2014. szeptember 5. péntek

Erdélyi György és Dredán György a hétvégi FRT-n indul

Krizsán Zoltán az Erdélyi György és Dredán György párossal beszélgetett az elkövetkező versenyeikről.

Hangolunk Salgóra

2014 az újdonságok éve, ezt már bizonyosan kijelentheti a László Racing egyesületében, a LiveWire Rally Team csapatában versenyző Erdélyi György és Dredán György párosa. Szeptember 6-án, Kiskunlacházán megrendezésre kerülő FRT-n vesznek részt, ahol a reptér betonját koptatva mutatják be milyen játékos ez a Lada.

Erdélyi Gyurit kérdeztem a hétvégi versennyel kapcsolatban:

FRT? Kiskunlacháza repülőtér? Hogy jött az ötlet?

Nevetni fogsz, úgy ébredtem reggel, hogy indulok az FRT-n. Mondhatjuk azt is, hogy megálmodtam. Megbeszéltem a csapattagokkal és mindenki egyetértett az ötletemmel, tehát megyünk.

Erdélyi György és Dredán György

Erdélyi György és Dredán György

Ha jól tudom még sosem voltál FRT-n, ez lesz az az év, amikor mindent kipróbálsz/kipróbáltok?

Igen, jól tudod, sosem voltam ilyen versenyen, de egyszer mindent el kell kezdeni. Lehet, hogy rendszeressé is válhat, ha annyira megtetszik. Különben sem lehet mindig az időt és az ellenfeleket figyelve a másodpercekért küzdeni, játékra is kell időt hagyni.

Akkor ez a nap a szórakozásról fog szólni?

Természetesen, csak és kizárólag kopott gumikat fogunk vinni, hogy még véletlenül se tapadjon. Szeretnénk kicsit a Lada határait feszegetni, mennyire is játékos a gép. Jelszó: Kilinccsel előre! Ahogy ez már több versenyzőtársamtól is hallottam. Párom sem fog unatkozni – bár eddig sem szokott, ha elkísér – ő kezébe lesz a fakanál, amivel majd a bográcsban varázsol, amíg én a betonon.

Utóbbi beszélgetésünk alkalmával az AMTOSZ Salgó Rally-t említetted. Mi lett ezzel a tervvel?

Ez még mindig így van, a tervek szerint a Salgó lesz a következő állomás, így a szórakozás mellett a gép tesztelése lenne a cél ezen a pár kilométeren. Szeretném, ha addigra előjönne az összes hiba, ami előjöhet, így ilyen formában, ez egy teszt a nagyobb kihívás előtt.

Ha már az autónál tartunk és határairól beszélünk. Sikerült kijavítani a Steelvent Miskolc Rallyn előjött hibákat?

Igen, aminek nagyon örülünk! Tudod, az ördög sosem alszik, és ami elromolhat, az el is romlik. De most, hogy a kuplungot megjavítottuk, kicseréltük a főtengely szimeringet és a sperdifi is rendeltetésszerűen működik, úgy vélem aggodalomra semmi okunk.

Köszönöm a riportot és jó szórakozást a hétvégére!

Köszönet a támogatásért:  Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Mészicar Trans Kft., Rics-Cont Business Kft., Infopress Group Hungary Zrt., Print Profi, Piramis Építőház Kft., KZ Invest Kft., Olajszer-Tech Kft., Omega Transz Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Tomi-Sütöde Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, László Racing Kft., Admagic Kft., Power Racing Kft.

Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán, Tel.:06-30-505-20-89, E-mail: krizsan_zoltan@hotmail.com Fotó: Krizsán Zoltán

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

 

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .