2014. december 9. kedd

Esős versenyt abszolvált Kovács Sanyi

Esős versenyt abszolvált Kovács Sanyi

Apró hibával, de lendületesen nyerhette Kovács Sanyi a Kakucsring Kupa versenyét az esőben is.
Hajósi Miklós készített vele interjút.

“Sanyi Győzött, az eső vesztett.

Kovács Sanyi – Opel Astra
Mogul Csapat
Kakucsring Kupa
2014.12.07.

Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel, aki legyőzte félelmét az eső áztatta Kakucs Ring kupán.

Immár, a második Kakucs Ring kupán vagy túl a Mogul Csapat tagjaként.
Most sem vakító napsütésben tudtad teljesíteni a három futamodat, hisz esett az eső szinte egész nap.

Mennyire vetett ez vissza téged a lelkesedésedben?
– Igen, ez így igaz.
A verseny előtt, napokon keresztül néztem az időjárás előrejelzéseket az adott területre, az utolsó napokban már tisztán láttam, hogy nem lesz ismét kegyes hozzánk a tél és fel kell készülni a rosszabb körülményekre. Kakucs környékén már a verseny előtti naptól kezdve esett az eső, ahogy a pályán is és ennek köszönhetően a port lemosta, viszont bizonyos íveken több centiméteres vastagságban megállt a víz. A verseny alatt végig esett az eső.
Az előző alkalommal a pálya a szemerkélő eső és a por miatt nyálkás, csúszós volt, most viszont teljesen vizes volt, ami kevésbé csúszott. A pálya nyomvonalát megfordították.
A lelkesedésem ugyan úgy megvolt, mint a legutóbbi itteni versenyen, sőt, még jobban is, mivel tudtam, hogy egy újabb kihívás van előttem és ezáltal ismét tudok fejlődni. HAJ_1418

Állítottatok-e valamit az autón, változtattatok-e a guminyomáson, a jobb úton tartás érdekében?
– A legfontosabb, hogy minden verseny előtt, az adott időjárási körülményekhez alkalmazkodva válasszuk ki, hogy milyen  gumikat használjunk. Ez az alap.
A múltkori és a mostani versenyen is, más-más gumikat kellett felszerelnünk.
A szabadedzéseken teszteltem, milyen guminyomáson menjek, hogy a körülményekhez viszonyítva az autóm minél jobban betapadjon.
A variálással sikerült is megtalálni a számomra ideálisat.

Futamonként milyen módon elemezted ki az addigi teljesítményedet?
– Minden futam után a Csapat Főnökömmel kielemeztük, hogy miként teljesítettem a pályán az adott köröket, milyen íveken mentem, mennyire voltak jók a féktávjaim, az adott részeken mekkora volt a sebességem, és ha valami nem volt tökéletes, akkor azt máskor miképpen tudom kijavítani.
Egy-egy futam után a szerelőimmel is átbeszéltük, hogy a kanyarokban az adott íveken hogyan reagált az autóm és kell-e állítanunk a guminyomásokon a jobb tapadás elérése érdekében.

Próbáltál-e más-más nyomvonalon teljesíteni egy-egy futamot, és milyen eredménnyel?
– Igen, változtatgattam a nyomvonalakon.
Az első futamon, az ideális íveken autóztam, viszont nem használtam ki a pálya szélén lévő rázóköveket, mivel vizes közegben inkább lehet csúszós, mint tapadós, ezáltal időt vesztettem.
A második és harmadik futamon már teljesen kihasználtam őket, ezáltal látványosan jobb időket sikerült autóznom és nem csúsztam meg rajtuk, megvolt a tapadás.
A teljesített köridőkön mindig látszik, hogy az adott körülményeket figyelembe véve, mennyire sikerül a pályán ideális köröket menni.

Összességében miként értékeled a vizes versenyt?
– A szabadedzéseken teszteltem, hogy az autóm miként is viselkedik ilyen körülmények között az ideális íveken, mekkora tempóval mehetek, és milyen intenzitással kell vennem a féktávokat, hogy ne csússzak ki vele.
Az első futam köreiben már a határaimat feszegettem egy-egy kanyarban. Ennek meg is lett az eredménye, mivel az egyik íven megcsúsztam annyira, hogy már nem tudtam korrigálni és az autómmal keresztbe álltam a pályán, ezzel időt vesztettem.
A második és harmadik futamban már éreztem, hogy mennyire mehetek határon, igyekeztem is ezeket teljesen kihasználni, meg is látszódott a körökben, amikor megindult az Astra hátulja és látványosan sikerült korrigálnom, ezáltal az időeredményeim is sokat javultak.
Vizes pályán még nem versenyeztem soha, így nagyon örültem neki, hogy volt lehetőségem itt is kipróbálni magamat és a tudásomat az itteni tapasztalataimmal sikerült bővítenem.

Legközelebb hol láthatunk, milyen versenyen és versenyautóval?
– A következő versenyem idén utoljára, az FRT Kupasorozatban lesz, 2014. december 14-én, Kiskunlacházán. 1.6-os kategóriában indulok, egy Opel Tigra versenyautó volánja mögött.

Nagyon köszönöm a Szüleimnek, hogy támogatnak a céljaim elérésében!
Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.
Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.

Köszönöm az Interjút!
Fotók: Farkas Zoltán
Videó a versenyről: http://youtu.be/hhmousyk5cs

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .