2013. május 30. csütörtök

Kusztor Péter pár hete

Kuszti legutóbbi élményei!
“A múlt hétvégére sajnos nem jutott Europe Tour verseny, ezért a Gemenc Nagydíjon álltunk rajthoz. Mivel a verseny előtti napokban betegeskedtem, erőtlennek éreztem magamat, ezért nem tudtam, hogy mire számíthatok majd. Főként edzésként fogtam fel a versenyt, minél több kilométert szerettem volna gyűjteni a hétvége folyamán. Az első szakaszra csak délután került sor, így délelőtt még belefért egy hatvan perces könnyű, átmozgató edzés. Három órakor neki is vágtunk, hogy teljesítsük az előttük álló 130 kilométeres napi penzumot, gyönyőrű napsütéses időnk volt. A magyar alakulatok közül szinte mindenki képviselte magát a rajtnál, de mellettük szlovák, szerb, cseh kerekesek is rajthoz álltak. Szekszárdot elhagyva nagyjából 15 kilométer megtétele után beértünk egy körbe, melyből négy darabot kellett megtennünk, majd vissza Szekszárdra. A hatalmas szélnek köszönhetően igen hamar szétszakadt a mezőny, és kialakult a nap szökése is. Tizenhárom fő alkotta ezt a csoportot, közülünk heten voltunk elől.

A magyarok közül még Víg Zolinak és Nagy Gyulának sikerült az élen ragadnia. Hatalmas tempóban közlekedtünk, mindenki szépen kivette a részét a munkából. Az előnyünk egy jó ideig csak egy perc környékén mozgott. A harmadik körben növeltük a különbséget, három perc, majd hat perc fölé. Közben több hegyi és sprint hajrá is be volt iktatva, melyekben mi is aktívan részt vettünk. Én nem éreztem magamat a legjobban, ezért mondtam is a többieknek, hogy rám ne nagyon számítsanak a végén, inkább csak segíteni fogok. Az utolsó előtti körben kissé szétszakadoztunk, így már csak nyolcan maradtunk elől. A Szekszárdra vezető úton folyamatosan mentek a támadások, szinte megállás nélkül próbálkozott valaki. Végül kialakult egy három fős szökés, közülünk Zsolt tekert ott. Nem mondom, hogy ez volt a legjobb felállás számunkra, hiszen mindössze egy ember tudott a spiccen maradni, de legalább a leggyorsabb. Ők végül haza is értek, Zsolti pedig megnyerte a szakaszt. Én az utolsó 6-7 kilométert már egyedül teljesítettem, leszakadtam és csak szépen bebicikliztem a célba. Nagyon elfáradtam, nem éreztem jól magamat. Estére sajnos egy kicsi hőemelkedésem is lett, így nem volt biztos, hogy másnap rajthoz tudok állni.

Vasárnap reggelre jobban lettem. A fél 11-es rajt előtt még elmentem gurulni egy órát. Jól éreztem magamat, így rajthoz álltam a második szakaszon, de csak mint segítő. Mindössze 70 kilométer megtétele várt ránk. A városban kellett megtennünk 15 karikát, egy igazán nehéz pályán. A lassú rajtot követően hamar magas tempóra kapcsoltunk, az első szökésre sem kellett sokat várni. Hamar elszakadt egy csoport, melyben közülünk Rida és Máté is jelen volt. Ez nekünk így teljesen megfelelt, hiszen Ridának esélye adódott bejönni az összetett első háromba. Én a mezőny élére álltam és egy olyan tempót próbáltam diktálni, hogy senkinek ne legyen kedve támadni, de a szökés mégis távolodjon. Párszor Krisztián is besegített a vezetésbe, de mondtam neki, hogy csak pihenjen és figyeljenek a számunkra veszélyes ellenfelekre. Nagyjából 10 kört vezettem az élen, mikor megindultak a támadások. Én leszakadtam és szépen körbebicikliztem a maradék távot. A szakaszon végül Rida győzött és az összetettben is átvette a vezetést, Zsolt a harmadik helyre csúszott vissza. Az első három versenyző között mindössze pár másodperc lett a különbség.

A harmadik szakaszt az esti órákban rendezték. Az eredeti terv szerint 30 kör várt ránk a város központjában, de a hirtelen jött rossz idő miatt a felére rövidítették a távot. Nekem továbbra is az volt a feladatom, hogy segítsem a többieket. Az egész szakasz folyamán próbáltam nagy sebességet diktálni. A sprint hajráknak köszönhetően Zsolt előrébb lépett az összetettben. Két körrel a vége előtt Rida megindult és sikerült is egyedül eltávolodnia, haza is ért, és bezsebelte a szakasz és összetett győzelmet is. Ezen kívűl megnyerte a hegyi összetettet. A kritériumon Krisztián még begyűjtötte a harmadik helyet. Zsolt másodikként végzett a Gemenc Nagydíjon és megnyerte a sprint trikót. Csapatösszetettben is sikerült győznünk. Így úgy gondolom eredményes hétvégét zárt az egész csapat, mindenki szépen dolgozott.

A versenyt követő négy napban kedves feleségemet és engem is elkapott valami gyomorrontásféle, rettentően fáradtnak éreztük magunkat. Két napot sikerült gurulnom, de mindössze 30-40 percet. De nem volt sok idő a regenerálódásra, hiszen csütörtökön délután már indultunk is Ukrajnába, hogy rész vegyünk két 1.2-es megmérettetésen. Ottani idő szerint késő délután érkeztünk meg Kijevbe és foglaltuk el a szállásunkat.

Pénteken délben rendezték az első versenyt. 15 kört kellett megtennünk Kijev külvárosában, ez 160 kilométert jelentett. Az út minősége borzalmasan rossz volt, kátyúk, csatornafedelek és tömérdek fekvőrendőr nehezítette az amúgy sem könnyű karikát. Összesen 27 alakulat sorakozott fel a rajtvonal mőgé, ebből 15 ukrán, köztük a legerősebbek, mint az ISD és a Kolls. De mellettük ott volt a fehérorosz, az izraeli, a moldáv válogatott, a Christina Watches, Tusnad, Astana, Baku Cycling Project, Alpha Baltic, hogy csak a legerősebbeket soroljam fel. Az ukrán válogatottban szerepelt a pár héttel ezelőtti azerbaijani körverseny győztese, több volt Pro Tour versenyző, mint Denys Kostyuk, Branislau Samoilau, Vitaliy Buts, ZAGORODNY Volodymyr, Oleksandr Kvachuk… Na de nézzük hogyan is zajlott a menet. Egy lassú kör után elrajtolt a mezőny. Rögtön hatalmas sebességgel kezdtünk el száguldani. A beszűkített út miatt sok bukás történt az első körökben. Én nem éreztem magamat a legjobb formában, de azért elől helyezkedtem, nehogy valami baj legyen. A körben húzódott egy meredek emelkedő, ahol folyamatosan fogyatkozott a mezőny létszáma. 40 kilométer környékén szétszakadt a boly és nagyjából harminc fő maradhatott az élen, de közülünk csak Zsolt volt ott. Ezért az emelkedőn megindultam és felzárkóztam a spicchez. Ezt követően meglépett kilenc versenyző, köztük Zsolt. Én továbbra sem voltam a legjobb állapotban, de azért szerettem volna végigteljesíteni a távot. Az élcsoport előnye két perc fölé nőtt. A mezőnyt az Astana legénysége vezette, de nem nagyon tudtak faragni a hátrányunkból. Három kör lehetett már csak hátra, amikor megállították az elmenést és a mezőnyt is. Kiderült, hogy nincs lezárva az út és meg kell várnunk míg rendet tesznek, ez vagy tíz percet vett igénybe. Ezt követően újra elrajtoltunk és folytatódott a nagy rohanás. Közelebb kerültünk az élcsoporthoz, de befogni már nem tudtuk őket. Zsoltnak sikerült megszerezni a negyedik helyet, én pedig a mezőnyben futottam be a tizennyocadik pozícíóban. Újabb pontokat szereztünk Zsolt révén. Részemről pedig örülök, hogy ilyen állapotban is be tudtam jönni az első húszban. Rida sajnos betegeskedett, gyomorproblémái voltak, így nem tudta teljesíteni a távot. Krisztián sem érezte túl jól magát, ezért neki is idő előtt befejeződött a szakasz.

A szombati napra egy 68 kilométeres kritérium versennyel kedveskedtek nekünk a szervezők. 28 kört kellett megtennünk Kijev belvárosában. Mivel ez nem UCI verseny volt, ezért több kisebb csapatból is rajthoz álltak. Nekünk csak az volt a tervünk, hogy üljünk be a mezőnybe és bringázzuk végig a távot. Az első 20 kilométer eszeveszett tempóban haladt, nem esett túl jól. De ahogyan teltek a körök egyre jobb állapotban éreztem magamat. Krisztiánnak sikerült nyernie egy sprint hajrát, egyen pedig harmadik lett. Végül szépen befejeztük és célba értünk. Jó volt kiforgatni az előző napi kemény veretést és edzésnek sem volt utolsó.

Vasárnap egy újabb 1.2-es megmérettetés következett. Egy igen kemény körpályán kellett abszolválni 19 darabot, ez 152 kilométert jelentett. Egy körülbelül ezer méter hosszú emelkedő húzódott a pályán, majd lejtmenet és sík rész következett. De itt sem lehetett pihenni, mert hatlamas szél fújt. A mezőny összetétele ugyanaz volt, mint pénteken. Reggel tízkor neki is vágtuk az aznapi távnak. Kicsivel jobb volt a közérzetem, mint az előző napokban, de még mindig nem az igazi. Pár kör megtétele után az emelkedőn kialakult egy szökevénycsoport, sajnos tőlünk nem volt ott senki. Két körrel később a húzódáson megindult egy ISD-s srác a mezőnyből, tettem rá a kereket és sikerült is felzárkóznunk a spiccre. Nagyjából tizenöten lehettünk ekkor az élcsoportban. Az előnyünk szépen lassan nőt, de az összhang nem volt az igazi. Legalább tíz ukrán versenyző tekert a szökésben és közülük sokan nem akartak dolgozni. Négy körrel a vége előtt már három perc felett járt az előnyünk, ekkor megkezdődtek a támadások. Eléggé jól éreztem magamat így elől tudtam maradni, de a helyi legények felváltva támadtak és mindent nem tudtam átvenni. Két ember meg tudott lépni, őket már nem is értük utól a célig. Rettentően nehéz helyzetben voltam, vezetni szinte senki nem akart, támadni viszont annál inkább. Újabb két ukránnak sikerült ellépnie, közülük egyet nem tudtunk már befogni. Próbáltam egy tempót diktálni az élen, hogy legalább ne támadjanak. Ivan Stevicel (Tusnad) vezettünk, ő hasonló helyzetben volt, mint én. Az utolsó körben megindultam a mászás előtt és négyen sikerült is elszakadnunk. Az emelkedőn csak valami isteni segítséggel nem szakadtam le, nem tudom leírni, hogy menniyre nehéz volt. De sikerült felérni ezzel a sorral a tetőre és az előzőekben meglépett egyik versenyzőt még utól is értük a cél előtt. Az első három hely sorsa már korábban eldőlt. Öten érkeztünk a sprintre, melyből a negyedik helyet tudtam elcsípni, így összesítésben hetedik lettem, mellyel újabb hat pont került a tarsolyomba/tarsolyunkba. Rettentően kemény hétvégén vagyunk túl, de megérte, hiszen sikeresen zártuk.

Ezen a szombaton a Tour de Pelsón állunk rajthoz. Ezt a versenyt szigorúan csak edzésnek tekintem, hiszen kedden már az UCI 2.2-es szlovák körversenyen állunk rajthoz. Az első napon rögtön dupla szakasszal kedveskednek nekünk. Reggel egy 1,8 kilométeres prológra kerül sor, délután pedig egy 163 kilométeres mezőnyverseny lesz terítéken. Összesen öt napot töltünk nyeregben, a továbbiakról hamarosan többet is írok.

További szép hetet kívánok mindenkinek!

Kuszti”

Forrás: http://www.kusztorpeter.com/Gemenc-es-UCI-pontok

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .