2016. november 25. péntek

Tánc Világbajnokság Pécsen

Tánc Világbajnokság Pécsen

Egy napra Pécs lesz a versenytánc fővárosa, ugyanis 2016. december 4-én a baranyai megyeszékhelyen, a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezik meg a Standard táncok Formációs Világbajnokságát.

Magyarország volt már házigazdája felnőtt Európa-bajnokságnak, világ- és Európa-kupának, valamint junior latin világbajnokságnak (2012 – Kistelek), felnőtt korosztályban, azonban ez lesz az első világbajnokság hazánkban. A rendezés jogát mindössze néhány hete kapta meg a Magyar TáncSport Szakszövetség, miután a fehéroroszok – Minszk lett volna a házigazda – a megfelelő állami támogatás hiánya miatt visszaléptek, a Nemzetközi TáncSport Szövetség (WDSF) pedig a bejelentkezésünk után nekünk adta a versenyt.

A világbajnokságra 9 ország 13 formációja adta le a nevezését, Magyarországot a pécsi Adria-Szigó KTSE és a szentesi Szilver TSE fogja képviselni. Az már most biztos, hogy címvédés nem lesz, mert a 2015-ös világbajnok német csapat, az 1 TC Ludwigsburg csak harmadik lett a német bajnokságban, így nem kvalifikálta magát. A világbajnoki címért valószínűleg az orosz (Vera Tyumen, Olympia) és német (Braunschweiger TSC e.V., TSC Schwarz-Gold Göttingen) csapatok lesznek nagy harcban, míg a magyar közönségnek remélhetőleg sikerül kiszurkolni, hogy a 2015-ben világbajnoki 7. helyezett Szilver TSE ott legyen a legjobb hat között a döntőben.standard_formacios_vb_pecs_2016

A világbajnokságra szóló belépőjegyek 3.900 és 12.900 Ft közötti áron kaphatóak, kapunyitás 13 órakor lesz, majd a 17 órakor kezdődő, késő estig tartó gála keretében derül ki, melyik csapat nyeri meg az idei világbajnokságot a standard formációk között.

A gálán egy meghívásos latin verseny mellett láthatja a közönség  az akrobatikus rock’n’roll formációs világbajnok Szupergirls csapatát, a zalaegerszegi Gála TE latin formációját és fellép a Vivat Bacchus Énekegyüttes is. A verseny házigazdája, műsorvezetője a versenytáncos múlttal is rendelkező Ördög Nóra lesz.

A Világbajnokság programja:

13:00 Kapunyitás
14:00 WDSF Standard Táncok Formációs világbajnoksága – Elődöntő
16.00 Szünet
17.00 Ünnepélyes Megnyitó
17:30 WDSF Standard Táncok Formációs világbajnoksága – Középdöntő
19:20 Bemutató: Adria-Szigó KTSE
19:30 Latin Grand Prix Középdöntő (meghívásos, pénzdíjas verseny az ország legjobb párosaival)
19:50 Bemutató: Adria-Szigó KTSE
19.55 Szünet
20:45 Bemutató: Szupergirls – Akrobatikus Rock’n’Roll Felnőtt Lányformációs világbajnok 2016.
20:55 Latin Grand Prix DÖNTŐ
21:15 Bemutató: Adria-Szigó TSE KTSE
21:20 Vivat Bacchus Énekegyüttes
21:30 WDSF Standard Táncok Formációs világbajnoksága – DÖNTŐ
22:30 Bemutató: Gála TE Latin formáció
22:40 Eredményhirdetés

Belépőjegy vásárolható:

– interneten a Jegymester oldalán
– Rózsavölgyi Zeneműbolt jegyiroda – Budapest, V. kerület, Szervita tér 5. (Tel.: 1/266-8337)
– Kodály Központ jegyiroda – Pécs, Breuer Marcell sétány 4. (Tel.: 72/500-300)
– Pécs Pont – Pécs, Széchenyi tér 1. (Tel.: 72/511-486)
– PartyZoo jegyiroda – Pécs, Ferencesek utcája 26. (Tel.: 72/898-358)

A világbajnokság hivatalos weboldala: http://wdch2016.kapronczai.hu/

További Pécs és környéki programok a Sportkulton ITT érhetők el!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!
Fotó és információ: www.tanchirek.info – sajtóinfó 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .