2017. május 15. hétfő

Rosalia 2017 – Rosé és Pezsgő Liget képekben + szubjektív beszámoló

Rosalia 2017 – Rosé és Pezsgő Liget képekben + szubjektív beszámoló

Rengeteg feladatunk volt a hétvégén, így mély sajnálatunkra épp csak kitudtunk nézni helyszínre, ahol #roséissexy – amivel mi is együtt értünk.rosalia_2017_1

A 3 napos fesztivált a szombati napon sikerült meglátogatnunk pár zápor közepette – ami szerencsére délután már senkit sem zavart haza – a ligetet és rengeteg emberrel találkoztunk a jobbnál-jobb boraikat kínáló borászok körül.
A liget adta környezetben sokan pihenni vágyva érkeztek a rendezvény területére, amit szerencsésen össze is kapcsolhattak így a helyszínen fellelhető étkekkel együtt egy kis eszem-iszommal.  rosalia_2017_2_cikk
Volt ahol szakmáztak, volt ahol még csak ismerkedtek az adott nedűvel, de a legtöbb esetben bizony várnom kellett, hogy standok tartalmát is letudjam fotózni. Rengeteg ember volt kíváncsi a rosék mellett az adott borászat további boraira is – közülük sokan voltak, akik kóstolás után palacknyit vásároltak.

Természetesen kiegészítő programok is akadtak, nekünk leginkább a gyerekeknek szánt kreszpálya tetszett – az arcukra kiült vigyorok alapján nekik is.rosalia_2017_14_cikk

Véleményünk szerint bánhatja, aki kihagyta eme jó kis rendezvény, hiszen az ország borászainak egyik tekintélyes részét és boraikat megismerhette minden kíváncsi látogató.

Az időnk rövidsége végett egy közel sem teljes a borász standok képsora, de remélhetőleg így lesz mire visszatekinteni a facebook mappánkban IDE kattintva. Kellemes nézelődést!

További Budapest és környéki programok a Sportkulton ITT érhetők el!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!
(Fotó: Gálosi Gergely)

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .