Chérel (AG2R), 6
11. Jurgen van den Broeck (Lotto), 5
12. Adam Hansen (Lotto), 4
13. Pierre Rolland (Europcar), 3
14. Vincenzo Nibali (Astana), 2
15. Richie Porte (Sky), 1
Innen jött a várva-várt hegy, a befutóval. A maradék szökevényeket hamar megfogták, mivel a Movistar áll a sor elejére a hegy lábától. Alessandro De Marchi-t (Cannondale) 14 kilométerrel a cél előtt érték utol.
Az Astana állt előre és tempót diktált, majd 12 kilométerrel a cél előtt Nibali megnézte, hogy mit reagálnak a többiek egy esetleges lószolására. A reakció végeredményeként Richie PORTE (Sky) leszakadt.
Thibaut PINOT 11,5 kilométernél indult meg és a tempóváltással széthúzta a sort! Leopold KONIG (NetApp) volt, aki utána eredt.
10 kilométerrel a cél előtt Alejandro VALVERDE (Movistar) támadott, őt követte azonnal Vincenzo Nibali (Astana)! Thibaut PINOT (FDJ) volt még elég erős, hogy utána eredjen, majd Valverde-t beérve együtt mentek tovább.
Vincenzo Nibali 6,6 kilométerrel a cél előtt kiállt a nyeregből és esélyt sem adva a többieknek, támadásba lendült. Pillanatok alatt felért Majka-ékra és 3-an folytatták a hegyen felfelé.
Tejay VAN GARDEREN (BMC) és Romain BARDET (AG2R) volt még aki a sorból próbálkozott a meglépéssel mindeközben.
Nibali 3,3 kilométerre a hegytetőtől előreállt és tempót ment, 400 méter alatt le is szakította a többieket, majd a 2 kilométeres kapuig 50 mp előnyt szedett össze!
Innen nem volt megállás számára, Majka és König az utolsó 250-re kanyarodva ugyan közelébe értek, de simán győzött Vincenzo Nibali!
A mai szakasz végeredménye:
1. | NIBALI V. | AST | 05h 12′ 29” |
2. | MAJKA R. | TCS | 00′ 10” |
3. | KONIG L. | TNE | 00′ 11” |
4. | VALVERDE BELMONTE A. | MOV | 00′ 50” |
5. | PINOT T. | FDJ | 00′ 53” |
6. | VAN GARDEREN T. | BMC | 01′ 23” |
7. | BARDET R. | ALM | 01′ 23” |
8. | TEN DAM L. | BEL | 01′ 36” |
9. | PÉRAUD J. | ALM | 02′ 09” |
10. | SCHLECK F. | TFR | 02′ 09” |
Az összetett állása:
1. | NIBALI V. | AST | 56h 44′ 03” |
2. | VALVERDE BELMONTE A. | MOV | 03′ 37” |
3. | BARDET R. | ALM | 04′ 24” |
4. | PINOT T. | FDJ | 04′ 40” |
5. | VAN GARDEREN T. | BMC | 05′ 19” |
6. | PÉRAUD J. | ALM | 06′ 06” |
7. | MOLLEMA B. | BEL | 06′ 17” |
8. | VAN DEN BROECK J. | LTB | 06′ 27” |
9. | COSTA R. | LAM | 08′ 35” |
10. | KONIG L. | TNE | 08′ 36” |
Nos, holnap innen folytatjuk, érkezik majd a szakasz előzetes, utána a szöveges közvetítés a Facebookon és újra az összefoglaló itt!
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!