2016. november 14. hétfő

Genezis kiállításon jártunk a TAT Galériában

Genezis kiállításon jártunk a TAT Galériában

A TAT Galériában Genezis címen született kiállítás, melyen Jesse Jon Kroon (Amsterdam), Tomass Stroke (Brighton), Tóth Xénia, Szabó Csaba, Ermone-Zabel Martaian, Csorba-Simon Csaba művei váltak megtekinthetővé.
Az eseményt Dr. Kovács László nyitotta meg, illetve Balogh Zsuzsanna Eszter opera énekesnőt hallhattuk zongorán kísérve.
genezis_tat_09_cikk
A jeles alkalmon Tóth Xéniával beszélgettünk: “Erre a kettős kiállításra több, mint egy hétig folyamatosan készültünk, most vettem részt először kurátori munkában is, amellett hogy a festményeimet állítom ki.
A kiállítás kiváltképp azért is érdekes, mert az elmúlt 50 évben nem volt olyan, hogy külföldi művészek Pesten festett képeit állították volna ki.
Így részemről a szerencse, hogy angol és holland – és persze tehetséges magyar – művészekkel közösen született tárlat, amiben én is helyet kaptam, illetve dolgozhattam benne.
Természetesen ez a kiállítás új barátságokat és ehetőségeket is jelent számomra – számunkra – nemzetközi szinten.”
A kiállítás november 16-ig tekinthető meg, a TAT Galériában (1052 Bp, Semmelweis u. 17.).

További Budapest és környéki programok a Sportkulton ITT érhetők el!

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!
(Fotók: Gálosi Gergely)

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .